Szent
Józsefre, a
Boldogságos Szűz jegyesére, a Megváltó nevelőapjára és az Egyház védőszentjére, a
keresztény házasságok és családok, az üldözöttek és a jó halál védőszentjére
emlékezünk. Szent
Józsefről röviden szól Szent Máté és Lukács a gyermekségtörténetben. Szent Máté bemutatja Józsefet, hogy
miként lépett be az üdvtörténetbe. A prefációban így imádkozzuk: Istenünk „őt, az igaz férfit, az Istenszülő
Szűznek jegyesül adtad, mint hű és okos szolgát családod fölé rendelted, hogy
atyai gonddal őrizze – a Szentlélek erejéből megtestesült
Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust.” Igaznak a Szentírás azt az embert mondja, aki Isten
törvényeit megtartja.
Dogmatikailag
az ember igaz volta a kegyelemben való életet jelenti. Ez is elmondható
Szent Józsefről, mert úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki:
magához vette Máriát. Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy életünk Jézus
Krisztus mellett tanúskodik-e? Az egyházzal az üdvösség szentművén
fáradozunk-e? Most tartsunk bűnbánatot.
A szentcsalád
gondviselője
Jézus Krisztus az üdvösség jóhíréről
beszélt. Az apostolok már a Krisztusról szóló tanítást nevezték evangéliumnak,
örömhírnek. Az újszövetségi Szentírásban négy írott evangélium van. Az
evangélisták célja, hogy a különböző kultúrájú embereknek bemutassák Jézus
Krisztust, és „a hit által életetek
legyen az ő nevében.” (Jn 20,30-31) Éppen ezért az evangéliumok, mint
források röviden szólnak Szűz Máriáról és Szent Józsefről, csak üdvtörténeti s üdvrendi szerepüket említik.

Szent József üdvtörténeti szerepe az volt, hogy
jogi biztonságot és oltalmat nyújtott a Megváltó szűz Anyjának és Isten
megtestesült Fiának. Halála előtt Szent József adta át Dávid
családjában az Ábrahám óta apáról fiúra szálló elsőszülöttségi áldást Jézusnak.
A szentcsalád életéről bizonyára sokkal több forrás maradt volna fenn, más
forrásokban, de dokumentumai ellángoltak a Zsidó Háború tűzvészében. Viszont a Szentcsalád
életének bizonyos részleteit a hagyományok is megőrizték. Ezek egyike a Kr. u.
2. századtól keletkezett apokrif evangéliumok. Többnyire csodás történeteket
tartalmaznak Jézus, Szűz Mária és Szent József életéből. Ezek az olvasó
épülésére és vigasztalódására szolgálnak, ugyanakkor téves tanításokat is
tartalmaznak.
A
hagyomány másik formája, a szentéletű apácák a középkortól kezdve a 20.
századig sokszor vízióikban szemlélték a szentcsalád életének nem ismert
részleteit. Látomásaikat az Egyház nem tartja érvényes ismeretforrásoknak, de
azért közlésüket idáig nem ítélte el. Ami mégis hitelt érdemlő, hogy arámi
nyelvű szövegeket is mondtak, amit nem ismertek, csak a tudósok értettek meg.
Szent József ünnepére készülve, a jobb megismerés végett az apokrif írásokból
is tájékozódtam. Most az elhangzott szentírási olvasmányok alapján tekintsük át
Isten üzenetét.
1.
Isten
minden emberrel szabad, és különös feladatokkal bízhatja meg. (2Sám 7,4-5.
12-14. 16) Isten az ilyen közléseket jelenések, hangok, látomások
vagy valamilyen módon teszi. A látomás vagy vízió természetfölötti-tartalmú látás, normális állapot feletti pillanat vagy állapot, melyhez
legtöbbször meghívás, feladat kötődik. A látomás igazsága és üdvös volta
szempontjából a gyümölcsei, és a látnok későbbi magatartása rendkívül fontos.
A próféták tudták és tanúsították, hogy Isten közölte velük szándékait,
beavatta őket titkaiba. Mert Isten szól hozzájuk, ők életük árán is közölték az
üzenetet.
Amikor
Dávid király Jeruzsálemben kialakította királyi rezidenciáját, akkor a király
közölte Nátán prófétával, hogy Istennek templomot akar építeni, ahol őrizni
fogják az Istennel kötött szövetség ládáját. Még akkor éjszaka az Úr szózatot
intézett Nátán prófétához, és elhárította a templomépítés szándékát.
Istennek nincs szüksége kőhajlékra, mert ő mindenütt jelen van, nemcsak egy
helyen fogják tisztelni. Viszont Isten megígéri, hogy Ő épít ‘házat’ Dávidnak
és királyságát örökké tartóvá teszi. E feltétel nélküli ígéret új lendületet ad
Izrael reményének. Az Istentől kapott kiváltság Salamonnak, Dávid fiának és
utódainak is szól. És ezt már korán messiási jövendölésnek értették. S mikor
eljött az idők teljessége, Dávid leánya, József rokona és jegyese, Szűz Mária
életet ad a trón igazi, valóságos örökösének, Jézus Krisztusnak.

2.
Jézus születése és
nemzetségtáblája is igazolja, valóra vált az ígéret. (Mt 1,16.18-21.24a) Máté
evangélista a háromszor tizennégy ős családfájával, az Ábrahámtól Szent
Józsefig 42 nemzedéken át bizonyságot akart adni Jézusról s Izrael értelméről.
Jézus Krisztus a Messiás, az ő története és származása minden nemzedéken át az igazi
mozgatóerő. A nevek mögött az életszentség fehér izzása, fekete gyilkolás,
vérvörös szerelem! – írja Ijjas Antal.
Salamon király alatt felemelkedik az első
Templom habkönnyű fehér kőből s arannyal bevont cédrusfából. Más nevek mögött a
bronzvértű egyiptomi csataszekerek gázolják vérbe a zsidó királyságot. Majd
füstölgő zsarátnokká omlik a Templom, népét idegenbe hurcolják s az ott veszi
fel új anyanyelvét, az arámit. Zorobábellel újra visszatérnek, majd ‘elvétetik’
Júdától a fejedelmi pálma. Micsoda változatos és megrendítő névsor! Jézusban
célba jutott Izrael történelme.
A Máté felsorolta 42 nemzedéket úgyis
elképzelhetjük, mint egy világkörüli repülőútra indulást, ahol a célba érés
végett 42 repteret kell érinteni, és úgy átszállni a következő gépre, hogy ne
késsél és el ne tévedjél. Bizonyára megértjük, hogy e nép, és minden nép
további útja Őrajta fordult meg. Velünk az Isten. Már a legelső egyházatyákat
foglalkoztatta, miért szerepelnek Mária, József és Jézus nemzetségtábláján az
idegen és bűnös asszonyok. Egzegéziseikben azt mondják: alázatból. Ma már csak
sejtjük, azért is, hogy ne csak a zsidóságból származzon, hanem az egész világ
minden nemzetségéből.
A nemzetségtáblának e részéhez kapcsolódik
két epizód. Máté Jézus szűzi fogantatását tanítja. A férfi szerep helyett a
Szentlélek beavatkozásáról beszél. Mária a megtestesülés titkát őrzi, hogyan is
mondja el, hisz ilyen nem volt a világon. Férje, József (Kr. e. 30. - Kr. u. 25.), igaz
ember, emberi módon gondolkodik. Nem ismerve Mária titkát, töpreng s azért
akarja csendben elbocsátani. Ekkor történik József látomása. Egy angyala
álmában beavatja a megváltás titkába, és megérti, hogy miért nem házasságtörő
Mária. József most tudója és segítője lesz az isteni műnek. Szemben az
ószövetségi Ácház hitetlen királlyal, elfogadja Isten jelét és ajánlatát: ‘Íme a szűz fogan, fiút szül és Emmánuelnek
nevezi el’ (Iz 7,14). Magához veszi Máriát és így lesz Jézus attya a
törvény szemében, s mint attya, ő adja neki a Jézus neve, ami azt jelenti:
Isten üdvözít. Jézus emberségét Isten csodával szólította létbe.
József hisz és engedelmeskedik az
isteni útmutatásnak, s ezáltal megváltásunk csendes szolgája lesz. Vállalja,
hogy a születendő gyermeknek nevelője legyen. Tanúja és szereplője a
Betlehemben történteknek. Ezután még háromszor látomásban Isten angyala jelent
meg és a tőle kapott üzenet szerint okosan cselekedett. A Háromkirályok
látogatása után a Gyermekkel és anyjával Egyiptomba menekült, ahonnan két-három
év után, Heródes halála után tért vissza Izrael földjére. Óvatosan kikerüli
Archeláosz őreit és Názáretben telepedett le.
Megéri még a Tizenkétéves Jézus
találkozását és vitáját Jeruzsálem írástudóival. Ezután eltűnik alakja az
evangéliumok lapjairól. Mária nem tudni milyen időponttól egyedül szerepel az
evangéliumban. Jézust pedig elég gyakran ‘Mária fia’ néven jelölik, mint az
olyan egyetlen fiút, akinek apja elég korán és már régen meghalt.
A mennyei Atya Jézusnak és Anyjának védelmezésére,
a róluk való gondoskodásra hívta meg Szent Józsefet. Ezekkel a vonásokkal
rendelkező egyéniség nem közönséges lelki és fizikai erők tulajdonosa. Az
evangélisták biztos forrásból, a Szűzanyától tájékozódtak, és céljuknak
megfelelően bizonyították, hogy a názáreti Jézus valóban a Messiás, az Isten
Ország alapítója.
3.
Az Isten
országát a hitbéli megigazulás alapján örököljük. (Róm 4,13. 16-18. 22)
Ebben példaképünk Ábrahám, aki hit Isten ígéretében, pedig valószínűtlennek
tűnt a beteljesedés, ám bízott Isten hatalmában és hűségében. Ábrahám utódai
alatt az apostol azokat foglalja össze, akik a pátriárka hitét követik, nem
pedig pusztán testi leszármazottjai. Azért kapjuk az üdvösséget ígéretből és
hitből, hogy kegyelemből is legyen.
Hinni csak az élő
Istenben lehet ‘aki életre kelti a
halottakat, és létrehívja a nemlétezőket.’ Az ilyen hit tiszteli Istent
Istenként! Ilyen hittel élt Ábrahám és Dávid leszármazottja, Szent József, akit
Isten Jézus Krisztus nevelőattyának, és a Boldogságos Szűz Mária jegyesének és
hitvesének választott.
Isten ma az Egyház igehirdetésén keresztül
szól hozzánk, hogy Jézus Krisztus ígéreteinek és tanításának elfogadásával,
engedelmességünkkel mi is a hit útján induljunk és járjunk, hogy üdvösségre
jussunk. Ámen.