2013. 07. 25.

Köszönöm a szívből fakadt szavakat


Kedves Testvérek!
Július 20-án, szombaton a Nőszövetség és Oltáregylet tagjai köszöntöttek, a deszkatemplom Szent Kinga búcsúján és azóta tart a születésnapi Isten éltessen!
Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy milyen nagy ajándék az élet, amit Istentől kaptunk. Ebben fő közreműködők a szüleink, Istennek munkatársai, mert Isten ilyen, megosztja a teremtés örömét is a teremtményeivel. Jóságát kiárasztja és azt akarja, hogy ezt tovább adjuk.
Szüleim fakasztották az életemet, de a Teremtő adta a lelkemet. A szüleim befogadtak és önmagukat adták nekem, egyszerűen szerettek engem is. Szeretetük által ismertem meg őket úgy, mint senki mást a világon, és én is kitárulkoztam feléjük, magamat adtam. Szóltak hozzám és tőlük tanultam meg beszélni. Mosolyogtak rám és  általuk megtanultam szívemet kinyitni. Ők adták át népem szellemi kincseit és én befogadtam, őrzöm, gyarapítom és igyekszem tovább adni, mert nem magamért kaptam mindezeket, hanem a közösségért, testvéreimért.
A családban tanultam meg, legalábbis sajátítottam el a szeretet két ütemét: azt hogy tudjak befogadó lenni és tudjak odaadó lenni. Tulajdonképpen ez Krisztus evangéliuma családi kiszerelésben. Testvéreket kaptam, akik szeretetükkel és magatartásukkal hol segítettek, hol meg nyesegettek engem. Megtanultam a szocializációt. Közösség vagyunk: együtt kell gondolkodjunk, együtt kell átbeszéljük feladatainkat és együtt kell cselekedjünk a jóért és jövőért.
Megtanultam tisztelni és szeretni embertestvéreimet. Mert a szeretet azt mondja: Örvendek, hogy vagy! (Vagyis elfogad olyannak, amilyen vagyok.) És azt mondja, hogy akarom, hogy légy! (A szeretet távlatot nyit. S ha ezt Isten nyitja meg, akkor az örök.) Ebben a szeretetben nincsen se pénz, se hatalom, se érdek. Ez a szeretet segített képességeim kibontakozásában, hogy mások javára tudjak lenni. Elajándékozott életet élni.
A születésnapi köszöntőket, bármilyen vonalon (telefon, sms, iwiw, facebook, képeslap, zenés üzenet) és bárkitől is jöttek, nagy tisztelettel és szeretettel köszönöm.
Születésnapom (július 25) számadásra késztet, hogy milyen szakasza zárul le életemnek, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy hová és merre tart életem. Hogy az ajándékba kapott időt értékesen használjam fel a magam és közösségem javára, mert Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk.” (Róm 14,7-8)
Az ember útja a Végtelenből a Végtelenbe fut. De az itteni útszakaszért felelősek vagyunk.
Köszönöm mindnyájatoknak, hogy gondoltatok rám, a szívetekből fakadt szavakat, mellyel biztattok, mert a jókívánság is a szeretet diadala, és ez imádság.
Adjon Isten mindnyájunknak szebb napokat.
Őszinte nagyrabecsüléssel, 
D-K. József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése