4) Aki családot alapít, annak
ismernie kell a
házasélettel és családi élettel járó kötelességeket,
hogy felkészülhessen rájuk. Ezeket részben a mindennapi életből ismeri, részben
ismertetik a szentségi házasságot megelőző felkészítésen.
A házasság
természetéből, ill. feladataiból következnek:
a) Első kötelességük az igazi hitvestársi közösség, az egy ember
kialakítása, egymásnak a minél teljesebb elfogadásával, akaratuknak a másikhoz
való alkalmazásával. Nem azt a képet veszi el valaki, amelyet jegyeséről
kiszínezett magának, hanem jegyesét a maga valóságában. És ez a családi
közösségben mutatkozik majd meg, amikor lehűl a kezdeti lelkesedés, megszűnnek
a gátlások, kiütköznek a hibák, fogyatékosságok. Úgy kell elfogadniuk és
szeretniük egymást, amilyenek a valóságban. (vö. KEK 1643).
A
közösséghez tartozik, hogy ne önkényesen döntsenek, hanem mindent közösen
beszéljenek meg, és közösen határozzanak el. Még a lakás- vagy háztartási
berendezést is. Ne osszák érdekszférákra a családi élet egyes területeit, ez a
feleségé, ez a férfira tartozik.
b) Ápolniuk kell az egymás iránti hűséget,
egymásnak időt szentelve, kölcsönös figyelmességekkel a szeretetet ébresztve.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy egymást nem hagyják el, nem járnak más úton,
hanem, hogy vállalják egymást egy életen keresztül.
c) Próbálják egymást hivatásbeli munkájukban is megérteni és támogatni,
s egymás egyéniségét segíteni.
d) Váljanak családegyházzá a hittől idegen világban (KEK 1655-1657). Mint láttuk a házassági közösség lelki, természetfeletti
közösség, családegyház is. Segíteniük kell egymást a lelkiekben, az Istenhez
közeledésben. Egymásért, egymással való imádságban, ha egy vallásban vannak, a
szentmisék és istentiszteleteken való közös részvétellel. A családi otthon a
keresztény élet első iskolája, és az „emberi gazdagodás iskolája”. (LG 10).
e) A család csakhamar bővül a gyermekekkel. Már láttuk a velük
szembeni kötelességeket. A gyermek öröm, de nem kényeztetésre való játékszer a
szülőknek, hanem felelősség, hogy az életre felkészítsék. A minket inkább
érdeklő vallásos nevelésről most csak annyit mondunk, hogy ez nem csupán az
imádságok betanításáról, templomba és hittanórára küldésből áll, hanem Isten s
a természetfölötti világ megismertetéséből, a hit szellemébe való
bevezetéséből.
f) A serdülő gyermekkel több a probléma. Talán a magunk tapasztalatából tudjuk, mennyire fontos, hogy a szülő
megtartsa benne a hozzávaló teljes bizalmat. Hozzá és ne illetéktelenhez
forduljon problémáival. A gyermeknek a szülő az első eszményképe, fel akar rá
nézni. Ne romboljuk le ezt a képet a gyermekben semmiféle vonatkozásban. A
becsületességet, vallásosságot a legtöbb ember a családban sajátítja el.
g) A fiatalok sokszor, mint „nagy” gyermekek vannak a családban.
Kenyérkeresők, önállóak, de még a családban élnek. Kötelességük a hála,
tisztelet, a házi teendőkben való segítés, a házirendhez való alkalmazkodás, a
háztartás költségeihez való hozzájárulás. Az öregek-fiatalok viszonya a családi
élet egyik állandó problémája. Bizonyos, hogy a szülők jót akarnak, hiszen
nagyobb élettapasztalattal rendelkeznek. Minderre a fiataloknak gondolni kell,
amikor ellentétek merülnek fel.
h) A családban sokszor ott vannak az öregek, nagyszülők
és más családtagok. Amíg erejük engedi, hasznos
segítséget jelentenek a háztartásban és a gyermekekkel való foglalkozásban.
Koruk gyermekei, már nehezen értik a mai világot, fokozatosan jelentkeznek
szellemi és testi gyengeségeik. Nekünk kell megérteni őket, olykor
örömszerzéssel viszonozni azt, amit értünk tettek és arra kell gondolnunk, hogy
egyszer mi is megöregszünk, és amilyen mértékkel mérünk...
- folytatása következik -
Az előző részek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése