Szent István mivel maradandó
művet akart, házat és hazát a Sziklára, Krisztusra építette (Mt 7, 24-29). „Ő megtanított, hogy levessük magunkról a régi embert,
és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül
álljunk.”
Minek van maradandó értéke,
mihez vagy kihez köthetjük sorsunkat? Aki Krisztushoz
köti életét, az megtalálja jövőjét, az örök életet. Sőt már itt a földi élet
viharaiban is helyt tud állni, s az ítéleten sem inog meg. A keresztény élet,
vagyis élet Krisztusban, nemcsak reményt ad itt a földön, hanem tartalommal
tölti ki az életet.
Szent
István életének két korszakát a hegyi beszéd, s annak is a Jézus szava szerint
cselekvő „okos ember” határozta meg, aki a házát sziklára építette. Az első
korszak 997-től 1019-ig tart. A kényszerű háborúskodás után az ország- és
egyházszervezés befejezésével bátran nyit Nyugat és Kelet irányába. A Szentföld
felé vezető zarándokutak hazai szakaszát széleskörűen megszervezte. A
nemzetközi kapcsolatait bővítette, ezáltal új segítőtársakat talált.
Szent István
uralkodásának második korszakára több új egyházi alapítás esik. Bencés monostorokat,
apátságokat épít, melyek kihatással vannak az ország életére. Új királyi
központot hoz létre Székesfehérvárt, és a Szűz Anya tiszteletére szentelt
bazilikával országlásának központja, majd temetkező helye lett. Férfivá
cseperedett fia, Imre lelki irányítására Szent Gellértet bízta meg, majd Csanád
püspökévé nevezte ki. Szent Imre halála után a befelé fordulás, az imádság, az
ország és egyház dolgaival való törődés időszakának bizonyult.
Szent István Krisztusba öltözve az Isten gyermekeinek az
útját járta (Ef 4, 17-24). Magára öltötte az új
embert, „aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.” Minden
cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom és felajánlás útján szüntelen
imáiban magát és királyságát a mindenkoron Szűz Istenanya, Mária gyámsága alá
helyezte” - jegyzi fel róla a nagy legenda. Utolsó tette is olyan, mint Jézusé
a kereszten. Kire bízhatná jobbra fiatal keresztény országát, koronáját, népét,
lelkét, mint akire a mennyei Atya Egyszülöttét merte bízni, Máriára. És ezzel a
tettével fejezi be földi pályafutását és költözött át az örökké tartó életbe. Íme,
példaképünk egy igazi vezető: Szent István király.
Jézus minket is vezetőnek akar. Feladatot
és szolgálatot kell teljesítenünk, mégpedig szeretetből. A keresztény vezető az
a személy, aki ismeri hivatását, a kapott talentumokat, s azokat a legnagyobb
mértékben kamatoztatja a kereszténység szolgálatában. Úgy dolgozik, mintha
minden rajta múlna, hogy Krisztus szeretete uralomra jusson. A világot kell közelebb
vinni Istenhez. Ez a keresztség-, a bérmálás-, a házasság- és egyházi rend
szentségéből ránk háruló feladat: Légy vezető!
Jézus nekünk is ezt
mondja: „Én választottalak benneteket, s arra rendeltelek,
hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad
nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle” (Jn 15, 16). Vezetni annyi,
mint másokra hatással lenni.
Keresztény vezető
az, akiben a természetes és természetfeletti tulajdonságok együtt vannak, hogy
a közösségben dolgozni tudjon, akit nem kap fel a szél, és nem forgat szélkakas
módjára. Tudja, hogy Krisztusban, Krisztussal és Krisztusért, hol, kivel, mit kell
tennie.
Szent István
Intelmei Imre herceghez és fennmaradt 56 törvénye egy jó vezető vallomásait
tartalmazza, amit érdemes mai is tanulmányozni, ami kiállta az idő próbáját és egy
évezredre megalapozta a magyar államiságot. A nagy francia író és diplomata
Paul Claudel írta: „Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő
Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy
nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai
emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi
középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő
katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i
úton lehet keresni a gyógyulást.”
Szent István élete
nyomán ismerjük fel gyógyulásuk útját, vagyis hivatásunkat és akarjunk környezetünk
jó vezetői lenni: először otthon a családban, majd a munkaközösségben és a
társadalomban. Alapozzuk életünket Krisztusra, mint Szent István király. „Vessük
le magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy
minden vihart rendületlenül álljunk.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése