2013. 08. 15.

Nagyboldogasszony


Az Európa Tanács - amelyet 1949-ben hoztak létre azzal a feladattal, hogy küzdjön az emberi jogokért és támogassa az európai kultúrát - viták sorozata után fogadta el a ma is használatos, kék alapon kör alakban elhelyezkedő 12 aranysárga csillag tervét. Az Európa Tanács beleegyezésével - a tizenkét csillagos zászló 1986. május 26-ától az Európai Unió hivatalos zászlaja.
A heraldika meghatározása szerint az európai zászló azúr háttéren 12 aranysárga csillag által alkotott kör, ahol a csillagok sarkai nem érintkeznek.
A jelenlegi - kék alapon 12 arany csillagos koszorú - annak a kikeresztelkedett zsidó Paul Lévynek a munkája, aki az 1950-es évek elején az Európa Tanács információs igazgatójaként tevékenykedett. 1955-ben az Európa Tanács közös zászlójáról folyt a vita. Egy napon Lévy egy csillagkoszorúval ékesített Mária szobor előtt ment el. A nap megvilágította az aranyló csillagokat a kék ég előtt. Ekkor benne megszületett a gondolat. Nyomban felkereste Graf Benvenuti velencei kereszténydemokrata politikust, aki abban az időben az Európa Tanács főtitkára volt, és javasolta neki a 12 arany csillagot kék alappal, mint Európa zászlaját, amit általánosan el is fogadtak.
Lévy erről így tájékoztatott: „Csodálatos ez, mi e jelképet éppen Mária Mennybemenetele ünnepének kezdőénekében találtuk meg. Jelenések könyvében szerepel: Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.” A 12 arany csillag keresztény szimbólum: Szűz Mária csillagkoronáját idézi. A kör pedig az egység jelképe. (Der Sonntag, Kirchenzeitung für das Bistum Limburg, So. 11.10.1998, S. 7).
A kék mezőbe a csillagok közé nekünk kell erényes életünkkel belerajzolnunk a mi örökös Királynőnk gyönyörű alakját. Így lesz teljes a jövő reménye. Ezt nekünk magyaroknak kell megtennünk. Ez a keresztény magyar hivatása.
Szent István nagyon akart üdvözülni és azon fáradozott, hogy népét is hozzásegítse a szép, tartalmas földi élet után egy még sokkal szebb örök élethez. Ezért fordult bizalommal a Nagyasszonyhoz. Nem csalódott: népe ezer éven át megmaradt, él és állama van.
- Jövője is van?
- Ugyanúgy megalapozott a második keresztény magyar évezred is, mint az első, de már nem egy személy, hanem minden magyar őszinte Isten- és emberszolgálatával, és Nagyasszonyunk egyöntetű, bizalmas szeretetével. Ez elsőrendű feladatunk.
Boldogasszony, Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése