Selma Lagerlöf, A
szent éjszaka elbeszélése által szeretném a szentolvasmányok üzenetét mindnyájukhoz
közelebb hozni. A szerző mélyen hívő, svéd írónő, aki csodálatos legendákat írt Jézusról. Irodalmi munkásságáért 1909-ben
Nobel-díjat kapott.
A szent éjszaka elbeszélésében megörökítette, hogy ő még kicsi gyerek volt,
a nagyanyja meg nagyon öreg, ahhoz hogy a család többi tagjával elmenjenek az éjféli
misére. Amíg otthon üldögéltek nagyanyja elkezdett mesélni.
Az első karácsony
éjszakáján egy férfi elindult, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és
mondta: Jó emberek segítsetek rajtam. A feleségemnek gyermeke született és
tüzet akarok gyújtani, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet. De késő éjszaka
volt, és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.
Az ember így mendegélt, amikor a
mezőn megpillantott egy kis tüzet, s abba az irányba ment. Egy
pásztor tüzelt, fehér juhnyája meg ott pihent a tűz körül. A pásztor lábánál
három hatalmas komondor őrködött a nyáj felett. Amikor a tüzet kereső
férfi a közelbe ért, a három hatalmas kutya szélesre nyitotta
száját, mintha ugatni akarnának, de egy hang sem hallatszott. Majd hozzá
rohantak, az egyik kutya az ember lába, a másik a keze, a harmadik
pedig a torka felé kapott, de a foguk nem engedelmeskedett, s így az
embert semmi baj nem érte.
A férfi a tűzhöz
akart menni, de a juhok olyan szorosan feküdtek egymás
mellett, hogy nem tudott előbbre jutni. Ekkor egyszerűen fellépett hát az
állatok hátára, s úgy ment a tűz felé. De egy állat sem ébredt
fel, de még csak meg sem mozdult. Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? –
kérdeztem. Azt majd meghallod nemsokára válaszolta, és folytatta. Mikor a
férfi odaért a tűzhöz, az öreg pásztor is felébredt és félelmében
az idegen felé hajította hegyes botját, de a bot mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott
tőle. Miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert? – kérdeztem, de
nagyanyó tovább folytatta.
A férfi a pásztorhoz fordult és így
szólt: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat. A feleségemnek
gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet. A
pásztor a legszívesebben nemet mondott volna, de hirtelen a kutyákra gondolt,
melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak fel és
végül a botjára, amely elkerülte. Végy csak, amennyi kell! – mondta az
idegennek. A pásztor bíztatására majd csodálkozására puszta kézzel
parazsat tett köpenyébe, de a parázs sem a tenyerét nem égette meg, sem
a köpenyt. A pásztor gonosz és haragos ember volt, s mindezt látta
és nagyon elcsodálkozott. Megkérdezte az idegent: Minő éjszaka lehet ez, hogy a
kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és a tűz sem éget? –
Én nem mondhatom meg néked, ha magad nem látod! – mondta az idegen és a tűzzel
elsietett, hogy minél hamarabb felmelegítse feleségét és a kisdedet. Ennyi
csoda láttán a pásztor elhatározta, hogy az idegen után ered, hadd lássa,
kiknek is viszi a tüzet. Fölszedelőzködött és eljutott oda, ahol az idegen
lakott. Nem kunyhó, hanem egy szegényes barlang volt, ahol feküdt a felesége és
a gyermeke.
A pásztor bár kemény szívű volt, úgy
gondolta, hogy a zsákjában levő puha, fehér báránybőrt az idegennek adja, hogy
azzal takarja be az alvó kisdedet. De alig, hogy megmutatta, hogy ő
is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyant látott, amit
eddig nem láthatott és olyat hallott, amit eddig nem hallhatott. Sok-sok
örvendező, éneklő angyalt látott, akik hangosan énekelték: ma született
nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből. Most aztán megértette, hogy
miért nem tehetett senki rosszat azon az éjszakán. Úgy megörült,
hogy felnyíltak szemei, hogy nyomban térdre borult és úgy adott hálát Istennek.
Ekkor nagyanyó kezét a fejemre tette
és így szólt: amit ez a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk. Emlékezz erre
vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. A
legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése