„Az
Úristen őriz engem
mert az ő
zászlóját zengem.
Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok
istensége.
Ő nem az a
véres Isten:
az a véres Isten nincsen.
Kard ha csörren, vér ha
csobban,
csak
az ember vétkes abban.
Az Úristen örök áldás,
csira, élet és
virágzás. …”
Babits Mihály, Zsoltár gyermekhangra című versét 1917-ben, az
első világháború
idején írta. Ennek záró gondolata Isten irgalmában való
bizakodás. A szentmise olvasmányok Isten
irgalmáról, a tőle
származó békéről szólnak.
Babits 1938-ban, nagy betegen maga
körül látja az
újabb világ-háború felé támolygó Európát. Ekkor írja csodálatos
versét, a Jónás könyvét.
E kérdésre, hogy az emberek
nagy lármájában miért hallgat az Isten? – sejteti meg a választ.
„Mert látá az Úr, hogy ott egyik-másik
szívben még Jónás szava kicsirázik
mint a jó mag ha termőföldre hullott ...”
Az
evangéliumban, Jézus korán reggel az Olajfák-hegyéről a templomba
ment. Az
egész nép köréje gyűlt, ő pedig leült és tanította. (Jn 8,1-11)
Közben ellenfelei,
az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt
hoztak oda, hogy
mondjon ítéletet fölötte. Ez hasonló “csapda” volt, mint a
fizessünk-e adót a
császárnak vagy ne fizessünk.
Az ellenfelek elgondolása szerint
Jézusnak vagy
Mózes törvényét, vagy a római hatalmat el kell utasítania. Ha azt
mondja
kövezzük meg, akkor bevádolhatják a római helytartónál, mert abban
az időben a
zsidóknak tilos volt a halálos ítéletet végrehajtani. Ha azt
mondja,
kegyelmezzetek meg, akkor a mózesi törvény megszegésével fogják
vádolni. Jézus
elhárítja a tőrvetést. Ujjával a földre ír, időt ad a
farizeusoknak saját
lelkivizsgálatra. Sűrgetésükre idézi a törvényt: Az vesse rá az
első követ, aki
közületek bűntelen! Ő pedig tovább írt.
Miután a vádlók elmentek, Jézus
szabaddá teszi
az asszonyt, hogy elmenjen, de arra nem, hogy újra bűnt kövessen
el. E
figyelmeztetéssel küldi el: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne
vétkezzél!”
–
Így teljesedett be Izajás
jövedőlése: „Most már ne arra
gondoljatok ami régen történt, és ne a múlt dolgaira figyeljetek!
Nézzétek: én valami
újat viszek végbe ... és népem hirdetni fogja dicséőségemet.” (Iz
43,16-21)
Szent Pál párhuzamot von az egyiptomi és a babiloni szabadulás
között, de
ezeket felülmúlja a Jézusban kapott kegyelem, a bűnbocsánat. (Fil 3,8-14) Mi pedig
Krisztussal
közösségben megyünk a kitűzött cél felé, amelyre Isten meghívott.
„Teljes szívvel térjetek vissza
hozzám, mondja a mi
Urunk.”
Joel 2,12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése