2013. 07. 11.

Ki ne hallott volna róla?

50 éve szentelték pappá Ft. Kozma Imrét
A Magyar Nemzetben (júl. 11-i számában) (Délután… 5.o.) Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke nyilatkozik, akit ötven éve szenteltek pappá. Ebből az alkalomból – ahogy azt tegnapi sajtószemlénkben közöltük – gyalogos zarándoklaton látogatta végig azokat a helyeket, amelyek életútjának állomásai. A lapnak elmondta: „Az egyház mindig fiatal, de való igaz, hogy a mostani pápa az egyháznak egy másik arcát mutatja fel, amit én különös örömmel veszek, mert életem során nagyon sokat elmélkedtem arról, hogy Jézus értünk emberré lett. Szegény emberré, ami azt jelenti, hogy a szegénység követendő életforma. Ferenc pápa mintha ezt az üzenetet szeretné föleleveníteni, hiszen az emberiség kettészakadt, kevés a jólétben élő és sok a szegény ember. Életünk legfőbb baja abból származik, hogy olyanok után áhítozunk, amikre nincs is szükségünk. Ez elviszi az összes figyelmünket, az összes energiánkat, közben pedig mintha egymásra nem maradna semmi időnk… A papnak úgy kell együtt élnie az emberekkel, hogy közben a Jézustól kapott ajándékokat fölkínálja az embereknek, és higgyünk abban, hogy eközben minden más lesz, az ember maga is megváltozik, elsősorban az, aki ajándékoz, de az is, akit megajándékoznak.” Kozma Imre atya hálát ad Istennek, hogy nem jómódban nőtt fel. „Sokszor gondolok arra, amikor a sok ezer gyermeket segítjük, mint máltaiak, hogy én nehezebb körülmények között éltem, mint ők. Szerényebb táplálékom és szerényebb ruházatom volt, mint nekik. Én valóban boldog voltam, és ez meghatározta a vágyaimat is, a terveimet is. Nemrég egy előadás keretében beszéltem arról, hogy az embereket a szegénységre szeretnénk elősegíteni. Nagy megbotránkozás volt az első pillanatokban, pedig ez az igazság. A nyomor kilátástalanságot jelent. A szegénység viszont azt, hogy előteremthető a szükséges, ha bevetjük magunkat. A szegénység a szükséges megléte. Az emberiség nyolcvan százaléka szegény, ennek körülbelül a fele nyomorog. Nyilván a húsz százaléknak is nyújtjuk a kezünket, és igyekszünk őket ráébreszteni arra, hogy nekik ajándékozniuk kell a többieknek, illetve meg kell osztani a javaikat. Vagy megosztjuk a javainkat egymással, vagy megtagadjuk az emberi életet.” A máltaiak vezetője arról is beszélt, hogy az egyház „olyannak tűnhet az emberek szemében, mint aminek minden kérdésre sztereotip válasza van. Nincsenek sztereotip válaszok! Mi csak keressük a megoldást. Egyetlen megváltó válasz van, Jézus cselekedete, aki drámai módon nyilatkoztatta ki ebben a világban az Isten szeretetét. Az igazi választ csak azok tudják megadni, akik már a szeretet hatására új emberré lettek, ez viszont lassú folyamat minden ember életében.” Kozma Imre elmondta azt is: „Amikor irgalmas rendi szerzetes lettem, eldöntöttem, hogy maradék életemet a szegény emberek szolgálatára szánom. Meggyőződésem, hogy a gyógyító kultúrában az irgalmas rendi szellemiségre szükség van. Az irgalmas karizma, a hospitalitás ma rendkívül időszerű. Az a lényege, hogy a beteg várt és szeretettel látott vendég a gyógyító intézményben. A legkiszolgáltatottabb ember a beteg, és ha nemcsak a szaktudást, nemcsak a műszere gazdagságát tudjuk biztosítani, hanem mi magunk is oda állunk a beteg ember mellé, akkor megtettük mindazt, amire a beteg embernek szüksége van. A mi rendünknek ez a karizmája, és szeretnék hinni abban, hogy karizmatikus tevékenységünk egyre szélesebb körben hat, s ennek hasznát a betegek látják.”
MK

Isten éltessen Imre atya!
Köszönjük sok-sok áldozattal járó munkádat, amit a rászorulókért, a szegény moldvai magyarokért, az erdélyiekért tettél. Segítsen az Úr, hogy a MMSz tagjaival vigasztalni tudjátok népünket.
Adjon Isten kegyelmet továbbra is.
Szeretettel, D-K. József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése