Mondd, te kit választanál?

Első plébánosi helyemre 1981 július utolsó napján érkeztem. Nyárádtő a Maros és a Nyárád folyók szögletében fekvő székely falu, híres volt középkori templomáról. 1601-ben Basta generális katonái a templomba menekült  „lakosokra ontották a templomot”. A kis létszámú faluba Mária Terézia 300 bevándorlót telepített. A református és katolikus templomocskák mellett ekkor megjelent a görög katolikus fatemplom is. Idővel egymás kölcsönös tisztelete is kialakult, aminek jele, hogy napjainkban is mind a három templomban egyszerre harangoznak a halottaknak. 

Az iparosítással, 1980 elején a szervezett betelepítést is elkezdték. Mindezek ellenére a négyszáz hívőt számláló magyarság I-IV. osztályos iskolája VIII. osztályosra bővült. A szülők öntudatosak és kitartóak voltak. A tanítókkal, tanárokkal a képzésben minőségre törekedtünk. Krisztusi hittel célok kitűzésére és közös cselekvésre késztettük a diákokat, mert csak szellemileg lehet ott a mgyarnak naggyá lenni. 2000-ben elköszöntem tőlük, akkor a 180 fős katolikus közösségnek 16 gyermeke járt egyetemre és főiskolára. Hittel vallottuk, hogy Krisztus keresztje az a deszkaszál, mely képes „a hajótörött világot biztos partra menteni.”

Szeptember van. Nemcsak iskolákról, tanítási formákról, választásokról van szó, sokkal többről. Az életünkről és értékeinkről. István, a király rockopera dalszövege cseng a fülemben:

„Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te kit választanál? (...)
Valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot
Ó, mondd, te kit választanál?”

Isten Szolgája Márton Áron püspök búcsúlevelében óva intett: „Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk, és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk.” Máskülönben korábbi figyelmeztetése válik valóra: „Kisebbségi sorsban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti veszedelmet jelent. (...) mindenkinek, akinek végzettsége van, közösségi munkát is kell vállalnia, kisebb vagy nagyobb körben, politikai, társadalmi, gazdasági, népjóléti vagy egyházi téren vezetőnek kell lennie.”

Válasszuk és támogassuk azokat, akikben a legtöbb tehetség mutatkozik, akikben a feladatokra alkalmasság párosul a jellemmel, a munkakészséggel, a hivatás szeretetével és eleven közösségi tudattal. 

A keresztény vezető a közösség szolgálatában úgy dolgozik, mintha minden rajta múlna, hogy a világ közelebb kerüljön Istenhez. Vezetni annyi, mint másokra jó hatással lenni. Vezetőnek lenni magatartás, mert aki vezet vagy akit vezetővé tettek, annak mindennapi kötelessége tudatosítani a célt, megfogni a munka végét, és a tagokat a legkisebbtől a legnagyobbig közös cselekvésre sarkallni.

A vezető ezért legyen – kezdeményező: ismerje az eszményt, a célt, s tudja, mikor és mit kell tennie; – kockázatvállaló: Krisztusért személyes érdekeit tegye félre és számítson a kudarcra is; – felelősségtudó: cselekedjék következetesen és határozottan; – nagylelkű: fenntartás nélkül gyöngéden és őszintén adja magát; – hiteles: amikor ő az, aminek mondja magát; – és Isten kegyelmére számító. 

A veztő viselje közösségének gondját. Családok, iskolák, plébániák, önkormányzatok és térségek vezetőinek is szól az apostol: „Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél” (1Tim 5,8).

Kedves Olvasók, imádkozzunk és cselekedjünk hittel úgy, hogy intézményeinknek jó vezetői legyenek.

Munkatársaim nevében is bízalommal köszöntöm,

Dr. Darvas-Kozma József,

a Krisztus világa keresztény családok folyóiratának főszerkesztője