2014. 01. 19.

Ökumenia 2014. január 19-26.


BIBLIAI GONDOLATOK ÉS IMÁDSÁGOK
AZ IMAHÉT NAPJAIRA

1. nap: Együtt…. Szentek vagyunk

2Móz/Kiv 19, 3-8. Papok királysága és szent nép lesztek Zsolt 95,1-7. Mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk
1Pt 2,9-10. Egykor nem az Ő népe voltatok, mostpedig Isten népe vagytok
Mt 12,46-50. „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát,az az én fivérem, nővérem és az én anyám”

Három gondolat
Akik együtt vagyunk az Úr elhívottaiként, szenteknek neveznek bennünket. „Megszentelteknek Krisztus Jézusban” (1Kor 1,2).
A Kivonulás Könyvében (Mózes 2. könyve) Isten népének ez az együttléte olyannak jellemezhető, mint kincs birtoklása, papok királysága és szent nép.
Péter első levelében a szentek közösségében való tagságunkat úgy értelmezzük, hogy az az Isten hívásának eredménye. Isten hív össze minket, mint választott nemzetséget, királyi papságot és Isten tulajdon népét. Ezzel a hívással jár együtt az a sokrétű megbízatás, hogy az Isten hatalmas cselekedeteit hirdessük. Azt, ahogyan Isten kivezet bennünket a sötétségből és bevezet az Ő világosságába.
Máté evangéliumában pedig azt fedezhetjük fel, hogy a szentek közössége a mi identitásunk (önazonosságunk) Jézusban. Ez túlterjed a családon, a rokonságon, a felekezeten. Ezért imádkozhatunk az egységért, és kereshetjük a lehetőségét annak, hogy miként cselekedjük meg Isten akaratát.

Kérdések
Mit jelent nekünk és az egyházi hagyomány számára a „szentek közössége”?
Az a tény, hogy elhívásunk alapján „szent nemzet” vagyunk, milyen módon késztet bennünket arra, hogy a kereszténység keretein túllépjünk?

Imádság
Kegyelmes Istenünk! Szétszakadozottságunkban mi is ma együtt halljuk hívásodat azokkal, akik Nevedet segítségül hívják, hogy szentek legyünk. Jézus Krisztus által már választott nemzetséggé, királyi papsággá és szent nemzetté tettél bennünket. Szentlelked által vezess a szentek közösségébe, és erősíts meg minket akaratod cselekvésére, hogy hirdethessük a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmas cselekedeteit. Ámen.

2. nap: Együtt… Egymásnak hálát adunk Isten kegyelméért

5 Móz/MTörv 26, 1-11 Az Úr kihozott bennünket Egyiptomból. Zsolt 100 Adjatok hálát Istennek, áldjátok nevét!
Fil1, 3-11 Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.
Jn1,1-18 A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.

Három gondolat
Kivonulás Könyvében (Mózes 2. könyve) a hála az élet megélésének egyik módja, amit az Isten bennünk és körülöttünk valóságos jelenlétének biztos tudatával élhetünk meg. A hála az a képesség, hogy hatékonyan és elevenen felismerjük egymásban és minden emberben az Isten kegyelmét. Így tudunk igazán hálát adni az Istennek. S ebből a kegyelemből olyan nagy öröm árad, mely magába tudja foglalni még „az idegeneket is, akik közöttünk élnek”. A hála – ökumenikus összefüggésben – annyit jelent, hogy képes vagyok örülni más keresztény közösségekkel együtt az Isten kegyelmének és ajándékainak. Így nyílik meg az ökumenikus ajándékosztás ajtaja, és hálaadást tudunk tanulni egymástól. A teljes élet Isten ajándéka. Ez a teremtés pillanatától tart addig a pillanatig, amíg az Isten testté lett Jézusában élünk. S ez tart ma is. Meg kell köszönnünk Isten kegyelmének és igazságának minden ajándékát, mert ezeket Jézus Krisztusban kaptuk. Így is kell tovább adnunk egymásnak saját egyházunkban.

Kérdések
Melyek az Isten kegyelmének azok az ajándékai, amelyeket már megtapasztaltunk, akár egyházi hagyományainkban a magunk gyülekezetében?
Milyen módon tudnák még jobban befogadni és megosztani azt a sokféle ajándékot, amelyekkel az Isten ajándékaként mint különböző hagyományokkal rendelkező keresztények szolgálhatunk?

Imádság
Szerető és kegyelmes Istenünk! Megköszönjük kegyelmed ajándékait. Köszönjük, hogy ezek benne élnek tapasztalatainkban, hagyományainkban és más egyházak hagyományában is. Szentlelked kegyelme által munkáld hálánk növekedését. Segíts megtapasztalni a Te egységet teremtő ajándékaidat azokon az új utakon keresztül, melyet nekünk is mutatsz. Ami Urunk Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.

3. nap: Együtt… Semmilyen lelki ajándékban nincs hiányunk
Jób 28, 20-28 Íme az Úr félelme a bölcsesség
Zsolt 145, 10-21 Kinyitod a kezedet, és betöltesz minden élőlényt kegyelmesen
Ef 4, 7-13 A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott
Mk 8,14-21 Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek?

Három gondolat
Amikor Jób felismerte, hogy bár mindent elvesztett, mégis megmaradt továbbra is az Úr félelmében, ez a bölcsesség! Jóllehet mi belefáradtunk a megosztottságba, mégis mint Krisztusban testvérek mindannyian Isten kegyelmének ajándékaiban részesültünk – akár testi, akár lelki síkra gondolunk.
Ezeket arra kaptuk, hogy építsük a Krisztus testét. Az Isten ígérete és Jézus szolgáló élete és szeretete ellenére éppen úgy, mint Márk evangéliumában a tanítványok, mi is gyakran elfeledkezünk az igazi értékről, megosztókká válunk. Ezért beszélünk és cselekszünk úgy, mintha „nem lenne kenyerünk”.
Krisztust nem lehet részekre szedni, bontani. Csak így van ahhoz elegendő ajándékunk, amit meg tudunk osztani egymással és „minden élővel”.

Kérdések
Miért felejtettük el Isten sokféle ajándékát. Miért mondjuk ezek helyett inkább azt, hogy „nincs kenyerünk”?
Hogyan tudnánk jobban megosztani azokat a kapott lelki, és testi ajándékokat másokkal, amelyekkel megajándékozott minket Isten?

Imádság
Hűséges, és bőkezű Istenünk! Téged áldunk azokért a lelki ajándékokért, amelyeket Krisztusban megismertünk, és amelyekre nagy szükségünk van ahhoz, hogy legyen bölcsességünk, istentiszteletünk és legyen kenyerünk. Segíts nekünk abban is Urunk, hogy megmutathassuk, milyen bőkezű Istenünk van. Kérünk gyűjts egybe bennünket, hogy mindenhová elvihessük országod ajándékait, hogy kevesebb legyen a hiányérzet és a szenvedés. Töltsd ki ránk Szentlelkedet, általa kérünk, Jézus nevében imádkozunk, aki megtöretett értünk. Hallgass meg minket most és mindenkor. Ámen.

4. nap: Együtt… Megerősítjük, hogy Isten hűséges
JSir/Siral 3,19-26 Szeret az Úr azért nincs még végünk
Zsolt 57, 7-11 Isten hűsége a fellegekig ér
Zsid 10, 19-25 Mert hű az, aki ígéretet tett
Lk 1,67-75 Meglátogatta népét az Úr, és váltságot szerzett neki

Három gondolat
Az Atya, Fiú és Szentlélek örökkévaló egysége visz bennünket egyre közelebb az Isten szeretetéhez. Hív bennünket arra, hogy mi is ebben a világban Isten munkájának – szeretetének, kegyelmének és igazságának – részesei legyünk. Az Isten kegyelme és igazsága ugyanis együtt jár Isten szeretetével. Ez Isten megvalósult ígérete. Zakariás pap amikor apa lett, Isten megvalósult kegyelmének nagyságáról tanúskodott. Azt hirdette, hogy Isten valóban megtartja ígéreteit, amelyeket korábban Ábrahámnak és utódainak
adott. Az egyház egységéért imádkozva úgy cselekedett, mondván, hogy „az Isten hűséges”.

Kérdések
Hogyan mutatkozott meg Isten hűsége a te életedben, vagy a gyülekezeted életében az elmúlt esztendőben?
Hogyan ösztönöz bennünket Isten hűsége arra, hogy a keresztény egyház munkásai legyünk?

Imádság
Hűséges Istenünk! Megköszönjük, hogy ma is változatlan a te szereteted és hűséged, mely felér a fellegekig. Téged várunk örvendezve, amikor dolgozunk és imádkozunk egyházad látható egységéért. Töltsd el szívünket reménységgel. Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében kérünk, és Szentlelked segítségével imádkozunk most és mindenkor. Ámen.

5. nap: Együtt… Közösségbe vagyunk elhívva
Izaiás 43,1-7 Veled vagyok
Zsolt 133 Ó mily szép, és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
1 Jn 1, 3-7 Közösségünk van egymással
Jn 15, 12-17 „Ti barátaim vagytok”

Három gondolat
Isten közösségbe hívott el bennünket az Atyával, az Ő Fiával, Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel. S mint elhívottak, ahogyan közeledtünk a Szentháromság Istenhez, úgy jutunk közelebb a keresztény egységhez, de egymáshoz is.
Krisztus azt a változást indította el a tanítványi közösségben, hogy szolgák helyett a barátainak nevez bennünket. Ezért a jézusi szeretetnek erre a megnyilvánulására az erőszak helyett csak az egymás iránti szeretetnek kellene uralkodnia az életünkben.
Jézus arra hívott el, hogy az evangéliummal tanúskodjunk azoknak is, akik még nem hallottak arról, de azoknak is, akik már hallottak Jézusról. Ez olyan megbízatás, amely bennünket Isten közelébe hív. Jézus közössége, melybe hív bennünket Isten, valóban új gyülekezetet jelent.

Kérdések
Milyen formában tapasztalod meg a hívást Isten közelébe?
Milyen módon hangzik el Isten hívása a gyülekezeteden belüli és kívüli kapcsolatokra?

Imádság
Istenünk, aki a szeretet Atyja vagy! Bennünket Fiaddal való közösségre hívtál. Hallottuk megbízásodat is, hogy tanúskodjunk az evangéliumról. Bíztattál, hogy életünk gyümölcstermő legyen. Szentlelked által kérünk, tedd lehetővé, hogy mi is szeressük egymást és egységben maradjunk. Segíts ezek által is, hogy teljes legyen az örömünk. Ámen.

6. nap: Együtt… Keressük a megegyezést
Bír 4,1-9 Ha velem jössz, elmegyek
Zsolt 34,1-14 Keressétek a békét, és kövessétek
1Kor 1,10-15 Ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz
Lk 22, 24-30 Ezután versengés is támadt közöttük

Három gondolat
Az 1 Korinthus 1, 12-13-ban olvasott szétszakadozottságról szóló hírre válaszol az evangélium. Ilyen torz helyzetben Krisztus üzenete megfellebbezhetetlen. Segít felismerni a konfliktust és a szakadást. Erre vonatkozott Khloé embereinek szava is. S ez az első lépés a közösség, a gyülekezet sorainak rendezésére.
Így tette ezt Debóra és Khloé, amikor prófétai hangon szóltak Isten népéhez, ahol éppen konfliktus és megosztottság miatt megbékélésre volt szükség. Azóta is az ilyen prófétai jellegű hangok teszik lehetővé az emberek számára, hogy megújuljon a gyülekezetük. Arra törekszünk, hogy egy legyen a gondolatunk és célunk, mert arra kaptunk elhívást, hogy keressük az Urat, keressük Isten békéjét, ahogyan azt a zsoltáros írta.

Kérdések
Emlékszünk-e olyan eseményre az életünkből, amikor egy nézeteltérés következtében a gyülekezeti egység felbomlott?
Milyen kérdések okoznak véleménykülönbséget az ökumenében? Milyen lehetőségek vannak a nagyobb egység megteremtéséhez?

Imádság
Szerető Istenünk! A megosztottság időszakában prófétai tanúságtételre hívsz el bennünket. Amikor keresünk Téged, kérünk, küld el hozzánk Szentlelkedet, hogy a te megbékélésed mesterei lehessünk, Jézus Krisztus a mi Urunk nevében.
Ámen.

7. nap: Együtt… Krisztushoz tartozunk
Iz 19,19-25 Az Isten Megváltót küld népének
Zsolt 139,1-12 Hová menjek, lelked elöl?
1Kor 12,12-26 Ha szenved az egyik tag… Ha megbecsülésben részesül az egyik tag…
Mk 9,38-41 Aki nincs ellenünk, az mellettünk van

Három gondolat
Izaiásnak arról a napról volt látomása, amikor majd az egyiptomiak és az asszírok együtt fognak imádkozni Izraellel, az Isten terveihez, amelyek az emberiség egységére és a világegyetem jövőjére vonatkozik. Jó, ha mi is imádkozunk azért a napért, amikor embertársainkkal együtt imádhatjuk az Istent és egyek leszünk az úrvacsorai közösségben. Tudjuk, hogy gazdagok lehetünk a sokféle egyházi hagyomány adta ajándékokkal. Mégis fel kellene ismernünk ezek között a hagyományok között azokat az ajándékokat, amelyek a látható egység felé vezetnek bennünket.
Keresztségünk eggyé tett bennünket Krisztusban. Miközben megbecsüljük saját felekezetünket (egyházunkat), Pál apostol emlékeztetője jut eszünkbe, hogy mindannyian, akik az Úr nevét hívjuk segítségül, Krisztusban egy test tagjai vagyunk. Ezért nincs senki, aki jobban állíthatná és jelenthetné ki:„Nincs rád szükségem” (1Kor 12,21)

Kérdések
Melyek a jelei a „Krisztushoz tartozásnak”?
Vajon ez a mondat „Krisztushoz tartozom” megosztja a keresztényeket az egység helyett?

Imádság
Istenünk! Hálát adunk Neked azért, hogy Szentlelked sokféle ajándékával a Krisztus testének minden tagját megáldod. Segíts minket, hogy egymást támogassuk, tiszteljük a másik ember különbözőségét is. Támogass bennünket abban is, hogy szerte a világban a Jézus Krisztusban való egységet munkáljuk. Urunk nevében. Ámen.

8. nap: Együtt… Hirdetjük az evangéliumot
Iz 61,1-4 Az Úrnak lelke elküldött, hogy örömhírt vigyek
Zsolt 145,1-7 Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet
1Kor 15,1-8 Hirdettem nektek az evangéliumot, amelyet be is fogadtatok
Lk 4,14-21 Ma beteljesedett ez az írás fületek hallatára

Három gondolat
Izaiás próféta jövendölése alapján újra és újra hirdetjük azt az örömhírt, amely mint Isten ígérete Jézus Krisztusban teljesedett be az egyház számára, ahogyan azt Pál apostol ige hirdetéséből tudjuk. Sohasem szabad elveszítenünk azt a közös megbízatásunkat, amelyet Jézus Krisztusban és az evangélium hirdetésében kaptunk. Még akkor sem, ha szembesülünk különbözőségeinkkel vagy felekezeti hovatartozásunkkal.
Pál apostol azt tartotta apostolsága céljának, hogy „hirdesse az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy a Krisztus keresztje elveszítse erejét” (1Kor 1,17). Az egységhez vezető utat mi sem kereshetjük másutt, mert csak a kereszt erejében találjuk meg.
Az evangélium, amit hirdetünk, olyan fontos, hogy az legyen mindig kéznél, mert így tanúskodhatunk hitelesen Jézus Krisztus munkájáról az életünkben, s mint megvalósult értékről a keresztény gyülekezetünkben.

Kérdések
Hogyan viszonyul az evangélium a kulturális és a történelmi szempontokhoz?
Mi az akadálya az egységnek?
Hogyan lehetünk jobb tanúi Krisztus tanúságtételének?

Imádság
Kegyelmes Istenünk! Te küldted el Fiadat, Jézus Krisztust, hogy Szentlelked erejével megváltsa népedet. Tégy eggyé bennünket különbözőségünkben is. Segíts, hogy megerősödjünk hitünkben. Biztass, hogy hirdessük az evangéliumot, mint örömhírt. Hadd hirdessük örömmel, hogy Krisztus feltámadt ezért a világért, amelynek egyre nagyobb szüksége van erre az evangéliumra. Ámen.

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában,
mennynek és földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban,
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától,
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül,
fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem az egyetemes anyaszentegyházat,
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát,
a test feltámadását és az örök életet.
Ámen.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése