2014. 01. 22.

Meg kell állítani a vérontást!

Isten nevében, meg kell állítani a vérontást! – Szvjatoszlav Sevcsuk kijev-halicsi nagyérsek ezzel a felhívással fordul a világhoz, miután az ukrán fővárosban összeütközésre került sor a rendőrség és a kormányellenes tüntetők között. Az erőszak sosem volt út egy szabad és független állam építéséhez – állapítja meg az ukrajnai görög-katolikus vezető, aki az ország szempontjából e drámai órákban tette közzé üzenetét.

Elsősorban az ukrán hatóságokhoz fordul azt kérve, hogy hallgassák meg a lakosságot és kerüljék el az erőszakot és az elnyomást. A politikai vezetőkhöz szólva felelősségérzetükre hívja fel a figyelmet. Az állampolgárokhoz és a különböző szervezetekhez, különösen is a tüntetőkhöz fordulva arra buzdít, hogy térjenek vissza a tüntetés békés formáihoz. A bíráktól azt kéri, hogy lelkiismeretük és az igazság alapján ítéljenek a letartóztatottak esetében.

Végül a kijevi nagyérsek a püspökökhöz és a papokhoz szólva hangsúlyozza, hogy őrködjenek a hívek felett a béke Evangéliumát hirdetve.


Kijevben jelenleg szünetelnek a tüntetők és a rendőrség közötti összeütközések. Az eddigi mérleg szerint 120 rendőr és 26 újságíró sérült meg.

(sv) VR





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése