Boldog Özséb a pálos rend alapítója 1270. január
20-án hunyt el a Pilisi remeteségben. Életrajzából tudjuk, egy látomásában az
erdőkben szétszóródva sok apró lángocskát pillantott meg. Ezek elindultak
egymás felé és hatalmas tűzzé olvadtak össze. Megértette a látomás
figyelmeztetését. Elindult és közösségbe gyűjtötte össze a hegyekben
szétszórtan élő remetéket. Így lett a pálosok alapítója. Özséb látomása és
tette közel áll hozzánk. Mert az ember vágyik arra, hogy kiszabaduljon a
magányból, vágyik a szeretetben való együttlétre. Farkas Árpád írja: „A fák is
egy napon elindulnak /…/ nem bírják tovább/ a farkasordító magányt.” Az
emberiség régóta vágyik az egymáshoz találásra, az egységre. Ez a vágy ma
erősebb, mint valaha. De olyan fokú széthúzás sem uralkodott soha, mint
napjainkban. Ez nem más, mint a 20. századot megrázó háborúk, diktátumok és
diktatúrák következménye. Az 1989-es fordulat után, amikor a közösségi javak
„elprivatizálása” kezdődött, akkoriban hallottam e kérdést: Mi rosszabb a
kommunizmusnál? A válasz pedig egyszerű: Ami utána következik! Igazából most
értjük ezt, amikor benne élünk. Valahogy így történt, amikor az ember
szeretetközösségét „elprivatizálta” a gonoszlélek. Az elcsábított ember rossz döntése - a tiltott fa
gyümölcse, egy tál lencse vagy 30 ezüstpénz választása által - kizárta magát az Isten adta látható és láthatatlan világ gazdagságából. A bűnbe esett, célja vesztett
embert Isten megszánta, nem hagyta magára, hanem a megváltás útjára terelte.
Gyakran szólt hozzá és utódaihoz. Majd Ábrahámhoz és elhívta arra a földre,
amelyet neki és utódainak ígért. Szólt Mózeshez, hogy vezesse ki népét
Egyiptomból az Ígéret földjére. Szólt a prófétákhoz, hogy térítsék vissza a
népet, amely megfeledkezett Róla. Végül egyszülött Fia, Jézus Krisztus által
szólt hozzánk, hogy tanítása és tettei segítségével életünk legyen és bőségben
legyen (Jn 10,10). Krisztus Egyházat alapított, a maga titokzatos testét,
amelynek minden egyes tagjában jelen van. S hogy még gazdagabbá tegye
közösségét Pünkösdkor elküldte a Szentlelket, hogy minden népet összegyűjtsön
Egyházában és szeretetben egyesítsen. Az apostolok és munkatársaik közül a
Szentlélek indítására írásban is rögzítették Jézus tanítását és tetteit. Majd
összegyűjtötték a sugalmazott „könyveket” és ez lett Isten népének Szentírása,
a Könyvek könyve, a könyvek legnagyobbja, a Biblia. Szent Pál a börtönből írja
tanítványának: „Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az
útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre.
Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az
érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az
Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.” (2Tim 3,15-17) Legyünk az Egyház tagjai, akik Isten szavában keressük az
eligazítást (EN 58), mert Isten jelen van igéjében is. Szent Jeromos egyháztanító, a Szentírás nagy tudósa
mondta: „Aki nem ismeri az írásokat, nem
ismeri Krisztust.” Éppen Szent Jeromos emléknapjához (+420. szeptember 30.)
közeli vasárnap, azaz szeptember utolsó vasárnapján üljük világszerte a
Szentírásvasárnapját. Vegyük kezünkbe ma is a Szentírást, hogy felismerjük, amit Jézus mond nekünk, és amire bátorít.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése