2014. 01. 21.

Hargitán a MotorkerékPálosok is


Nemcsak a pálosok jöttek a Hargitára, hanem január 26-án a Hargitafürdői Szent István Pálos kolostor megáldására jönnek a MotorkerékPálosok küldöttsége is 30-40 személy.
Jónak látom, hogy ismerjük meg ezeket a MotorkerékPálosokat is.
Kik ők?
Álljon itt a Magyar Pálos Rend honlapján tett vallomásuk:
A Magyar Pálos Rend lelki és szellemi vonzásában kialakult motoros közösség, – magunkat MotorkerékPálosoknak hívjuk – a pálosok által 2008-ban Petőfiszállás-Pálosszentkúton megrendezett első Motoros Zarándoklattól számítja létét.
A Rend azzal a szándékkal indította útjára ezt a zarándoklatot, hogy a pálosok közelebb kerüljenek olyan emberekhez, akik motoroznak és keresztények, illetve akik valamilyen formában érdeklődnek a kereszténység és a motorok iránt.

Bővebben: MOTORKERÉKPÁLOSOK - YouTube

Bábel Balázs érsek atya hangsúlyozta egyszer, mindannyian úton vagyunk, és aki motorozik, az különösen megérezheti az élet és a közlekedés közötti összefüggést. A motor összeköt bennünket és lebontja az emberek közötti gátakat. A motorozás hasonlít a mennyországhoz ebben, hiszen hitünk szerint ott már valóban nem lesz semmiféle akadálya annak, hogy megértsük egymást.


A motoros az úton int a másiknak, ha baj van, segít. Ha az út mellett megállunk, akkor úgy köszönünk, mintha már régóta ismernénk egymást. Bár az élet más területén is így tudnánk összetartani!
A Pálos Motoros Baráti Kör nem motoros klub, hanem szeretetközösség a pálosok vonzásában, melynek vezetője P. Bátor Botond OSPPE tartományfőnök testvér.

Útjainkhoz bárki csatlakozhat,
aki szeretne együtt motorozni keresztény motorosokkal,
aki szeretne kegyhelyeket megismerni,
és aki elfogadja a csoportos motorozás szabályait.


Létszámunk 2013 nyarán kb. száz fő.

Jó utat, balesetmentes érkezést kívánunk a MotorkerékPálosoknak!
A pálosokat támogató székelyek

Ajánlott cikk:Motoron, Istent szolgálva
Japán szamuráj a boldoggáavatás útján


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése