Urunk megkeresztelkedése

Izaiás próféta könyvében négy ének szól Isten Szenvedő Szolgájáról, aki maga a Messiás. Az első éneket, a mai olvasmányt, úgy tekinthetjük, mint az Atya szózatának bővebb kifejtését Jézus megkeresztelkedésekor és színeváltozásakor.  Íme az én szolgám, akit támogatok, az ő tanítására vártak a nemzetek (Iz 42,1-4, 6-7). Íme elérkezik az idő, amikor a Messiás megbízatását elkezdi, és minden néphez szól. Ez a titokzatos Szolga Isten Lelkét bírja, ezért tudja létrehozni Isten akarata szerint az egyetemes üdvrendet. E Szolga személye különös, mert egyszerre tartozik Istenhez és az emberekhez. E titok akkor lett ismertté, amikor Jézus Krisztus a Jordán folyónál felvette a János-féle bűnbánati keresztséget. Mihelyt feljött a vízből Isten Lelke galamb módjára rászállt, és íme az Atya hangja hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!” (Lk 3,15-16. 21-22). Ezzel a szépséges rituális epizóddal kezdődött Jézus mindössze három évig tartó nyilvános élete és tevékenysége.

Az igazság, a tanítás, amelyet az Úr szolgája visz a nemezeteknek, elsősorban az igaz Isten helyes ismerete, és ezzel összekapcsolódik az Ő akaratának ránk vonatkozó ismerete. Ez az igazság a világossághoz hasonlít, mert rávilágít arra, hogyan kell egyéni és társadalmi életünket Isten szándékának megfelelően berendezni. „Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Isten maga a szeretet, és a Messiás ezt az igazságot fogja kinyilvánítani. Aki majd megismeri a szerető Istent, az hozzá csatlakozik. Akik hisznek, azokat a Szentlélek képessé teszi, hogy Isten gyermekeinek hűségével éljenek (ApCsel 10,34-38). A Messiás szerényen és békésen teljesíti küldetését. Erénye, hogy reményt, bátorítást ad, mert a megrokkant nádat nem töri le, hanem felegyenesíti. Az emberekben meglévő parányi jónak, értéknek kis szikráját nem oltja ki, hanem felszítja, hogy mind Istengyermekei legyenek. Szerényen, de lankadatlanul törekszik az igazság megvalósítására. Ő lesz az, aki a távoli országok lakóit is bevonja az „újszövetségbe”. A bűn foglyai az Ő segítségével hagyják el börtönüket és jutnak el a keresztény szabadságra, ahol  minden forrása Isten szeretete. Az Isten országa csendben bontakozik ki, a lelkeket ő alakítja át. Így valósul meg  üdvözítő terve. Az apostolok még jobban hittek a Messiás győzelmében, mert tudták, hogy Jézus nem szolga, hanem a Fiú, aki az Atya elismerő nyilatkozatával indult el küldetésének teljesítésére. 

A Jordánnál történt epifánia a magunk keresztségére is emlékeztet, mert új létviszonyba kerültünk Istennel, Krisztussal, az emberekkel, az Egyházzal és a Szentlélekkel. Az Istenember életét, a kegyelmet magként kaptuk meg. A kegyelmi élet szentségi folyamat, állandó kibontakozás, Isten népének zarándoklása a földön addig, amikor önmagunkat minden fenntartás nélkül neki ajándékozzuk.

„Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt...” ApCsel 10,35