2014. 04. 25.

Magyar egyházi és állami zarándokok

A Rómába érkező mintegy ezer magyar zarándokot szombaton a Santo Stefano Rotondo a mártír Szent Istvánról elnevezett római körtemplomban bemutatott magyar nyelvű szentmisére várják. A koncelebrációt Erdő Péter bíboros vezeti – írja az MTI.


Egymást követő szentmisék és a zarándokok közös imája előzi meg Rómában a vasárnapi szentté avatást. Csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak meg a Vatikánban az előkészületekről.

A brazil és más dél-amerikai hívők érkeztek meg az elsők között Rómába, mivel csütörtökön hálaadó szentmisén vesznek részt José de Anchieta brazíliai jezsuita misszionárius idén júniusban esedékes kanonizációja alkalmából. A Róma központjában levő Szent Ignác jezsuita rendi templomban bemutatott misén jelen lesz Ferenc pápa és Odilo Pedro Scherer a brazil Sao Paulo érseke is.

A francia zarándokok péntektől két napon át Róma francia templomaiban imádkoznak. Szombaton délután öt órától a Róma városfalain kívüli Szent Pál bazilikában kezdődik az egész éjszaka tartó virrasztás. Hat órától a lateráni Szent János bazilikában a XXIII. János szülőhelyéről, az észak-olaszországi Bergamóból és környékéről érkező zarándokok gyűlnek össze. Hét órától a Popolo téren levő templom nyitja meg kapuit. Imádkoznak a római Santa Maria Montesanto templomban is, ahol 1904-ben Angelo Giuseppe Roncallit, a későbbi XXIII. János pápát pappá szentelték. Este kilenc órától pedig Róma városközpontjában további 14 templomban kezdődik virrasztás olasz, angol, francia, lengyel, portugál és arab nyelven. Szombat éjszaka az Actio Catholica katolikus mozgalom tagjai is imával virrasztanak Rómában.

Ez lesz a szentté avatásra való felkészülés „fehér éjszakája” - mondta Walter Insero atya a római püspökség munkatársa a Vatikánban csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a virrasztásokra kiválasztott imádságokat a papok és hívők a 2papisanti.org honlapon megtalálják.
**


A Magyar Nemzet (2014.04.26., 14.o.) Magánzarándokként Rómába címmel az Origo.hu-ra hivatkozva számol be arról, hogy Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte: Orbán Viktor miniszterelnök magánzarándokként megy Rómába XXIII. János és II. János Pál pápák vasárnapi szentté avatására, az állami delegációt Áder János köztársasági elnök vezeti.

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése