Az Úr és a kicsinyek. Ferenc pápa ehhez a két szóhoz fűzte homíliáját, hangsúlyozva, hogy az Úr kapcsolata népével személyes kapcsolat, mindig személytől személyhez szól. Hozzátette: az Úr és a nép közötti párbeszéd nem a hatalom birtokosa és a tömeg közötti párbeszéd, hanem személyes. A népnek van neve, olyan nép, amelyben mindenkinek meg van a saját helye. Az Úr így beszél az emberekhez, soha nem a tömegekhez szól. Mindig személyesen beszél, név szerint. Személyesen választ.
A teremtés története jó példa erre: maga az Úr saját kezével, kézművesként létrehozza a férfit és nevet ad neki: Téged Ádámnak hívnak. Így kezdődik a kapcsolat Isten és a személy között. És még egy: kapcsolat áll fenn Isten és mi közöttünk. Isten, a nagy és mi, a kicsinyek között. Isten, amikor választania kell az embereket, népét, mindig a kicsinyeket választja.
Isten azért választja ki népét, mert a „legkisebb”, mert kevés hatalma van a többi néphez képest. Párbeszéd áll fenn Isten és az emberi kicsinység között.
A Szűzanya is ezt mondja: „magasztalja lelkem az Urat, --- hiszen tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát”.
Az Úr a kicsinyeket választja ki. A keddi első olvasmányban (1Sám 16,1-13) világosan látható az Úrnak ez a magatartása. Sámuel próféta Jessze legnagyobb fia előtt áll és azt gondolja, hogy az Úr felszenteltje, mert olyan nagy, magas termetű ember volt. Azonban az Úr azt mondta neki: „Ne nézd külsejét, se termete magasságát, mert én elvetettem őt! Én nem aszerint ítélek, amire az ember néz”.
Az ember ugyanis a külsőségeket nézi, az Úr azonban a szívet tekinti – mondta a pápa. Az Úr saját szempontjai szerint választ. A gyengéket és a szelídeket választja, hogy megzavarja a föld hatalmasait. Végül az Úr Dávidot, a legkisebbet választja, aki semmit sem számított apjának. „Nem volt otthon, a juhokat legeltette”. Mégis éppen Dávid lett a kiválasztott.
A keresztséggel az Úr mindnyájunkat kiválasztott. Mindnyájan választottak vagyunk.
Egyenként választott ki minket. Nevet adott nekünk és ránk tekint. Párbeszédet folytat velünk, mert így szeret minket az Úr. Dávid is király lett később és tévedett. Talán sokszor tévedett, de a Biblia két nagy hibáját beszéli el. Mit tett Dávid? Megalázta magát. Visszatért kicsinységéhez és azt mondta: Bűnös vagyok. Bocsánatot kért és bűnbánatot tartott.
A második bűn után Dávid így szólt az Úrhoz: „Büntess meg engem, ne a népet. A nép nem vétkes, én vagyok a bűnös”.
Dávid megőrizte kicsinységét a bűnbánattal, az imával, könnyei hullatásával. „Ezekre a dolgokra gondolva, az Úr és kicsinységünk közötti párbeszédre gondolva, felteszem a kérdést, hol van a keresztény hűség?” – folytatta homíliájában a pápa.
A keresztény hűséget, a mi hűségünket egyszerűen kicsinységünk őrzi meg, hogy tudjon párbeszédet folytatni az Úrral. Őrizzük meg kicsinységünket. Ezért olyan fontos a keresztény életében az alázat, a szelídség, az engedelmesség, mivel a kicsinység őrzője, amely annyira tetszik az Úrnak.
És ez lesz mindig a párbeszéd kicsinységünk és az Úr nagysága között. Szent Dávid és a Szűzanya közbenjárására, aki örömmel telve énekelt az Úrnak, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáló leányát, adja meg az Úr annak a kegyelmét, hogy megőrizzük kicsinységünket nagysága előtt” – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.
(vm) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése