2014. 04. 27.

Hirdetés: 2014. április 27.



1. Ma, az Isteni irgalmasság ünnepén, Ferenc pápa által vezetett szentmisét és szentté avatási szertartást – római idő szerint 10 órakor, helyi idő szerint 11 órakor – közvetíti a Vatikáni Televíziós Központ és Török Csaba teológus magyar nyelvű szakkommentálásával az m1, a Duna World és a Bonum TV.
Főegyházmegyénket dr. Jakubinyi György érsek úr és Tamás József segédpüspök úr képviselik.
2. XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása napján, a ¼ 1 mise után szentségimádást tartunk, az esti 7 órás szentmisén a Psallite csoport részleteket közöl a 2005. ápr. 2-án, Isteni irgalmasság vasárnapján a Millenniumi-templomtéren tartott zenés-képes műsorából.
3. Holnap, hétfőn du. 3 órakor a Nagy Imre Iskolában tanuló elsőáldozóknak hittanóra. Ugyancsak számukra pénteken du. 3 órakor és szombaton délelőtt 11 órától templomi próbát tartunk.
Szombaton du. 5 órakor a gyerekek első gyónása. A szülők és keresztszülők számára pedig du. 6 órától gyónási alkalom.
4. Kedden Szent Antal kilenced.
5. Pénteken az elsőáldozásra készülők 2. csoportjának (a Petőfi, József Attila, Nagy István és a Goga iskolákban tanulóknak) és a bérmálkozóknak szabadnap. 
Elsőpénteken meglátogatjuk betegeinket.
5. Jövő vasárnap az elsőáldozási mise 10 órakor kezdődik. Ezért a 11 órás mise kimarad.
6. Segíthet adója 2%-val, ha átutalja a plébánia vagy a Salus Communis Egyesületünk számlájára. Ezzel az Egyházközségi Apostol hetilapot és a Krisztus világa havilapot is támogatja. Űrlap kapható a sekrestyében és a kegytárgyasnál.
7. Krisztus Világa, katolikus újságok, kegytárgyak és könyvek kaphatók a kegytárgyasnál.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése