2013. 07. 04.

A legnagyobb hatalom, a kegyelem


A közelmúltban egyházunk régi dokumentumait böngésztem. Össze is állítottam egy statisztikát az utóbbi száz év kereszteltek, házasok és halottak anyakönyve alapján. A 19. századvégi, Millenniumi ünnepség után el egészen az első világháború kitöréséig az emberek életkedve nőtt, amit a házasságkötések és keresztelések adatai nagyszerűen tükröznek. A háború és az impérium változás után mindez visszaesett. Viszont 1940-től, amikor rövid négy évre ismét szabadon lélegezhetett a székelység, a házasok és kereszteltek száma ugrásszerűen megemelkedett. Visszatért az életkedv, az életderű, az életöröm. Ugyanez elmondható 1955-től, amikor Márton Áron püspök kiszabadult,  és megerősítette az embereket két évi bérmaútján. Ekkor ismét visszatért a remény, az életkedv, amit a statisztika is megerősít. Be kell látnunk, hogy nekünk napjainkban is igényünk az örömhír, a jó hír. Erre figyeljünk, ahogyan Petőfi intett 1847-ben A XIX. század költői versében: „Ne fogjon senki könnyelműen/ A húrok pengetésihez!/ Nagy munkát vállal az magára,/ Ki most kezébe lantot vesz./ Ha nem tudsz mást, mint eldalolni/ Saját fájdalmad s örömed:/ Nincs rád szüksége a világnak,/ S azért a szent fát félretedd.” Nincs szüksége a beteg, válsággal küzdő világnak romboló hírekre. A gyógyítani akaró hirdesse a reményt, hogy van kiút, van szabadulás, mert szeret minket az Isten. A babiloni fogságból hazatért nép élete szegényes, tele félelemmel, a város és a templom felépítése kifárasztotta. A belső megújulás lassú. Isten ekkor Izaiás próféta által vigasztalja: nem feledkezett meg róluk, hiszen az apa és az anya szeretetével tekint rájuk. Messiási ajándékokat ígér: örömet, biztonságot, jólétet, nyugalmat és vigaszt, melynek egykor minden nép részese lesz (Iz 66,10-14c). Jézussal elérkezett a messiási béke (Lk 10, 1-12. 17-20). A kegyelem, az üdvösség és az örökké tartó boldogság ajándéka, nemcsak egyeseknek, hanem Isten egész népének szól. Jézus a 72 tanítvány kiválasztásával és küldésével Isten minden népére gondol. Most is jelzi a veszélyeket, amelyekkel ő is szembenéz, nemcsak követői. Örök érvényű utasításokat ad: legyetek szegények, önzetlenek, szerények és határozott fellépésűek. Az evangélium hirdetése sürgető feladat, ezért nincs idő a keleti hosszas köszöngetésre sem. Hatalmat ad – kegyelmet –, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyenek: Semmi sem fog ártani nektek! A tanítványok működése eredményes volt. Jézus feltámadása után, még szembetűnőbb, mert a hatalom átadása örök időkre szól. Krisztus győzelmének hatásait az Egyház valósítja meg. A tőle kapott karizmák ne kápráztassanak el, hanem annak örvendjünk, hogy Isten befogad közösségébe. A keresztségben, a hit és a szeretet által azonosultunk Krisztussal, új teremtmény lettünk, így a világnak már nincs hatalma felettünk (Gal 6,14-18). Éljünk Krisztussal közösségben, mert nevünk föl van írva a mennyben. Ez az igazi örömhír!
„Elérkezett hozzátok az Isten országa!” Lk 10,11
Darvas-Kozma József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése