2020. 09. 27.

Az erkölcsi lelkiismeret

1. A lelkiismeret: Egy kikutatandó titok

A lelkiismeret „az embernek legtitkosabb hangja és szentélye, ahol egyedül Istennel találkozik, akinek hangja visszhangzik bensejében” (GS 16).

Fontos megtudni, milyen tevékenységek által működik, és mi módon nevelődik, fejlődik bennünk; a lelkiismeret formálása valóban fontos feladat.

A lelkiismeret hangjavisszhangzik bennünk kétségtelenül titokzatos módon; csodálkozást kelt, de számtalan problémát is okoz. Kant a nagy német bölcselő 1700 körül azt mondta, hogy „két dolog mindig új csodálkozással tölt el: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem…: én magam előtt látom őket és közvetlenül összekapcsolom létezésem tapasztalatával és kutatásra ösztönöznek engem.”

Az erkölcsi törvény titkos működése a keresztény hit fényénél nézve kutatja és megmutatja Istentől, a mi Atyánktól elgondolt és akart titokzatos szépségeket mindnyájunk javára. A szíveket vizsgáló Isten szereti az embert és azt akarja, hogy mindnyájan együtt dolgozzunk az üdvösség tervének megvalósításán, amely tőlünk függ ugyan, de mégis leginkább Tőle. A bibliai látomásban az ember lelkiismerete mindig kettős hűségre nyer felszólítást: önmagához való hűségre, azaz önmaga történetéhez és önmaga tervéhez és Istenhez való hűségre, üzenetéhez és sugalmazásaihoz való hűségre.

„Lelkiismeretem semmivel sem vádol” - mondhatja Szent Pál a korintusiaknak (lKor 4,4).

 

2. A lelkiismeret a Bibliában

A „lelkiismeret” szó csak nagy ritkán található a Bibliában (Bölcs 17,10), egyszer sem fordul elő az Evangéliumokban, ezzel szemben 31 alkalommal található az apostoli iratokban (Szent Pál).

Az Ószövetségben – Ótestamentumban a „lelkiismeret” szónak ezek a kifejezések felelnek meg: szív, lélek, szellem, ember, törvény.A „lelkiismeret” szó elmaradása tehát nem jelenti az ember erkölcsi értékeinek is elmaradását.

Az Ótestamentum embere az isteni Szónak folytonos hallgatásában, amely őt áthatja, felruházza, tudójává teszi mindannak, amit cselekszik és segíti őt, hogy különbséget tegyen jó és rossz között; „szívembe rejtem szavaidat, nehogy vétkezzem ellened” (Zsolt 119,11).

A szív, éppen az ember bensője, ahová az Istennek Szava elér, mint ítélet. A próféták felszólítják Izrael népét a szív megtisztításának szükségességére, hogy Istennek lelki áldozatokat ajánljon föl és ne csak anyagi áldozatokat: a bűnbánó szív, „az új szív”, a megtért szív, amely befogadja az Igét és minden vallásos elhatározásnak, minden erkölcsi értékelésnek legbensőbb forrása lesz; a megkeményített szív viszont, a süket, az elhomályosult szív, ahol az Ige nem kelt visszhangot, az a szív, amely nem ismeri már az erkölcsi értéket.

• Az egész viselkedés a szív elhatározásától függ: Istent szívből szeretjük (vö. MTörv 6,5) és Őt a szívből áruljuk el (vö. Ez 6,9).

Az Isten Szavára éber szív, avagy az ő megbocsátására megtért szív tanúja az ember erkölcsi értékének Isten jelenlétében. Az az Isten, aki a lelket és a szíveket vizsgálja (vö. Jer 17,10), aki panaszkodik, hogy népe csak ajkával tiszteli, míg szíve távol van Tőle (vö. Iz 29,13), aki új szívet ígér: „kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek” (Ez 36, 26); Ő ugyanaz az Isten, akit Dávid a bűn után arra kért: „Teremts új szívet belém” (Zsolt 51,12).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése