2016. 11. 12.

„Elérkeztünk tűrőképességünk határáig”

Több ezren gyűltek össze Marosvásárhelyen szombat délután, tiltakozva Tamási Zsolt iskolaigazgató meghurcolása és a római katolikus gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen. Hangzatos szónoklatok, beígért memorandum, megannyi könyv és egy különösen aktuálissá vált vers.
katolikus_tunti-9888_b
Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában – hangoztatta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton, a Római Katolikus Gimnázium védelmében rendezett marosvásárhelyi tüntetésen. A politikus az MTI tudósítása szerint rámutatott: sem az egyház, sem a meghurcolt Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget.
katolikus_tunti-9967_b
„Ki a tolvaj: az aki ellopta a vagyont és intézményeket, vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát?” – kérdezte a szónok, hangoztatva, az erdélyi magyarság dühös és csalódott jogfosztottsága miatt. Kelemen Hunor ugyanakkor bejelentette, az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben a román államfőhöz és miniszterelnökhöz.
katolikus_tunti-9922_b
Holló László, a marosvásárhelyi demonstrációt szervező Státus Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte: az egyház az eltelt évszázadok alatt egész Erdélyt átfogó iskolahálózatot épített, amelyben nemcsak magyarok tanultak, ezek az intézmények a románságnak is jeles személyiségeket adtak. Most mégis elvitatják jogát, hogy saját, nehezen visszaszerzett épületében iskolát alapítson. Megállapította, a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatási folyamata leállt Romániában, a már megtörtént visszaszolgáltatások jogosságát megkérdőjelezik.
katolikus_tunti-9928_b
„Elérkeztünk tűrőképességünk határáig” – mondta az egyházi vagyonkezelő intézmény vezetője, arra figyelmeztetve a hatóságokat, hogy amennyiben felrúgják az iskolaépületről kötött szerződést, azzal a benne működő Unirea Főgimnázium épülethasználati jogát is megszüntetik – írja az MTI.
katolikus_tunti-0016_b
A marosvásárhelyi tüntetésen a Római Katolikus Gimnázium diákságának, tanári karának, szülőbizottságának egy-egy képviselője is szót emelt az iskola ellehetetlenítése ellen, majd a megmozdulás résztvevői együtt szavalták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét, a magukkal hozott könyveket pedig a színpadon gyűjtötték össze az iskola könyvtára számra.
katolikus_tunti-0085_b
Előzmények

A román Unirea Főgimnázium által használt, a római katolikus egyháznak 2004-ben visszaszolgáltatott marosvásárhelyi épületegyüttes egyik melléképületében 2014-ben kapott helyet az újjáalakult római katolikus gimnázium: a líceumban jelenleg több mint 400 diák tanul, és mintegy 50 pedagógus dolgozik. A katolikus gimnázium törvénytelennek vélt létrehozását azt követően kezdte vizsgálni előbb a minisztérium ellenőrző testülete, majd az ügyészség, hogy augusztusban tanteremvita alakult ki az egyházi épületeken osztozó két intézmény között. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása miatt múlt héten eljárást indított Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelő ellen, előbbit hatósági felügyelet alá, utóbbit házi őrizetbe helyezve – idézi fel a történteket az MTI.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése