A dicséret ereje

Deák Ferenc 1803-1876

Az 1867-es kiegyezés után, az ország újjászervezésekor majdnem minden nevezetesebb ügyről beszámoltak a  miniszterek Deák Ferencnek. Az igazságügyi minisztériumtól többnyire Csemegi Károly tudakolódott az "öreg úrnál". Természetesen mély hódolattal viseltetett Deák iránt, de "az öreg úr" mindig úgy fordította a beszédet, hogy Csemegi hódolatának nem bírt kifejezést adni.

Csemegi 1826-1899

Egyszer egy nagyobb közjogi előterjesztésre − a fiumei kérdésről volt szó −, az öreg úr  röviden csak ennyit mondott: "Én ezt nem így csinálnám."
Csemegi kapott az alkalmon, hogy hódolatát kifejezze: "Nem is lehet mindenki Deák Ferenc!"  
Az öreg úr arca egyszerre elsötétedett.

Sűrű szemöldökeit összerántotta: "Hallod, öcsém, az ilyeneket én nem szeretem..."

Azonban mindjárt kiderült az arca és hozzátette: 
"De jól teszed, ha másoknak ilyen szamárságokat mondasz..."
A "haza bölcse" azért elismerte, hogy a dicséret az erkölcsi nevelés egyik eszköze. Lényegében nem egyéb mint jutalmazás, azaz a jónak, helyesnek kellemes következménye. A jutalmazás sok neme közül legajánlatosabb az okkal-móddal alkalmazott nevelő dicséret, mivel ez tisztán erkölcsi természetű. A megdicsért lelkébe megteremti  azt az erkölcsi állapotot, midőn a hűen teljesített kötelesség megnyugtató tudata s a siker öröme lesz legfőbb jutalma. A kevés önbizalmúra mindig nagyon üdvösen hat. Éppen ezért ebben a kritikus világban, próbáljunk élni az erkölcsi nevelés eme eszközével. (Mt 25,14-23)