2016. 11. 11.

Győzelem a felejtés felett

„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
vilaghaborus emlekmu avato vn 001_b 
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
vilaghaborus emlekmu avato vn 011_b
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
vilaghaborus emlekmu avato vn 005_b
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
vilaghaborus emlekmu avato vn 006_b
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
vilaghaborus emlekmu avato vn 010_b
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
vilaghaborus emlekmu avato vn 017_b
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
vilaghaborus emlekmu avato vn 020_b
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.

vilaghaborus emlekmu avato vn 022_b
 
székelyhon.ro

 
Ajánló:






http://morfondir.ro/blog/2016/11/15/emlekezzetek-kuzdjetek-es-bizzatok/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése