2013. 11. 04.

Jézus mindig az egyenes utat járta

Magyar Nemzet (2013. nov. 4.) Sport7fő című mellékletében (Ottmarból… IV.o.) bemutatja a német sikeredzőt, Ottmar Hitzfildet, aki 1997-ben BL-t nyert a Borussia Dortmunddal, most pedig szövetségi kapitányként kijuttatta Svájcot a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokságra. Hitzfield a nyilvánosság előtt nem szívesen beszél a sikereiről, de a müncheni Evangélikusok című lapnak elárulta: a mindennapi imádkozás az egyik legbiztosabb pont az életében. „Ebből merítek erőt. Jézus példakép a számomra. Ő nem a mellékutakon akart célba jutni, mindig az egyenes utat járta.” A svájciak szövetségi kapitánya a szüleitől örökölte a keresztény szellemiséget, már gyermekkorában vasárnaponként a délelőtti és a délutáni istentiszteleten is részt vett. Az interjúban elmondta, hogy vallásos neveltetése miatt tud a legnagyobb győzelmek idején is szerény maradni, illetve ezért képes az összes ellenfelét maximálisan tisztelni.

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése