A keresztény remény legyőzhetetlen, mert a legsötétebb gonosz erők sem szakíthatják szét az Isten és az ember közötti szeretetkapcsolatot, még kevésbé a halál, amely kapu az élet felé, nem pedig egy híd, amely összedől egy befejezett élet után, szemben egy sötét és ismeretlen mély szakadékkal.
November hónap spirituális hangulatában, amelyet az elhunyt hívek emléke jellemez, emlékezzünk azokra a bíboros és püspök testvéreinkre, akik az év folyamán visszatértek az atyai házba. Miközben mindnyájukért felajánljuk ezt a szent Eucharisztiát, kérjük az Urat, hogy adja meg számukra a mennyei jutalmat, amelyet jó és hűséges szolgáinak megígért.
A pápa utalt a szentmisén elhangzott Szent Pál idézetre: „Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Rm 8,38-39).
Az apostol úgy mutatja be Isten szeretetét, mint a keresztény remény és bizalom legmélyebb, legyőzhetetlen motívumát. Az Apostol felsorolja azokat a titokzatos erőket, amelyek fenyegethetik hitben való előrehaladásunkat. Azonban azonnal bizonyossággal megállapítja, hogy még ha egész létünket fenyegetések veszik is körül, semmi sem választhat el bennünket soha sem Krisztus szeretetétől, aki teljesen átadta magát értünk.
A démoni erők, amelyek ellenségesek az emberrel szemben, tehetetlenül állnak azzal a bensőséges szeretetkapcsolattal szemben, amely Jézus és az őt befogadó személy között fenn áll. A hűséges szeretetnek ez a valósága, amelyet Isten mindannyiunk számára akar, hozzásegít ahhoz, hogy derűsen és erővel telve nézzünk szembe a mindennapokkal, amelyek olykor gyorsan tovatűnnek, máskor lassan telnek, tele fáradozással.
Csak az ember bűne szakíthatja meg ezt a kapcsolatot; de Isten ebben az esetben is mindig keresi az embert. Utána siet, hogy helyreállítsa vele az egységet, amely a halál után is tart, sőt olyan egység, amely csúcspontját az Atyával való végső találkozásban éri el.
Valójában minden alkalommal, amikor egy szeretett, vagy jól ismert személy halálával találjuk magunkat szembe, akkor felmerül bennünk a kérdés: „Mi lesz életével, munkájával, egyházi szolgálatával? A Bölcsesség Könyve választ adott erre: Isten kezében vannak! A kéz a befogadás és a védelmezés jele, a tisztelet és a hűség személyes kapcsolatának jele: ezt fejezi ki, amikor kezet adunk valakinek, kezet fogunk vele.
Ezek az idén elhunyt buzgó főpásztorok egész életüket Isten és a testvérek szolgálatának szentelték: most Isten kezében vannak. Mindenüket jó kezek őrzik, semmit sem pusztít el a halál. Isten kezében van minden napjuk, amelyeket az öröm és a szenvedés, a remény és a fáradozás, az evangéliumhoz való hűség itatott át, valamint az a szenvedély, hogy a rájuk bízott nyájat üdvözítsék mind spirituálisan, mind materiálisan.
A bűnök, bűneink is Isten kezében vannak; ezek a kezek irgalmasak, a szeretet sebei borítják. Nem véletlen, hogy Jézus meg akarta őrizni sebeit a kezén, hogy éreztesse velünk irgalmasságát. Ez a mi erőnk, ez a mi reményünk.
Ez a valóság, amely tele van reménnyel, a végső feltámadás távlata, az örök életé, amely az „igazak” számára van fenntartva, vagyis azoké, akik befogadják Isten Szavát és engedelmesek Szentlelkének.
Emlékezzünk most ezekre az elhunyt bíboros és püspök testvéreinkre. Olyan férfiak voltak, akik hivatásuknak és az egyház szolgálatának szentelték életüket. Az egyházat úgy szerették, mint jegyesüket. Imáinkban az Úr oltalmába ajánljuk őket, Mária és Szent József közbenjárására, hogy fogadja be őket fény és béke országába, ahol örökké élnek az igazak és mindazok, akik az evangélium hűséges tanúi voltak. Imádkozzunk saját magunkért is, hogy az Úr készítsen fel bennünket erre a találkozásra. Nem ismerjük az időpontját, de az biztos, hogy sor kerül erre a találkozásra – mondta végül homíliájában Ferenc pápa.
(vm) VR
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése