2013. 08. 29.

+ Ft. Siklódi Sándor

2013. augusztus 26-án délelőtt 10 órakor a csíksomlyói ferences templomban szentmisével kezdődött a gyulafehérvári főegyházmegye Lelkipásztori Napok rendezvénye. A Hit éve bezárulásával kezdődik majd főegyházmegyénkben a "Plébánia éve". Ennek célja, hogy megvizsgáljuk hol van a helyünk a plébániai közösség életében? Milyen munkával gazdagítottuk a plébániát? És megkeressük azt a lehetőséget, amivel tudjuk segíteni, gazdagítani a plébániát.
A szentmise bevezetőjében Exc. Jakubinyi György érsek úr felhívta a koncelebráló papság és a hívek figyelmét, hogy a nap folyamán temetik Clevelendben az erdélyi főegyházmegye volt papját, aki utóbb a Cleveland Szent Imre magyar plébánia vezetője volt. A szertartást és igehirdetést dr. Gyulai Endre szeged-csanádi emeritus püspök végzi.
A szentmisét ekkor is felajánlottam Sándor atyáért, hisz sokat segített papi pályám alakításában. A gyulafehérvári RKKI-ben egy éven át magiszterünk volt. A délutáni szilencium alatt ott ült a katedrán, és ő, a kispap velünk együtt tanult, készült a következő napi skabellumra, miközben tekintélyével fegyelmet tartott. Ha valakik beszélgettek, azokat egy-két megszólítás után a sarokba állította könyvvel a kézben és úgy kellett tanulni. A kiállítottak voltak az un. díszpintyek. Azt hiszem mindannyian időközönként láttuk az osztályterem sarkát és a jómadár jelzőt rövid ideig viseltük.
Szerettük benne a közvetlen és határozott embert. Soha nem hánytorgatta fel hibáinkat. Amikor pap lett, akkor szívesen látott a csíkszeredai káplánszobában, barátságosan megkínált és elbeszélgetett velünk. Plébánosként is székely ember maradt. 1997 októberében három hetet az Egyesült Államokban tartózkodtam, ebből egy hétig Sándor vendége voltam Clevelendben. Meghordozott, láttam a Niagara vízesést, jóvoltából hajótúrán vettem részt. A Clevelandi Szent Erzsébet plébániára is átmentünk, ahol Antal András erdélyi atya szolgál. Meglátogattuk a Youngstownban (Ohio állam) az erdélyi ferencesek felépítette Amerikai Csíksomlyó kegyhelyet, a kolostort és elbeszélgettünk az idős atyákkal, akiknek hangja ismerős volt a Szabad Európa Rádió vallásos műsorából.
Plébániáján behívott a cserkészek összejövetelére, bemutatott az Opus Dei-seknek. Kórházban is jártunk egy 103 éves beteget ellátni. Elvitt a Cleveland-i temetőbe, megnéztük a magyarok temetőjét. Ott sok mindent megértettem, azt is, hogy miért olyan erős az Opus Dei. Igen, mert a síremlékek zömén ott díszeleg a körző és a szögmérő, és egyéb szabadkőműves szimbólum, s a Szent Jakab (?) templom pedig átadta helyét a holtaknak, mert mauzóleum lett, ahol automaták kínálják az üdítőket, sőt könyvtár is működik, ha a szabadkőműves egyén halottja porai mellett óhajt időzni, olvasni - mert náluk nincs imádság - és így a szívének vágyait tudja elterelni, nehogy megtérjen.
A földbe történő temetéskor a szertartás után mindenki elmegy, mert nem akarják hallani a koporsóra zúduló göröngyök keltette hangokat, nehogy a szívüket valami is megmozgassa, s eszükbe jusson, hogy nekik is meg kell halniuk! Hát ezért is csináltak a Mindenszentek és Halottak napi áhítatból egyféle halál cirkuszt, a pogány kelta Halloweent. Ezért is erős a fogyasztói szemlélet.
Szép és rendezettnek tűnt az amerikai világ, pláné a levegőből nézve. Amikor három hét után hazatértem, úgy éreztem magam az autóbuszon utazva Nagyváradtól Marosvásárhelyig, mintha egy óriás szemetesládában lennék bezárva. Azóta Romániában is történt némi változás, de innen inkább elmennek az emberek, mert valami hozzám hasonló élményben volt már részük.
Siklódi Sándor szerette híveit, küzdött azok életéért. A hívei is szerették őt, mert ő egy darab Erdélyt képviselt a maga edzett magyarságával és szívós kereszténységével a tengeren túli világban.
Kedves Siklódi Sándor (Gyergyóditró, 1947. április 20. - Cleveland, 2013. július 31.), az irgalmas Jézus jutalmazzon meg szolgálatodért az örök élettel, és árván maradt egyházközséged híveit Ő vigasztalja meg egy hozzád hasonló jó pásztorral.
A viszont látásra Istennél!
**
Gyászjelentő:  + Ft. Siklódi Sándor clevelandi magyar plébános
Temetésről fotók: www.csbk.org.

Fénykép beszámoló Sándor atya ravataláról, a gyászmiséről, a temetésről és azutáni állófogadásról a Cserkész Barátok Köre honlapján keresztül megtekinthető, www.csbk.org.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése