Szeretet nélkül nem megy – erről írok
a Krónika napilapban és a Transindex portálon megjelent cikkemben.
Kell higgyük a jót, gyakorolnunk a szeretetet és azt, hogy a pénznél,
egy-egy szavazatnál van fontosabb dolog is, ami számomra a hit,
elkötelezettség a jóra, a népért, a közösségért.
Szeretet nélkül nem megy
Az elmúlt hetekben volt időm és lehetőségem járni Hargita megyét. Sokat beszélgettem polgármesterekkel, vállalkozókkal és más nem politizáló, de a közélet iránt érdeklődő emberekkel.
Az elmúlt hetekben volt időm és lehetőségem járni Hargita megyét. Sokat beszélgettem polgármesterekkel, vállalkozókkal és más nem politizáló, de a közélet iránt érdeklődő emberekkel.
Mindannyiuknál azt tapasztalom, hogy
közéleti viszonyainkat illetően hiányérzetük van. Mindenkinek van
véleménye arról, hogy mi az, amit hiányol, s ezt a hiányérzetet egy
szóval össze lehet foglalni: „szeretethiány”. Ennek az emberi értéknek
a hiánya mindenkit aggaszt, beleértve engem is. Pál apostolnak a
korintusiakhoz írt első levele 13-ik fejezetében a következőképpen
fogalmaz: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet e három, ezek
között pedig legnagyobb a szeretet.” És mitől szenvedünk mi? Mi az,
amiért nem azt látjuk, hogy jó irányba mennek dolgaink? Egy dolgot
hiányol mindenki, a szeretetet.
Megkopott értékek
Kevés boldog embert láttam
környezetemben. Attól még felhőtlenül nem boldog senki, mert sok a
pénze, nagy a háza, aszfaltozott az útja. Elszomorító mindaz, ami a
közösségeink boldogságát gátolja, és ez szomorúságot táplál az emberi
lelkekben. Sajnos esnek szét közösségeink, és folyamatosan háttérbe
szorulnak azok az értékek, amelyek évszázadokon keresztül meghatározók
voltak a közösségépítésben. Történelmi egyházaink ereje gyengült, és
mindaz, amit tanít és amiért dolgozik, csak elmegy a legtöbb ember
értelme, érzelme és akarata mellett. Sokat beszélünk közösségeink
megerősítéséről, de tudjuk, hogy e téren mi, közéleti szereplők,
közéleti szervezetek csak időleges eredményekre vagyunk képesek. Kis
csoportokat, rétegeket tudunk megszólaltatni, és nem teszünk meg
mindent annak érdekében, hogy a közösségépítésben meghatározó szerephez
jussanak az egyházak. Be kell látni, hogy e feladatban meghatározó
szereppel nekik kell rendelkezniük a jövőben is, ahogy történt ez a
múltban, évszázadokra visszamenően.
Azt látom, hogy a társadalmi
kapcsolatokból lassan kikopik az emberi jóság, mert mindent a pénz, a
hatalom, a befolyás megszerzése határoz meg, pedig tudhatnánk, hogy
ezek olyan dolgok, amelyek végesek, és amelyekből sokaknak kevés,
nagyon kevés jut. Sokszor egy jó szó többet ér minden pénznél, ezért
mondom, hogy szolidaritásra, összefogásra van szükség. Egymás felé kell
fordulnunk, meg kell hallgatnunk egymás problémáit, segítenünk kell
egymáson, mert másképp nem fogunk egyről a kettőre jutni.
A rohanás, a javak szerzése, a gépiesen
végrehajtott beruházások és fejlesztések maximum azt eredményezik, hogy
összeveszünk a szomszéddal, pereskedünk vele vagy 10 évet azon, hogy
fél méterrel errébb vagy arrébb legyen a kerítés, míg nem is olyan
régen az ifjú párnak kalákában, összefogással, együtt építettek
elődeink házat. Ez nem csak szép volt, hanem gazdaságos is. Ma ez
lassan kikopik, mert olyan értékek után hajtunk, ami rabszolgává tesz,
a bankok és más hitelezők rabszolgájává. Ahelyett, hogy egymásra
figyelnénk, nem akarnánk mindenáron nagyobbat, mint a szomszéd, és
lehajolnánk a nehézséggel küszködők, az elesettek felé, futunk a magunk
által összetákolt mókuskerékben.
Az erdélyi magyar közösség azért
sikeres, mert e társadalmi normák még élénken élnek és dolgoznak, de
sajnos nagyon erodálódnak az utóbbi időszakban. Adni egymásnak nagyobb
érték, mint kapni, ha ez ismét meghatározóvá válik a társadalmi
köztudatban, ez legyen a kulcsa minden közösség sikerének. Nem lehet
úgy autonómiában gondolkodni, hogy amit az egyik magyar ember csinál,
azt a másik lerombolja, és a közös jó keresését nem tartjuk a
törvényeknél is erősebb szabálynak.
El kell jutnunk ahhoz a felismeréshez,
hogy egymásra figyelünk, a másik munkájának gyümölcsét értékeljük. Azt
vásároljuk, amit a szomszéd termel, előállít, még ha kicsit drágább is,
mint az, amit máshonnan hoztak, mert e döntésünkkel egy magyar család
megélhetéséhez járulunk hozzá, a mieinket segítjük a jobb
megélhetésben. Elfogadhatatlan, hogy folyamatosan azt keressük, mi az,
ami elválaszt a másiktól, ássuk a szakadékot egymás között, és
folyamatosan idegesek és gyanakvóak vagyunk, mert egyszer, de akár
többször valahol valaki csúnyát mondott rólunk, közben meg azon törjük
a fejünket, hogy miként vágjunk vissza. Ni, mit mondott megint Tőkés az
RMDSZ-re, megy is a riposzt rögtön. Felül kell emelkedni ezeken a
dolgokon, el kell néznünk dolgokat egymásnak, meg kell tudjunk
egymásnak bocsátani, a másikat is megérteni, és ne mindig akarjuk
visszaadni a pofonokat politikai versenytársainknak, magyarországi
politikusoknak, román politikusoknak, mert a pofon pofont szül
visszakézből, és az néha fájdalmasabb tud lenni annál, ami kiváltja.
A „ha megdobnak kővel, dobd vissza
kenyérrel” parancsa nem egy elvont vallási-filozófiai szabály, elv,
hanem az élet által kőkeményen visszaigazolt társadalmi norma. Nagyon
hamar rá lehet jönni e norma igazságtartalmára és követésének
hasznosságára, egyéni és társadalmi hasznára, és a közélet, a politika
az a hely, ahol ezt követni kell. Aki politikus, az fel kell legyen
mindenre készülve, kezdve a versenytársak pofonjaitól egészen a Borsos
Tamás utcai börtönig. Akinek ez meredek, elfogadhatatlan, az választhat
más hivatást, ahol nem adódnak olyan konfliktushelyzetek, mint a
közéletben, mert a politikán kívül is van élet.
Ellenben ha politikusok vagyunk,
felelősséggel tartozunk a közösségeknek, kell tudjunk magunkból adni
azoknak, akik felhatalmaztak szavazataikkal minket. Kell higgyük a jót,
gyakorolnunk a szeretetet és azt, hogy a pénznél, egy-egy szavazatnál
van fontosabb dolog is, ami számomra a hit, elkötelezettség a jóra, a
népért, a közösségért. Azt tapasztalom, hogy, aki hívő ember, akinek az
Isten szeretetéből fakadó értékek, élmények és gondolatok határozzák
meg az értékrendjét, az nem engedheti meg magának bizonyos dolgok
szétverését, amit sajnos a hitet tagadó, sőt üldöző uralmi rendszerek
lehetővé tettek. Fontos az istenfélelem is, amely egyben tart, és nem
enged letérni a helyes útról, legfontosabbak azonban a szeretetből
fakadó cselekedetek. Ez a személyes tapasztalatom, amivel lehet
vitatkozni, de nekem ez az álláspontom. Azt is látom, hogy főleg a
szórványban meg a székelyföldi kisfalvakban, a pap, lelkész egy
személyben tanító, kultúrigazgató, polgármester, szociális felelős meg
minden.
A politika, az RMDSZ már nem
közösségszervező szereplő e térségekben, és egyre halványul e funkciója
a nagyobb településeken, a városokban is. A 2008-as választási
kampányban volt olyan udvarhelyszéki kistelepülés, ahol azt mondták, 10
éve én vagyok az első politikus, akivel találkoznak, politikus alatt
értve polgármestert, helyi és megyei tanácsost, képviselőt és
szenátort. Ezen a tényen önmagában nincs mit siránkozni, ezt tudomásul
kell venni, és be kell látni, hogy egyedül nem megy. Meg kell osztani a
közösségszervezést, feladatainkat, történelmi egyházainkkal, a civil
szférával, szakmai és egyéb szervezetekkel. Az RMDSZ ma óriási terhet
visel a vállán. Tulajdonképpen minden, ami erdélyi magyar közösségi
ügy, minden probléma megoldása valamilyen módon függ az RMDSZ-től. Ezen
változtatni kell, meg kell osztani a feladatokat, meg kell szervezni a
partnerséget, sőt én azt mondom, hogy ami a közösségszervezést illeti,
ott nem szabad, hogy továbbra is csak az RMDSZ vigye a prímet, hanem át
kell adni a terepet olyan szervezeteknek, struktúráknak, amelyek
nincsenek kitéve a politikával együtt járó hatalmi kihívásoknak.
Határt szabni a politikának
Szoktuk mondani, hogy nagyon fontos a
szakmaiság, és hogy azt érvényre kell juttatni. A szakmaiság csak
korlátozott hatásfokkal tud érvényre jutni bármiben is, ha átitatódik a
politikával együtt járó hatalmi viszonyokkal a szakmai elvek, érvek,
ésszerűségek kárára. A politikának határt kell szabni, meg kell
mondani, mi az a pont, amelyen túl már nincs mit keresnie, mert ha
nincs világosan kijelölve a határvonal, akkor parttalanná válik a
közösségi cselekvés. Mindenki látja, hogy nem működnek az erdélyi
magyar társadalmon belül azok a mechanizmusok, amelyeknek feladatuk
segíteni a politikai cselekvés eredményességét, hatékonyságát.
„Holnapra kell egy jogszabály-módosítás” alapon születnek
előterjesztések.
Politikusaink nem tudnak teljes értékű
partnerként részt venni a szakpolitikai vitákban, mert az erdélyi
magyar szakemberek, szakmai műhelyek nincsenek bevonva a tervezetek
előkészítésébe, illetve ha kapnak is felkérést, közönnyel azt letudják,
formális részvétellel, a felkérés elmismásolásával. Magára van hagyva,
magában küzd ma politika, szakma, és ez azért van, mert azok az
intézmények, amelyek egy 21. századi EU- és NATO-tagállam bonyolult
viszonyai között dolgozó politikai szervezet, az RMDSZ számára
létfontosságúak, nem léteznek. Be kell látnunk, ha azt akarjuk, hogy
érzékelhető javulás következzen be a politizálás minősége, szakmai
tartalma terén, akkor ezeket a struktúrákat ki kell építeni, mert ezek
nélkül bizonyos szinten túl már hályogkovácskodásra futja csak.
De amíg e struktúrák kiépülnek, addig
sem ülhetünk tétlenül, különösen azért, mert van egy olyan partnere az
RMDSZ-nek, amely ezeréves igazgatási tapasztalattal bír, világos és
egyértelmű elvek mentén működő és minden magyarlakta településre elérő
szervezetrendszerrel rendelkezik, történelmi egyházaink. És ami a
legfontosabb: ha valaki tud szeretetinfúziót adni erdélyi magyar
közéletünknek, társadalmunknak, akkor az az egyház. És a legnagyobb
szükség erre van. Ezért meggyőződésem, hogy újra kell gondolni a
történelmi egyházak és az RMDSZ közötti viszonyt, át kell tekinteni,
melyek azok a közösségszervezési feladatok, amelyek ellátásában, akár
önállóan is, az egyházak részt tudnak vállalni.
Ma két témakörben van konzultáció,
öszszedolgozás az RMDSZ és az egyházak között: az egyházi vagyon
visszaszolgáltatásában, illetve az egyházi műemlékek felújításában. Ezt
a kört bővíteni kell, mert ahogy mondtam, magyarlakta települések
százaiban ma a pap, a lelkész a mindenes, és a politikát a négyévente
megjelenő plakátok meg kampányoló politikusok jelentik csak. És ha e
téren javaslattal lehet élni, hogy melyek azok a területek, ahol
nagyobb mértékben, mondhatni meghatározó mértékben be kell lépniük az
egyházaknak, említhetek olyan struktúrákat is, amelyek nem RMDSZ-es
felségterületnek számítanak, például a demokrácia-központokat. Szükség
van rájuk tartósan, ez egyértelmű, és szerintem ezek működtetésének
feladatát az ezeréves igazgatási tapasztalattal rendelkező történelmi
egyházaink láthatnák el a leghatékonyabban.
De az RMDSZ és az egyházak közti
viszonyra visszatérve, ennek szervezeti kerete már most létezik, és úgy
nevezik, hogy kulturális autonómiatanács. Ez ma nem működik, de
átalakításával vagy egy új struktúra létrehozásával megteremthetők a
feladatmegosztás szervezeti keretei, és a Communitas forrásaiból,
önkormányzati támogatásokból, uniós forrásokból az átvállalt feladatok
finanszírozása is. A mit és hogyan kérdése szerintem könnyűszerrel
kidolgozható, ha van belátás mindkét fél részéről a jelenleginél
lényegesen magasabb szintre emelt partnerség megteremtéséhez.
Itt meg is állnék, és azoknak, akik azt
mondják az RMDSZ-ben, hogy miért nem jó az, ami van, miért ne maradjon
minden a régiben, megsúgom, hogy a legutóbbi parlamenti választáson már
csak az erdélyi magyar szavazók egyharmada szavazott az RMDSZ-re, és ha
e számhoz hozzáadjuk az EMNP által begyűjtott voksokat, a kettő
együttesen nem éri el az erdélyi magyar szavazók negyven százalékát
sem. A szavazói lemorzsolódás folyamatos, és ha két megyében, Hargita
és Kovászna megyében vannak is pozitív folyamatok, nem képesek pótolni
a máshol állandósult szavazói lemorzsolódást.
Ha csak Hargita megyére tekintünk, és
meg kellene jelölni egy okot, amiért 2008 óta sikerült mostanáig
választásról választásra növelni az RMDSZ támogatását, akkor első
helyen az egyházakkal való egyre szorosabb együttműködést említeném
meg, és nemcsak a választások idején voltunk partnerek, hanem együtt
dolgoztunk a közösségekért, partnerekként, egy céllal, szeretetben nap
mint nap. Az RMDSZ és a történelmi egyházak közötti kötelék szorosabbra
fűzésében, az összedolgozás, egymásra támaszkodás minél hatékonyabb
módozatainak kidolgozásában látom az elkövetkező években az erdélyi
magyar közösségi érdekképviselet megerősítésének a lehetőségét.
Fontos a nők közéleti bevonását célzó
szervezeti forma, a nőszövetség, amelyet én még kiegészítenék 2016-tól
egy kötelező női kvótával is. Fontos a vállalkozói, szakmai
szervezetek, gazdaszervezetek, közbirtokosságok aktív közéleti
szerepvállalásra való buzdítása, de meghatározónak a történelmi
egyházakkal való viszony szorosabbra fűzését tartom. Az európai
integráció, az európai normák, magatartási formák átvétele,
elsajátítása, azok a kérdések, amelyek most napirenden vannak,
meghatározóak a társadalmi folyamatokban. Hogy milyen hatékonysággal
végzik ezt a román állami szervek, pártok, azt láthattuk: formálisan és
felületesen. És még azoknál is, akik ezt komolyan veszik az állami
szférából, ott is nyögvenyelősen megy a dolog.
Partnerségben az egyházzal
Történelmi egyházaink, divatos
terminológiával élve, eurokonformak immár ezer esztendeje. Hogy mit
jelent az adott szó, a leírt norma betartása, azt nekik nem kell
elsajátítaniuk, mert azonos elvek és normák mentén működnek, mint a
nyugati társegyházak. Nem tudom, hogy Európa nyugati felében mikor és
mennyire szolgálta a társadalmi modernizációt a szekularizáció, de
abban biztos vagyok, hogy az erdélyi magyar társadalmon belül
történelmi egyházaink a meghatározó és stabil modernizációs aktorok.
Tudja ezt minden szülő, ha hívő, ha
nem. Én még olyat nem hallottam, hogy ha egy gyerek misére, hittanra
akarna menni, megtiltanák neki a szülei. „Menjél csak, fiam, menjél
csak, lányom, mert ott csak jót tanulsz.” Böjte Csaba szerzetes
gyermekvédelmi szervezete, a Caritas, a Diakónia, a Gondviselés
segélyszervezet, az egyházak által működtetett öregotthonok,
segélyszolgálatok nélkül mi lenne a szegény sorsú gyerekekkel, a
magukra hagyott idősekkel? Ha nincs a Caritas fiatal gazdák képzését
célzó programja, a LAM Alapítvány, ma lenne annyi gépesített, fiatal
gazda által működtetett gazdaság Székelyföldön, mint amennyi van?
Az egyházi vagyon visszaszolgáltatása
által számos oktatási célra szolgáló ingatlan egyházi tulajdonba
került. Ez az igazi garancia arra, hogy politikai fordulatoktól
függetlenül a magyar közösség használni tudja ezeket a jövőben is. A
Sapientia egyházi kuratórium által működtetett felsőoktatási intézmény,
és eredményesen szolgálja azt a célt, amelyért létrehozták. Ezért
mondom, hogy az erdélyi magyar politika, annak meghatározó szereplője,
az RMDSZ csak nyerhet, ha szorosabbra fűzi a köteléket a történelmi
egyházakkal, erősítve a partnerséget az erdélyi magyarság
megmaradásának és értékeink ápolása ügyében.
Meggyőződésem, hogy ez az igazi,
sikerrel kecsegtető útja a magyar politikai egység helyreállításának
is, mert új, tartós egységet nem politikai egyezkedés útján lehet
létrehozni, hanem a nemzettársi szeretet alapján. Szeretethiányról
tanúskodik sok minden. És most nekünk a legnagyobbnak a visszahozását
kell célul kitűznünk, és a szeretet építőerejének példaértékét nemcsak
követni, hanem megélni mindenkinek emberi feladata. Megmaradásunknak
egy záloga van: a szeretet és az ebből fakadó, ennek szellemében
elvégzett közös munka.
Borboly Csaba
A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke
A szerző az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése