
Ezt követően Ferenc pápa az érseki palotában öt börtönre ítélt fiatallal találkozott, majd az érseki palota kápolnájában az épületben szolgáló szerzetesnők várták a pápát. Az épület többek között arról híres, hogy a katonai diktatúra idején Eugenio Sales bíboros, riói érsek menedéket nyújtott a rezsim ellenzőinek.
Az épület erkélyéről Ferenc pápa délben elimádkozta az Úrangyala imádságot, amely előtt rövid beszéddel fordult az egybegyűltekhez. Ezután üdvözölte az Ifjúsági Világtalálkozó szervező bizottságának 20 tagját és találkozott a nemzetközi rendezvény 10 legnagyobb támogatójával. Ezt követően Tempesta érsekkel és 12 különböző nemzetiségű fiatallal ebédelt. Egy-egy fiú és lány az öt kontinenst képviselte, illetve két brazil fiatal csatlakozott hozzájuk.
Helyi idő szerint délután 5 órakor, magyar idő szerint este 10 órakor Ferenc pápa helikopterrel indul a Copacabana tengerpartra, ahol nyitott autóra szállva üdvözli az esti Via Crucis-ra összegyűlt fiatalokat.
(sv) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése