2024. 07. 19.

16.B. - vasárnapi üzenet

Az égi és földi dimenziók - Bevezető: A medve invázió és a hőség riasztások arra késztetnek, hogy vigyázzunk jobban életterünkre, a teremtett világra. Istentől kaptuk ajándékba. Ő elvárja tőlünk, hogy bölcsen felelősséggel és használjuk fel a világ javait. A kollektivizálás előtti időben a gyerekek már otthon megtanulták védeni a környezetüket. Visszaemlékszünk, hogy mi mindenre kellett figyeljünk: az állatokra, a fűre, a vízre, a földekre, a vadak járására, stb., mert este számot kellett adjunk az elvégzett munkánkról. A környezetünkre való figyelés nagyban hozzájárult képességeink kibontakozásához, miközben körültekintő és környezetvédő emberré fejlődtünk.

Napjainkban nagy hangsúlyt fektetnek az ökológiára vagy környezettanra, amely az élettereket, az élőlények és a környezet kapcsolatait vizsgálja. Minden jó szándék, civil vagy zöld kezdeményezés mellett fontosabb az ember védelme.
Akinek szívében szeretet honol, legyen az egyszerű munkás vagy vezető ember az nem csak magára, hanem környezetére is vigyáz. Ha ez a szeretet kihal az emberből, akkor mindaz, amit tesz, mint a bumeráng visszaüt, és őt pusztítja el. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket.

    A gyakori katasztrófák arra késztetnek, hogy vigyázzunk a teremtett világra, az emberiség életterére, amit Istentől kaptunk ajándékba. 2015-ben jelent meg Ferenc pápa Laudato si’ - átfogó ökológiai kérdésben fajsúlyos enciklikája, amely alcíme szerint közös otthonunk” gondozásáról szól. Rávilágít arra, hogy földünkön nemcsak a természeti környezet vesz körül bennünket, hanem az emberi környezet is. A természetet csak úgy tudjuk megóvni, ha földi környezetünkhöz való viszonyainkon túlmenően az embertársainkhoz és Istenhez fűződő kapcsolatunkon is változtatunk. Vegyük figyelembe a földi élet összes dimenzióját. Az ószövetségben Isten gondviselő szeretetének a jelei: a papság, a prófétaság és a királyság, amely által választott népét egységes néppé alakítja. E három intézmény vezetőit szokás szerint pásztoroknak nevezték. Ez megtisztelő név volt, és utalt arra, hogy ő a felelős gondozója népének, neki is osztoznia kell népe sorsában.

1. A vezetők a szövetség Istenére tekintettek, mint igazi Pásztorra. (Jer 23,1-6) Isten minden művét emberekre bízta, méghozzá intézményesített formában. Ha legnagyobb művét tekintjük, ami az emberi élet, ennek továbbadását, gondozását és nevelését sem közvetlenül ő végzi, hanem intézményesítette a házasságban. A házastársakra, a szülőkre bízta. Ha az istengyermeki élet továbbadását és ápolását tekintjük, a végső időben Isten ezt is intézményesítette, a Krisztus által alapított Egyházban a papság és a szentségek által. Ezek az intézmények az isteni élet hordozói. Egyikkel sincs baj, amíg kapcsolatban állnak az élő Isten egyházával.
Jeremiás próféta orákuluma a rossz pásztorokra, a rossz királyokra vonatkozik: ahelyett, hogy összeterelnék Isten népet, szétszórják; ahelyett, hogy megőriznék, hagyják, hogy elvesszenek; ezért Isten ítéletet tart felettük. Valóban Júda utolsó királyainak mindegyike tragikus véget ért és  a babiloni fogságba torkolt. Jeremiás vigasztaló szavai sem hiányoznak. A szétszóródott népet Isten nem hagyja el, mert igaz uralkodókat, jó pásztorokat ad, akik majd a fogság után egységben tartják a népet, és a szövetség céljának megvalósítására vezetik. A nyáj maradékát Dávid „igaz sarja”, a Messiás végre összegyűjti Izrael és Júda népét és részesei lesznek a messiási üdvösségnek. A válaszos zsoltárban Jézus alakja és a nép öröme körvonalazódik: „Az Úr nekem pásztorom, ínséget nem kell látnom” (Zsolt 22,1).

2. Jézus meghallgatja a próbaútról visszatérő apostolokat, és pihenésre hívja. (Mk 6,3o-34) Jézus célja, hogy az apostolokkal a puszta csendjében külön foglalkozzék, oktassa, megerősítse és egységbe vonja őket. Ez azonban nem sikerült, mert az apostolok nyomán a nép nagy tömegben kivonult Jézushoz, hogy hallgassák tanítását, mások betegeiket is hozták, hogy gyógyítsa meg. Amikor Jézus meglátta a feléje tóduló tömeget, megesett rajtuk a szíve és tanítani kezdte. A jó pásztor számára fontosabb volt a tömeg tanítása, mint az „elit” csoport oktatása és pihentetése. Most a népet tanítja, egy napon majd a kereszten megváltja őket.

Jézus eljárása a mindenkori pásztoroknak útmutató. Az Egyház hivatalos pásztorai, első sorban a püspökök és a papok, azonban más formában azok is részesednek ebben a szolgálatban, akik a családban, az iskolában, a társadalomban töltik be felelős feladatkörüket.  Hogy teljesíteni tudják feladataikat, mindenkinek Jézusra kell szögeznie tekintetét, és hozzá hasonlóvá kell válnia, mert termékeny apostoli tevékenység elképzelhetetlen az Úr közelsége nélkül, melyben testi-lelki erőt ad, és igéit elmélyíti szívükben.

3. Jézus Krisztusban testvérek és a mennyei Atya gyermekei vagyunk. (Ef 2,13-18)  Jézus halála és feltámadása által az emberiség Isten nagy családja lett. Keresztáldozata erejében a választottakat és a pogányokat is titokzatos testének egységébe vonta. Benne egy nyáj vagyunk, és az Ő vezetésével az egy Lélekben az Atyához jutunk. Ez a Krisztus szerezte új világrend. És mi szembesülünk napjaink másik világrendjével is, a globalizációval.

Mit tenne, hogyan beszélne Jézus, ha tanítványai kíséretében egyszer csak megjelenne 21. századi világunkban? Hogyan értékelné a „modern világ” sajátos jelenségeit? Hogyan hangzanának buzdító és vigasztaló tanításai, meg elmarasztaló kritikái, melyeket bizonyára most is példabeszédekbe öltöztetne? 
Ezekre a kérdésekre keresi és találja meg a választ, a lehetséges választ - P. Henri Boulad, szír származású jezsuita szerző, a Jézus napjainkban c. könyvében. Ezekben a napokban – írja – Jézust meghívták az ország médiaközpontjába, hogy szóljon a rádió és TV alkalmazottjainak közösségéhez. Bevezetőben körül vezették az épületekben és mindent alaposan megmutogattak: a számos stúdiót, a tekintélyes vetítőtermeket, az ultramodern irodahelyiségeket; a speciális műhelyek és számítógépek biztosították az összeköttetést a földi antennákkal és műholdakkal, amelyek a világ bármely részéről képesek voltak venni az adásokat. Képernyők, kamerák, telefon- és fax-készülékek sorban egymás mellett; mindegyik villogott, mozgott és lüktetett. Az alkalmazottak kíváncsian figyelték Jézust a szemük sarkából, a Mestert láthatóan lekötötte, amit látott, és ennek örültek. Ezután a nemzetközi rádiós értekezletek termébe mentek és Jézus beszélni kezdett hozzájuk. Csodálkozását fejezte ki a mesés munka láttán. Megdicsérte, hogy a médiaközpont egészen rendkívüli eszköz, hogy az öt földrészt szüntelenül kapcsolatban tartsa, és hogy elérjék az embereket mindenhol. Ez hozzájárul, hogy a nagy emberi család kialakuljon, mint ahogyan én annak idején álmodtam a világról és szívből hirdettem is: törekedjetek együtt e cél elérésére! Keressétek az egységet!
Önöknek köszönhetően az egész emberiség egyetlen szövetségbe egyesülhet, és egyre fokozódó mértékben vállalhatja az egymással való szolidaritást és testvéries magatartást. De így van ez? Elegendő lenne egy tökéletes hírközlő rendszer sűrű hálózatával körül venni bolygónkat és a legkisebb híreket is pillanatok alatt a legtávolabbi helyekre is eljuttatni? Tényleg elég ez? Nem. Ez a hálózat csupán eszköz egy cél szolgálatában. Milyen cél ez? Az egész emberiséget felölelő család kiépítése. Önök értékes és gyors kapcsolatokat hoznak létre – ez az Önök szerepe. Az enyém az, hogy az egész technikai szövevénybe lelket leheljek. Én vagyok a lelke ennek a hálózatnak, én vagyok a szellemi világosság, amely minden embert megvilágosít (Jn 1,9).
Ha az emberi szellem középpontjából nem világít ki ez a fény, ha szeretetnek ez a lángja nem lobog az ember mélyén – más szóval: ha az én isteni életem nincs jelen az ember szívében mint egzisztenciálisan megtapasztalható valóság, akkor a magas civilizáció legfantasztikusabb elektronikus csodái sem lesznek képesek az embereket egységbe vonni. Még műholdak bekapcsolásával sem. Sem ma, sem holnap, sem holnapután.
A dolgok csak belülről bontakoznak ki, mint a virágnál látni. És ez a „legbelső” – én vagyok. Minden, ami lényeges, csakis a szívek központjából sugárzik elő. És ez a „központ” is én vagyok. Következőleg a centrumból kell elkezdeni mindent, hogy majd a célnál befejeződjenek. Ámde a világ – úgy látszik – ezt még nem fogta fel. Hiányzik belőle ez a lelki szubsztancia, ezért a sok jó igyekezet végül megmarad a külsőségeknél, vagy elvész a mellékes dolgokban. Én vagyok az a lelki többlet, amelyre a világnak szüksége van.
Megismétlem: minden struktúrán és szuperstruktúrán túl, túl a dicséretreméltó világszervezeteken és konferenciák tömegén, még mindig hiányzik a világból a mindent egybekapcsoló lélek. 
Én vagyok ennek a világnak a lelke, mert én vagyok benső élete. Én teremtem meg a ti egységeteket, ami felé ti mind úton vagytok.
Megváltó Jézusunk a világunk lelke és benső élete, aki mindent titokzatos testének egységébe gyűjt. Vele „otthonunk lesz az Isten háza, mindörökké szünet nélkül.”

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése