Nyitva áll a kapu, de

„Kik nagy csatákban estek el, mind boldogok,/ Úgy fekszenek: szemük az Úr felé ragyog,/ És kiket a halál az őrtoronyban ér,/ Övék a legnagyobb, fénylő gyászünnepély” - írta Charles Péguy francia költő. A nyomort már egész fiatalon megismerte. Özvegy édesanyja gyermekeit katolikus hitben nevelte, tanította és taníttatta. Húsz évesen került Párizsba, ahol a nagyváros légköre lassan kiölte hitét. Új eszmékért lelkesedett, de erkölcsös maradt. Öt év telt el, amikor harminc évesen célratörően veti pappírra: „Megtaláltam a hitemet, katolikus vagyok.” 
1902-ben írja barátjának, amikor a Sollesmes-i szerzeteseket eltávolították kolostorukból: „Katolikusok, örvendezzetek! Az üldözések tagadhatatlanul a katolikus hit reneszánszát készítik elő Franciaországban.” Ettől kezdve ő is a hit reneszánszát éli, erről tanúskodnak alkotásai és hagyományteremtő pünkösdi zarándoklata, amikor három megkereszteletlen gyermekét „Szűz Máriának adta”. 
Péguy zarándoklatának emlékére minden évben, pünkösdkor, a párizsi tanulók ezrei háromnapos menetet tartanak Chartres-ba (144 km), imádkozva és elmélkedve. Azt írták róla, hogy „Dosztojevszkij óta, nincs olyan ember, aki ennyire világosan Isten embere lenne.” 
Az első világháború kitörésekor, 1914. július 31-én gyalogsági főhadnagyként, tiszta szívvel hagyta el Párizst. Feleségétől így búcsúzott: „Ha nem jövök vissza, kérlek, zarándokolj el minden évben Chartres-ba.” Öt hét múlva, szeptember 4-én, Péguy és katonái a Saint-Witz közelében levő régi kápolna Szűz Mária szobrához virágot tesznek és imádkoznak. Másnap reggel elolvassa övéi egyik levelét, és úgy indul az ütközetbe. Távcsővel a kezében osztja parancsait. Így esik el a marne-i csata előestéjén. Olyan halállal halt meg, amilyent megénekelt.  
A szentpéteri szolgálatát ünnepélyesen megkezdő (2013. márc.19.) Ferenc pápánk lelkületéhez illik, Péguy következő gondolata: „Mindenki érzi, hogy Isten országában az első hely a szegényeké és szürkéké. Ez csaknem igazságtalanság lenne, ha a szegénység kapuja nem állana mindenki számára nyitva.” 
Nyitva áll a kapu, de belépni azon csak az önmagára talált, szabad ember képes, aki elszakad önzésétől és a földi javaktól.