2013. 07. 26.

Baleset érte Orbán Viktort kísérő konvojt



Baleset érte a Tusványosra tartó Orbán Viktort kísérő konvojt pénteken délután Kelementelke és Gyulakuta között. A miniszterelnököt szállító autó nem volt érintve a balesetben, de kórházba szállították mások mellett Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzult is. Egy személy meghalt, hatan megsérültek. Havasi Bertalan közölte: a konvoj román rendőri felvezetéssel haladt Tusnádfürdő felé, amikor a baleset történt. Az érintett autóban a csíkszeredai főkonzul és helyettese, valamint a miniszterelnöki hivatal három munkatársa utazott, őket kórházba vitték.
Mivel a konvoj román rendőri felvezetéssel haladt, és a helyszínelést a román rendőrök végezték, a történtekről részletes tájékoztatást a román rendőrség tud adni – tette hozzá a sajtófőn
A román rendőrség közlése szerint a balesetben egy személy életét vesztette. A rendőrség ugyanakkor azt állítja, a balesetben érintett két autó egyike sem volt része a miniszterelnöki konvojnak.
A Maros megyei rohammentő-szolgálat azt közölte, hogy összesen hat ember került kórházba, de egyikük sem szenvedett súlyos sérülést.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője délután 6.32 órakor újabb közleményt bocsátott ki. Ebben a következő áll: 
A balesetet  okozó Skoda
"Július 26-án 15.45 óra körül a 13 A jelzésű országúton, Gyulakuta és Kelementelke között egy Szováta irányából Marosvásárhely felé tartó személygépkocsi vezetője áttért a szembejövő sávra, s ott frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelyet több más járműbe csapott. A szembejövő sávba áttérő személygépkocsi vezetője a helyszínen életét vesztette, hat másik, a balesetben érintett személyt a marosvásárhelyi Sürgősségi Rohammentő Szolgálathoz (SMURD)  szállítottak be orvosi vizsgálatok megejtése céljából." 
A helyszínen folynak a vizsgálatok a baleset körülményeinek tisztázására, az útszakaszon továbbra is szünetel a forgalom. Este 8 óra körül a várakozó gépkocsisor hossza - két irányban - több tucat kilométer lehetett.
A főkonzul nem szenvedett súlyos sérülést, a hat sérült közül egyiknek volt olyan az állapota, hogy műtéti beavatkozást kellett végrehajtani rajta, de az ő állapota sem veszélyes.
**
Imádkozzunk a sebesültekért, valamint az elhunytért és családjáért.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése