Július 8-án, délelõtt 10 órakor kezdődött az „Aréna” sportpályán a
pápai szentmise, amelyen a Szentatya erőteljes szavakat intézett a
világ közvéleményéhez, a gazdasági és társadalmi élet felelőseihez,
mindenki lelkiismeretéhez.
A kehely, a pásztorbot, az ambó azoknak
a csónakoknak a fájából készült, amelyek a bevándorlókat a szigetre
hozták és, amelyek roncsai az Aréna sportpálya közelében hevernek. A
szentmise liturgikus színe a lila volt, a bűnbánat jelképeként.
„Bevándorlók
a tengerben lelték halálukat. A csónakok, amelyeknek a remény útjainak
kellett volna lenniük, a halál útjaivá váltak” – ez volt egy újságcikk
címe.”
Néhány nappal ezelőtt jutott tudomásomra ez a hír,
amely sajnos olyan gyakran ismétlődik. A hír gondolata szüntelenül
visszatért, mint egy tövis a szívben, amely szenvedést okoz. Éreztem,
hogy el kell ide jönnöm, hogy imádkozzak, hogy éreztessem közelségemet,
de azért is, hogy felébresszem lelkiismereteinket, hogy az, ami
megtörtént, ne ismétlődjön meg, kérem, hogy ne ismétlődjön meg”
– mondta nyomatékosan Ferenc pápa. Mindenekelőtt őszinte hálájának
adott hangot és tovább bátorította Lampedusa és Linosa szigetének
lakóit, a társulatokat, az önkénteseket és a biztonsági erőket, akik a
múltban és most is figyelmet fordítanak azokra a személyekre, akik
valami jobbat keresve indulnak útnak.
„Kis valóság vagytok, de a szolidaritásról mutattok példát! Köszönöm”
– hangsúlyozta Ferenc pápa. Köszönetét fejezte ki Francesco Montenegro
érseknek segítségéért, munkájáért, lelkipásztori közelségéért.
Üdvözölte Giusy Nicolini polgármester asszonyt, neki is köszönetet
mondva tevékenységéért, majd a muzulmán bevándorlókhoz szólt, akik ma
este kezdik el a Ramadán böjti hónapot. A pápa, miközben azt kívánta,
hogy a böjti hónap hozzon számos lelki gyümölcsöt, arról biztosította a
bevándorlókat: az egyház mellettük áll abban a törekvésükben, hogy
családjukkal együtt méltóbb életet élhessenek.
„Nektek pedig ezt mondom: “O’ scia’” – a pápa szicíliai tájszólásban köszöntötte a szigetlakókat, majd így folytatta homíliáját:
„Isten
Szavának fényében, amelyet az előbb hallottunk, ma reggel szeretnék
néhány szót figyelmetekbe ajánlani, hogy mindenekelőtt provokálják
mindenki lelkiismeretét, késztessenek elmélkedésre és arra, hogy
konkrétan megváltoztassunk bizonyos magatartásokat. „Ádám, hol vagy?” –
ez az első kérdés, amelyet Isten az emberhez intéz a bűnbeesés után. „Hol
vagy, Ádám?” És Ádám egy eltévelyedett ember, aki elveszítette helyét a
teremtésben, mert azt hiszi, hogy hatalmassá válik, hogy minden felett
uralkodhat, hogy ő az Isten. Ekkor megbomlik az összhang, az ember
téved és ez megismétlődik a másikkal való kapcsolatában is, aki többé
már nem testvérem, akit szeretni kell, hanem egyszerűen csak egy másik
ember, aki zavarja az életemet, a jólétemet.
Ekkor Isten felteszi a másik kérdést: „Káin, hol van a te testvéred?”
Az az álom, hogy hatalmasak, hogy nagyok vagyunk, mint Isten, sőt, mi
magunk Isten vagyunk, tévedések sorozatához vezet, amely a halál
láncolata, odáig vezet el, hogy kiontjuk testvérünk vérét! Istennek ez
a két kérdése ma is felhangzik, teljes erejével! Sokan közülünk irányt
veszítettek, közöttük én is. Nem fordítunk többé figyelmet a világra,
amelyben élünk, nem gondozzuk, nem ápoljuk azt, amit Isten mindenki
számára teremtett és arra sem vagyunk már képesek, hogy egymásra
vigyázzunk. És amikor ez az iránytvesztettség világméreteket ölt, akkor
olyan tragédiák következnek be, mint amely szemünk elõtt zajlott le” –
mutatott rá homíliájában Ferenc pápa.
Majd így folytatta: „Hol van a te testvéred?” Testvéred
kiontott vére kiált hozzám a földről – mondja Isten. Ez nem másokhoz
intézett kérdés, hanem hozzám, hozzád, mindnyájunkhoz intézett kérdés.
Ezek a fivéreink és nővéreink arra törekedtek, hogy kijussanak egy
nehéz helyzetből és egy kis nyugalmat, békességet találjanak; egy jobb
helyet kerestek maguknak és családjuknak, de a halállal találkoztak.
Hányszor megtörténik, hogy nem találnak megértésre, nem találnak
befogadásra, nem találnak szolidaritásra! És hangjuk felszáll Istenig!”
– mondta a pápa, ismételten köszönetét fejezve ki Lampedusa lakóinak
szolidaritásukért. Elmondta: „Beszéltem az előbb egy ilyen
testvérünkkel. Mielőtt ide érkezett volna, emberkereskedők kezébe
került, akik kihasználják mások szegénységét; ezek számára mások
szegénysége nyereség forrása. Mennyit szenvedtek! És néhánynak nem
sikerült, hogy partra szálljon! – utalt a pápa a vízbe fulladt
menekültekre.
„Hol van a te testvéred?”
Ki a felelős ezért a véráldozatért? A spanyol irodalomban Lope de Vega
egyik drámájában Fuente Ovejuna város lakói megölik a zsarnok
kormányzót, úgy, hogy ne derüljön ki, ki volt a gyilkos. Amikor a
király bírája megkérdezi, hogy ki ölte meg a kormányzót, mindenki így
válaszol: „Fuente Ovejuna”. Mindenki és senki! Ma is erőteljesen ránk szegeződik a kérdés: ki a felelős fivéreink és nővéreink véréért? Senki! Mindnyájan így válaszolunk:
nem én vagyok a felelős, nekem semmi közöm hozzá, talán a többiek,
biztos, hogy én nem. Ma a világon senki sem érzi magát felelősnek
ezért; elveszítettük a testvéri felelősség érzését; beleestünk a pap,
az oltárszolga álszent magatartásába, akiről Jézus szól az Irgalmas
Szamaritánus példabeszédében: ránézünk az út szélén fekvő félholt
testvérünkre, talán azt gondoljuk, hogy „szegény ember”, és tovább
folytatjuk utunkat. Nem a mi feladatunk; és ezzel megnyugtatjuk
magunkat, minden rendben van. A jólét kultúrája, amely arra késztet,
hogy csak saját magunkra gondoljunk, érzéketlenné tesz mások
kiáltásával szemben. Mintha szappanbuborékokban élnénk, amelyek szépek,
de egyenlőek a semmivel, a mulandó, az ideiglenes dolgok illúziói,
amelyek a másik iránti közönyhöz, sőt a közöny globalizálásához
vezetnek. Ebben a globalizált világban beleestünk a közöny
globalizációjába! Hozzászoktunk a másik szenvedéséhez, nem ránk
tartozik, nem érdekel bennünket, nem a mi ügyünk!”
Visszatér Manzoni „Névtelen” alakja. A közöny globalizációja mindnyájunkat „névtelenné” tesz, név és arc nélküli felelősöké.
„Ádám, hol vagy?” „Hol van a te testvéred?” – Isten ezt a két kérdést
teszi fel az emberiség történelmének kezdetén és ma is korunk minden
emberéhez szól, hozzánk is – mondta a pápa, majd így folytatta: „Szeretném, ha feltennénk egy harmadik kérdést is:
ki az közülünk, aki sírt ezek és ezekhez hasonló tények miatt? Ki sírt
ezeknek a fivéreknek és nővéreknek a haláláért? Ki sírt azokért a
személyekért, akik a csónakon voltak? A fiatal anyukákért, akik
magukkal hozták gyermekeiket? Ezekért a férfiakért, akik szerettek
volna valamit, hogy eltarthassák családjukat? Olyan társadalom vagyunk,
amely elfelejtette a sírás tapasztalatát, az „együttszenvedést”: a
közöny globalizálása megfosztott bennünket a sírás képességétől! Az
evangéliumban (Mt 2,13-18) hallottuk a kiáltást, a sírást, a nagy
panaszkodást: Ráchel siratja fiait,... mert nincsenek többé”. Heródes
mindenkit megöletett, hogy megvédje saját jólétét, saját
szappanbuborékját. És ez továbbra megismétlődik. Kérjük az Urat, hogy
törölje ki mindazt, ami Heródesből szívünkben maradt; kérjük az Úrtól a
kegyelmet, hogy sírjunk közönyünk miatt, sírjunk a világban, a bennünk
jelen lévő kegyetlenség miatt, azoknak a kegyetlensége miatt, akik
névtelenül olyan társadalmi-gazdasági döntéseket hoznak, amelyek
hasonló drámákhoz vezetnek. „Ki sírt?”, „ki sírt ma a világon?” – tette
fel a kérdét Ferenc pápa.
Végül így imádkozott:
„Uram,
ebben a liturgiában, amely a bűnbánat liturgiája, bocsánatot kérünk,
hogy közömbösek voltunk annyi fivérünkkel és nővérünkkel szemben.
Bocsánatot kérünk tőled Atyánk azokért, akik kényelmesen bezárkóztak
saját jólétükbe, amely a szív érzéstelenítéséhez vezet, bocsánatot
kérünk tőled mindazokért, akik döntéseikkel világméretekben olyan
helyzeteket teremtettek, amelyek ezekhez a drámákhoz vezetnek. Bocsáss
meg Urunk! Urunk, halljuk ma is kérdéseidet: „Ádám, hol vagy?” „Hol van
a te tesvéred vére?”
A pápa homíliája végén ismételten köszönetét
fejezte ki Lampedusa lakóinak azért, mert példát adtak és továbbra is
adnak a szeretetről, a karitatív tevékenységről, a befogadásról.
„A
püspök azt mondta, hogy Lampedusa egy világítótorony: ez a példa legyen
világítótorony az egész világban, hogy másoknak is legyen bátorságuk
befogadni azokat, akik egy jobb életet keresnek. Köszönöm
tanúságtételeteket és szeretném megköszönni gyöngédségeteket, amelyet
éreztem Stefano plébános atya személyében is. Elmesélte nekem a hajón,
hogy helyettesével együtt mi mindent tesznek. Köszönöm nektek és
Stefano atyának. Az Úr legyen veletek. Legyen áldott az Úr neve.
Segítségünk az Úr nevében van” – mondta a pápa, majd áldását adta a
hívőseregre.
(vm) VR
Vonatkozó cikkek:
Lampedusa – dús, történelmi esemény...
Ferenc pápa Lampedusa szigetére látogatott
Igazságosságért és méltóságért kiált
A Szentatya Lampedusa szigetén
+
Ne féljünk az egyházi struktúrák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése