Jézus Szent Szívének főünnepe

Jézus Szent Szívének ünnepén Isten emberszeretetét ünnepeljük, ami abban érte el csúcspontját, hogy Egyszülöttét adta nekünk, aki a végtelen szeretet eszközévé tett „emberi szívvel” szerette a világot. A régiek tudták, hogy Jézus Krisztusnak kívül ábrázolt szíve őt magát jelenti – ”belülről”. 

Szent II. János Pál pápa 2004-től Jézus Szívének ünnepét a Papok Megszentelődésének Világnapjává tette. E nap megszentelődésünket is ünnepeljük. A megszentelődés vagy életszentség a keresztény ember életfeladata. Azt a folyamatot jelenti, amikor Krisztust életét követjük és lelkülete szerint élünk.

A Jézus Szíve-tisztelet sürgeti, hogy éljünk összhangban „a Pap és Jó Pásztor Krisztus szeretetével és érzületével; azzal a szeretettel, mellyel Ő szereti az Atyát a Szentlélekben, és szereti az embereket egészen addig, hogy életét adja értük” (PDV).

Ma mindnyájan életszentségünk megújító forrásához jöttünk, hogy a szelíd és alázatos Szívű Jézus alakítsa szívünket, Szent Szíve szerint. Bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen fogadhassuk szívünkbe Jézust.

                                        Elmélkedés

A Papok Megszentelődésének Világnapja elsősorban papokat szólít meg, hogy tegyék Jézus Szíve-tiszteletét életszentségük megújító forrásává. Ha közösen törekszünk, hogy Jézus Szent Szívéhez  alakítsuk szívünket, akkor megszentelődünk. 

Most a szentmise olvasmányai alapján elmélkedjünk Isten értünk lángoló szeretetéről.

1. Isten szeretete szüntelenül kíséri az embert. (Oz 11,1. 3-4. 8c-9) Ozeás próféta által maga Isten emlékezteti választott népét arra, hogy szövetsége egyedül a szereteten alapul. Isten gondoskodásában benne van az apa felelőssége és nagylelkűsége éppúgy, mint az anya aggódása és gyengédsége.  Gyöngédségét szülői vallomás formájában halljuk: gyermek voltál, amikor megszerettelek, és Egyiptomból kivezettelek.

Isten nemcsak megrendítő csodákkal és parancsokkal akarta választottaiban felébreszteni a vallásos érzést (szeretetet), hanem a szív gyöngéd kötelékeivel: jósággal és irgalommal is vonzotta magamhoz. A nép mégis könnyen elhagyta Istenét. Az Úr emberi módon panaszkodik választottai ellen, de indulatát fékezi. Ha némelykor meg is bünteti, csak azért teszi, hogy népe belássa bűnét és visszatérjen szerető Istenéhez. Megbocsátó irgalma örök szeretetéből fakad, ahogy kezdőénekünkben valljuk: „Szívének minden gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy kimentse lelküket a halálból.”

2.  Isten magához akar emelni, ezért elküldte Fiát bűneinkért engesztelésül. (Jn 19,31-37) Ettől kezdve Isten szíve nem szókép, hanem valóság, ahogy a Jézus Szíve litánia 3. invokációjában mondjuk: Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített szív! A megtestesült Ige szíve egyszerre igazi ember-szív és igazi Isten-szív. Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása tömören kinyilatkoztatja megváltói szeretetét, vagyis az Atya és az emberek iránti szeretetét. Szent János evangélista Jézus halálától a keresztről való levételéig történt rövid eseményben az üdvtörténetet mutatja be. Azzal, hogy csontot nem törnek Jézusban, a húsvéti bárány feláldozására utal, amely szabadulást hozott. A szív átszúrása a Messiásra utal, akire bizalommal feltekintenek. A kiömlő vér és víz jelképezi, hogy onnan forrásozik az Egyház élete, főleg a szentségek által. Az Egyház mindig úgy értelmezte Krisztus kereszthalálát, hogy abban meg van az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök és végtelen szeretete. Jézus szent embersége által ezt kinyilatkoztatja és kiosztja az embereknek.

Jézus Szíve ennek az isteni szeretetnek a szentsége, aki által új teremtménnyé, egyetemes családdá, szerető közösséggé lesznek az emberek. Szentatyánk a hívatás vállalását ebben látja: „Az Egyház misztériumában - amely Krisztus misztikus teste – a szeretet isteni ereje megváltoztatja az ember szívét, és képessé teszi arra, hogy Isten szeretetét testvéreinek továbbadja. Az évszázadok folyamán férfiak és nők sokasága, akiket átalakított az isteni szeretet, saját létformájukat szentelték oda az Isten Országának ügyéért.”

Az Egyházban, amelynek Krisztus a Feje, a keresztények így lesznek „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak dicsőségét hirdesse” (1Pt 2,9). Krisztus - a Főpap - az Egyház iránti gondoskodásában minden korban hív személyeket, akik népének gondját viselik; különösképpen a papság szentségére hív olyan férfiakat, akik az atyai szolgálatot gyakorolják, azt, amelynek forrása maga az Isten. A papi küldetés az Egyházban pótolhatatlan. A papságban a szent titkok megünneplésére, valamint az evangélium hirdetésére és a pasztorális küldetésre szentelik magukat. Erre csak az olyan ember képes, akinek Krisztus kinyilatkoztatta magát és meghívta szolgálatába. Az Egyházban Krisztuson keresztül mindig is jelenlévő szolgálatok sokféleséget mutatnak, de mindenik Isten egyháza épülésére szolgál (1Kor 14,4).

3.  Jézus Szíve Istennek minden értelmet meghaladó szeretete. (Ef 3,8-12. 14-19) Szent Pál írja: megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével. A Szentlélek megerősít, hogy a hittel Krisztus lakjék a szívünkben. Ezt már minden keresztényről mondhatjuk, akik szívében Krisztus lakik, akiket Krisztus szeretete sürget. A papság szentségében Krisztus felfoghatatlan gazdagságának lettünk a szolgái, ami gyarló életünknek tartalmat, támaszt, szellemi távlatot és boldogító ígéretet ad. A Szent Szív ünnepén tudatosítsuk magunkban, hogy Jézusba vagyunk oltva, és úgy van életünk, ha Jézussal egyre teljesebben azonosulunk, az ő szív ritmusát és irányulását fokról fokra magunkévá tesszük.

A Szent Szív tiszteletének csúcsa az Eucharisztia ünneplése - a nagy kilenced -, amelyben egészen azonosulunk Jézus életével, bele asszimilálódunk, amennyiben alkalmassá tesszük magunkat erre. Jézussal az tud azonosulni, aki Vele szereti az Atyát, átölelve a világot, az embereket és azok gondjait. Amikor azonosulunk Vele, akkor kérjük az aratás urát, és Ő apostolokat küld aratásához (Mt 9,37). Mindazoknak, akik Krisztust szeretik, azoknak Jézus szíve szerinti papokat ad.

Kérjük bizalommal az Apostolok királynőjét - Jézus édesanyját, aki példaképe mindazoknak, akik meghívást kaptak arra, hogy Isten szeretetéről különleges módon tanúskodjanak -, hogy papjaink híven megőrizzék Jézussal a belső kapcsolatot; és komoly előhaladásra legyen képes a Boldogasszony által is megjárt életszentség útján. Isten adja, hogy egyre több szent pap által szebbé legyen a világ és biztosabb mindenek üdvössége.