2014. 04. 17.

Ferenc, egy pápa az emberek között

A Magyar Nemzetben (2014.04.17.,6.old.) Sz. Király Béla Ferenc, A kezdeményező pápa címmel emlékeztet rá: 1983-ban II. János Pál pápa a kommunizmus gyakorlata ellen lépett fel, utódja harminc évvel később a kapitalizmus mai állapotát állítja pellengérre, annak sokrétű pusztító következményeivel együtt. A cikkíró rámutat: „A világkapitalizmus főszereplői, ideológiai védelmezői és utánzó hadai a szabad verseny sulykolásával bort isznak, de vizet prédikálnak, és ha a tyúkszemükre lépnek a vágy villamosán tülekedő kicsik és naivak, nyomban lekopik róluk a civilizált máz, tahót, repedtsarkút kiáltanak, és rendőrrel fenyegetőznek. Az univerzális befektetői kör diktátuma minálunk immár negyedszázada megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásnak számít. A beszédhelyzetüket nem tisztázó közgazdászaink, a szavazók spirituális, szimbolikus igényét nem értő politikusaink továbbra is az adóparadicsomokban ambróziát kortyolgató pogány istenek intelmeit lesik.” Sz. Király leszögezi: őket és a kiszolgáló kormányokat teszi felelőssé a Szentatya „korunk mély antropológiai válságáért és a pénz fetisizált uralmáért, amely eltávolítja az embert Istenétől.” A pápa legújabb, róla szóló és Párizsban megjelent, Ferenc, egy pápa az emberek között című könyvben mondta az idézett részt. A kötet szerzője, Christiane Rancé „élményszerűen és dokumentáltan” számol be Jorge Mario Bergoglio argentin éveiről. A cikk szerzője leszögezi: „Ferenc pápa nem ügyintéző, hanem missziós szerepet szán a Szentszéknek. Vallja, hogy a papságnak folyamatosan az emberek között kell tartózkodnia. Nem hívők és más vallásúak tömege is követte felhívását, amikor keresztény imát hirdetett Szíriáért. Pragmatikus. Kiválóan kezeli a médiát, amely nem talál fogást rajta. Misztikusság lengi körül: ismeri az Istenhez vezető utat. Ráadásul vérbeli jezsuita, aki mindenki tanácsát türelmesen meghallgatja, de dönteni egymaga dönt. Reformjaival nem az egyén vagy a hívő szabadságát kérdőjelezi meg, hanem az anyagelvű mentalitást ás az egocentrizmust, amely napjaink korszelleme. Az ember nem csak kenyéren él.”

MK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése