2014. 04. 27.

Ferenc pápa a szentek sorába iktatta XXIII. János és II. János Pál pápákat


Ferenc pápa délelőtt 10 órakor kezdte meg az ünnepélyes szentté avatási szentmisét, amelyen XVI. Benedek emeritus pápa is koncelebrál. A világ minden részéről több mint 120 hivatalos delegáció érkezett, közöttük 24 államfő és uralkodó, 10 kormányfő.

A pápával együtt misézik 150 bíboros, 1000 püspök és pap. A hívek áldoztatását 870 pap és diakónus végzi a Szent Péter téren és a környező utcákban.

A szentté avatási szertartáson részt vesz egy 20 fős zsidó küldöttség, amelynek tagjai az Egyesült Államokból, Izraelből, Argentínából, Lengyelországból érkeztek, illetve a római zsidó közösséget képviselik. Közöttük van Ferenc pápa két személyes barátja: Abraham Skorka, a Buenos Aires-ből, valamint Claudio Epelman, a Latin-Amerikai Zsidó Kongresszus főigazgatója.

A Via della Conciliazione már éjszaka tele volt zarándokokkal, akik hálózsákban aludva várták a hajnalt, amikor megnyitották térhez vezető utakat. Az éjszakát a hívek nagy része a nyitott templomokban töltötte imával, az Oltáriszentség imádásával, gyónással, rózsafüzér-imával.

Természetesen a sok-sok nemzetiség közül számban a legtöbben Lengyelországból és Bergamo környékéről, a két új szent, II. János Pál és XXIII. János földjéről érkeztek, de a világ minden részének zászlója lengedezik az Örök Város szívében, a Szent Péter bazilika térségében.

P. Lombardi április 24-i tájékoztatója szerint nagyszámú ortodox, anglikán továbbá muzulmán vendégre lehet számítani, azonban nincs hivatalos lista részvételüket illetően.
26 ezer önkéntes és 10 ezer rendfenntartó vigyáz a zarándokok biztonságára, 77 mentőautó áll készen, hogy segítséget nyújtson az arra rászorulóknak.

A földrész minden táját 2000 újságíró tájékoztatja a történelmi eseményről.

(vm) VR





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése