2014. 01. 07.

Csíkban is megszólalnak a harangok - megszólaltak!

A plébánosok belátására bízta Csíkban a katolikus egyház, hogy csatlakoznak-e az SZNT azon felhívásához, hogy harangszóval emlékezzenek a madéfalvi veszedelem 250. évfordulóján. A protestáns felekezetek – ahol erre lehetőség van – eleget tesznek a felkérésnek.
harang_b 
Harangszóval adóznak a madéfalvi veszedelem emlékének
Az elmúlt év utolsó napjaiban adta közre a Székely Nemzeti Tanács azt a közleményt, amelyben arra kérik a történelmi egyházak székelyföldi gyülekezeteit, hogy a január 6-ról 7-re virradó éjszaka pontban éjfélkor szólaltassák meg a harangokat a madéfalvi veszedelem 250. évfordulója alkalmából. „Az ezzel kapcsolatos levelemben arra kértem paptársaimat, hogy amennyiben tehetik, minél nagyobb számban vegyenek részt a madéfalvi ünnepségen. Ezzel együtt, ahol ezt meg tudják oldani, ott harangszóval is adózhatnak a madéfalvi hősök emlékének” – fogalmazott érdeklődésünkre Tamás József római katolikus püspök. Az egyházi méltóság kiemelte, utóbbi a plébánosok saját döntésén múlik, kötelezni senki nem lehet erre.
Felsorakozik a kezdeményezés mögé a csíkszeredai református egyházközség is. Mint azt Szatmári Szilárd parókus lelkésztől megtudtuk, esetükben az egyes egyházközségekre van bízva, hogy eleget tesznek-e az SZNT kérésének. „Mi mindenképpen megkongatjuk a harangot ez alkalomból” – mondta a lelkész. A megyeszékhely további két protestáns felekezete, az unitárius és az evangelikus-lutheránus is részt venne a kezdeményezésben, ezek az egyházközségek viszont egyelőre nem rendelkeznek haranggal.

Forrás: Csíki Hírlap, 2014. jan. 6.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése