2013. 08. 12.

Kelemen: hadüzenettel ér fel Băsescu kijelentése

A romániai magyar politikusok bírálták Traian Băsescu államfő Marosfőn elhangzott nyilatkozatát. Kelemen Hunor szerint a kijelentés hadüzenettel ér fel.


kelemen_hunor_0001_szh_b 



















  Kelemen: racionálisan nem lehet megmagyarázni Băsescu nyilatkozatát
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Krónikának elmondta: „túlméretezett" Traian Băsescu reakciója a magyar politikusok nyilatkozataira. „Racionálisan nem lehet megmagyarázni Băsescu nyilatkozatát, az ugyanis egyfajta hadüzenettel ér fel, ami elfogadhatatlan" – szögezte le Kelemen. Hozzátette: az ilyen helyzetekben az RMDSZ már több ízben is felajánlotta a közvetítést, ami például annak idején a magyarigazolványok miatt kialakult nézeteltérések során segített megoldást találni, és az most is hasznos lehetne.
Kérdésére, miszerint az államfő azon kijelentése, miszerint Románia az élére áll a Magyarország megrendszabályozását célzó akcióknak, értelmezhető-e úgy, hogy egyfajta új Kisantantot akar létrehozni, Kelemen kifejtette: ő már másfél-két évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy sem Magyarország, sem a környező országokban élő magyar kisebbségek számára nem lenne jó, ha a szomszédok megpróbálnák elszigetelni az országot.
Megjegyezte: bár nincs bizonyíték arra, hogy Băsescu az új pártépítést és további politikai karrierjét próbálná építeni az ilyen nyilatkozatokkal, de ha így volna, akkor az még inkább elfogadhatatlan lenne. Hozzátette: azoknak, akik eddig mélyen hittek Băsescuban, megbíztak benne, és kiálltak mellette, most „nem ártana a tükörbe nézniük,és elgondolkodniuk az utóbbi majdnem tíz éven."
A Tusványos esetleges betiltása kapcsán úgy vélekedett: az Európai Unióban nem lehet megtiltani az emberek szabad mozgását és a vélemények szabad áramlását, mint ahogy „a hülyeségét sem." „A román kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy a romániai magyarok sokkal jobban érezzék magukat itt, és akkor nem lehetne a magyarok elégedetlenségét kihasználni. Akkor lenne hiteles a példás román kisebbségpolitikáról beszélni, ha azt a magyar kisebbség tagjai tennék, nem pedig a román kormány tagjai" – összegzett Kelemen Hunor.
Eckstein-Kovács Péter volt államfői tanácsadó, korábbi RMDSZ-es szenátor szerint nem volt szerencsés, hogy Traian Băsescu „ostorral fenyegette" és „rendre utasította" Magyarországot csak azért, mert egy magyar politikai vezető „ostobaságokat" mondott. Szerinte az államfő nem diplomatikus módon fogalmazta meg a véleményét. Egyúttal úgy vélte: az uniós polgárok mozgási szabadsága nem korlátozható, mint ahogy a véleménynyilvánításhoz való jog sem.

 Forrás: szekelyhon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése