Nyugodni és támaszkodni

Az ószövetségi szentírás legfiatalabb része a Bölcsesség könyve. Szerzője ismeri az ószövetség könyveit, használja a görög filozófia nyelvezetét és ezzel megnyitja az utat a misszió előtt. A szerző Egyiptomban él, ahol ősei üldözést szenvedtek, ő azonban már szabad ember. Amikor megünnepli a zsidó-húsvét emlékezetét és asztalhoz ül, hogy megtörje a kenyeret; amikor emlékezik és zengi az ünneplő társasággal az alleluját, mindez azt bizonyítja számára, hogy Isten beváltotta ígéretét. A hit jelenléte, illetve a hit hiánya határozza meg a két nép sorsát: a hitetlenek a vesztükbe rohannak, az Isten szavát követőkre szabadulás és öröm vár. A kinyilatkoztatással Isten bölcsessége is kiáradt a hívő emberekre (Bölcs 18,6-9). Ez a bölcsesség pedig igyekezet, hogy helyesen alakítsuk életünket. Az életvitel alapja a teremtésbe vetett hit volt. Az ember élete kibontakozik és sorsa jól alakul, ha magatartása megfelel annak a rendnek, amelyben a teremtő Isten akarata föltárul előtte. Az élet sok szabályát az Istenre figyelő, a hitből fakadó magatartás határozza meg. A hit Isten igazmondásán nyugszik, a remény pedig az ő erejére és hűségére támaszkodik (Zsid 11,1-2, 8-19). 

A liturgiát végző főpásztorok szokása, hogy egyik kezüket a Szentírásra teszik vagy a mellkeresztet fogják, míg másik kezükkel a pásztorbotra támaszkodnak. Ezzel a magatartással megjelenítik, hogy a hit Isten igazmondásán nyugszik, a remény pedig Isten erejére és hűségére támaszkodik. Szent Pál inti a szétszórtan élő keresztényeket, akik az üldöztetésben és a szenvedésben elfáradtak, hogy ne inogjanak meg a hitben. Bizakodjanak, mint Ábrahám és Sára, akik hittel kitartottak Isten szolgálatában még akkor is, mikor a reményük utolsó szikrája is kialvóban volt. A keresztény élet zarándokút a megígért „nyugalom”, az égi haza felé. Vezetőnk pedig Krisztus, aki feltámadásával hitünk szerzője és beteljesítője. Jézust, ha hittel követjük, akkor az Atya nekünk adja „országát”, saját létgazdagságát, ami a teljes szeretet. (Lk 12,32-48) Mi az egyház tagjai azt a küldetést kaptuk, hogy szétvigyük mindenfelé az örömhírt. Sikerünk attól függ, hogy példánk igazolja-e, hogy az Isten országát, az örök életet tartjuk legnagyobb értékünknek. Legyünk éberek, mint a hűséges szolgák, akik tudják, hogy számot kell adni viselkedésükről. Ha élő kapcsolatban vagyunk az Úrral, akkor nem feledkezünk el igazi feladatunkról. Akkor ajkunkon is igaz lesz a legszentebb ima: „Jöjjön el a Te országod...” Nekünk a földi élet zarándokútján a Jézustól ránk bízott tanításra, szentségekre, és egyéb javakra, mint szolgáknak kell gondoskodjunk Krisztus tagjairól. Megbízásunknak, hogy eleget tehessünk, engedjük, hogy Isten Lelke vezéreljen; s minden helyzetben alapozzuk életünket Istenre. Áldozatosan dolgozunk míg nappal van, s ha éjszaka borul ránk, akkor bizalommal várakozzunk. Ez a mi bölcsességünk.    

                           

„Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek...” Lk 12,48.

Darvas-Kozma József