2014. 04. 19.

Velük volt Judás is, az áruló -



Nagypénteken a János-passió után – hagyományosan - P. Ranieo Cantalamessa kapucinus mondott beszédet: Júdás árulásának tragikus történetét elemezte, aktualizálta.

Jézus Iskarióti Júdást kezdettől fogva a tizenkét apostol közé választotta. Tehát nem született árulónak, nem volt az, amikor Jézus kiválasztotta, hanem áruló lett. Itt az emberi szabadság megrendítő drámájával állunk szemben. Miért vált árulóvá? – kérdezte a szónok, majd igyekezett megvilágítani Júdás indítékait. Utalt regények és filmek különböző megközelítéseire. Júdás-alakjaira (pl. a Jézus Krisztus Szupersztár c. híres musical-re), amelyek pl. a forradalmár Júdást ábrázolták: a zelota Júdás a római elnyomás alól szeretné felszabadítani népét, Jézustól várja, hogy a felkelés élére álljon, de csalódik, mert Isten országa eljövetelét politikai történésnek tekinti. A történethez egyedül az evangéliumok a hiteles források. János evangélista megjegyzi: Júdás „kezelte az apostolok pénzét, eltulajdonította, amit rábíztak, mert tolvaj volt” (Jn 12, 6) A főpapoknak ezt ajánlotta: „mit adtok, ha kezetekre adom őt. Azok harminc ezüstöt fizettek neki.” (Mt 26, 15)
P. Cantalamessa kifejtette, hogy ez a banális történet megismétlődik a történelem folyamán. A Mammon, a Pénz bálványa két táborra osztja az embereket: Isten mellett, vagy Isten ellen. Jézus maga jelentette ki: „Senki sem szolgálhat két úrnak: nem szolgálhattok egyszerre Istennek és a Mammonnak” (Mt 6,24). A Mammon az Isten-ellensége: olyan szellemvilágot teremt, amelyben az isteni erények ellenkezőjükre fordulnak: a hit, remény és szeretet nem Istenen, hanem a pénzen alapulnak. A Szentírás mondja: „Minden baj gyökere a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,10). Miként minden bálvány, a pénz is hamis és hazug: biztonságot ígér, de azt elveszi, szabadságot ígér, de azt lerombolja. A kapucinus Assisi Szent Ferencre hivatkozott, aki szigorúan mutatta be annak a gazdagnak az esetét, aki csak azért élt, hogy pénztőkéjét növelje. Közeledett halála. Papot hivatott, aki ezt kérdezte a haldoklótól. „Akarod minden bűnöd bocsánatát? Az illető igent mondott. A pap folytatta: „Kész vagy-e jóvátenni a másoknak csalásoddal okozott kárt?” - „Nem tudom megtenni”. – „Miért nem?- kérdezte a pap. – „Mivel már mindenemet rokonaimra és barátaimra hagytam.” - Így bűnbánat nélkül halt meg, és rokonai és barátai ezt mondták maguk között: „Átkozott lélek! Többet gyűjthetett volna, és hagyhatott volna nekünk, de nem tette!” –
Napjainkban is hányszor emlékezhetünk Jézus példabeszéde vagyont halmozó gazdagjára, akihez Isten így szól: „Esztelen, még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad?”
Folytatva Júdás árulásának magyarázatát, P. Cantalmessa kifejtette: Jézust nemcsak harminc ezüstpénzért lehet elárulni. Elárulja Krisztust az is, aki megcsalja saját feleségét vagy férjét. Elárulja Jézust a pap, aki hűtlen hivatásához, elárulja Jézust, aki nem hallgat lelkiismeretére. „Elárulhatom én – fordította személyesre hangját Cantalamessa atya – én, ebben a pillanatban, megremegek, amikor Júdásról prédikálok, és a hallgatóság tetszését keresem, ahelyett, hogy részt vennék az Üdvözítő mérhetetlen szenvedésében. Júdásnak volt egy mentsége, ami nekünk nincs meg: Ő nem tudta, ki volt Jézus, csak igaz embernek tartotta, nem tudta, hogy Isten Fia volt, mi azonban tudjuk, hogy Isten Fia.”
Máté evangéliuma leírja Júdás szörnyű végét: „Amikor az áruló látta, hogy Jézust elítélték, megbánta tettét, és elvitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek. ’Vétkeztem - mondta -, elárultam az igaz vért’. – ’Mi közünk hozzá’- válaszolták. A te dolgod.’ Erre az ezüstöt beszórta a templomba, aztán elment, és felakasztotta magát.” – És itt Cantalamessa atya nagyon vigasztaló szavakat mondott: „Ne ítéljünk gyorsan. Jézus sohasem hagyta el Júdást, és senki sem tudhatja, hová zuhant, amikor nyakán a kötéllel a fán lógott: vajon Sátán, avagy Isten kezébe. Senki sem tudhatja, mi történt lelkében az utolsó pillanatokban”. A szentté avatáskor az Egyház biztosít bennünket, hogy ez a szentté avatott férfi vagy nő az örök boldogságban van, de senki sem mondhatja egy konkrét személyről, hogy biztosan elkárhozott.
P. Cantalamessa hosszú prédikációját a feltámadás misztériumára utalva zárta: húsvét vigíliájának öröménekét idézte: „Ó szerencsés bűn, amely ilyen Megváltót érdemelt!” Jézus magára vette bűneinket, és ha megbántuk azokat, „szerencsés bűnök”, mert utána már Isten megbocsátó irgalmára és gyengédségére emlékeztetnek, amelyeknek alkalmául szolgáltak.


VR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése