2014. 01. 15.

Ferenc pápa meglepő gesztusa 3.



“Kicsinek érzem magam, de az egyház bízik bennem” – a perugiai érsek hálás bíborosi kinevezéséért.
Gualtiero Bassetti perugiai érseket is váratlanul érte a bíborosi kinevezés, amit egyházmegyéje és az assisi ferencesek nagy örömmel fogadtak. 160 évvel ezelőtt kreálták az utolsó perugiai bíborost, Gioacchino Peccit, aki később XIII. Leó néven pápa lett. Az ő nevéhez fűződik a Rerum Novarum – kezdetű enciklika megírása.

Bassetti kinevezett bíboros megosztotta a Vatikáni Rádió hallgatóival, hogyan fogadta a hírt:
„Éppen bérmáltam az egyik nagy plébánián, majd a szertartás végén a sekrestyébe mentem átöltözni, ahova egy hölgy izgatottan nyitott be: ’Eminenciás uram, eminenciás uram, a pápa bíborossá tette!’ – mondta. Mivel már néhány napja találgattak az újságokban a bíborosi kinevezésekről, így válaszoltam: ’Maga hitelt ad az újságoknak? Foglalkozzon komoly dolgokkal! Most volt a bérmálás, leszállt a Szentlélek! Elég ebből a beszédből!’ – Aztán beültem az autóba, hogy elmenjek a plébánoshoz ebédre. Erre jön még egy telefon, mire én: ’elég volt!’ Biztos voltam benne, hogy nem igaz, mivel nem érkezett semmilyen értesítés”.
Az egyházmegye hívei nagy örömmel fogadták a hírt: 160 év után egy újabb perugiai bíboros! „Magukon kívül vannak az örömtől az emberek, mert fölidéződik bennük XIII. Leó pápasága, aki Pecci bíborosként Perugiában szolgált. Ő valóban Ferenc pápa szíve szerint való lelkipásztor volt, érdeklődött az emberek problémái iránt. A Rerum Novarumot éppen pasztorális tapasztalataiból kiindulva írta. Hálás vagyok az Úrnak, nem annyira az én személyem miatt, ami tudom milyen keveset ér, hanem a pápa bizalmáért, akit így közelebbről szolgálhatok, elsősorban pedig a szeretetért, amelyet a pápa e kis térség, főként Perugia iránt mutatott.
A kicsiket is előnyben részesítette, nemcsak a hagyományosan bíborosi székhelyeket, le akart hajolni a kicsikhez. Perugiában és Firenzében – én firenzei vagyok – nagy a lelkesedés. Látják, hogy a pápa közel áll Umbriához a neve miatt (ld. Assisi), a Szent Benedek és Szent Ferenc iránti szeretet miatt. Igazán nagy most a lelkesedés!” – mondta még a Vatikáni Rádiónak a frissen kinevezett Gualtiero Bassetti bíboros.

(gá) VR


Ajánló:  
Ferenc pápa meglepő gesztusa 1.

Ferenc pápa meglepő gesztusa 2.
A szegénység oka: az egyenlőtlen jövedelemelosztás 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése