2013. 11. 09.

Fülöp-szigeti áldozatokért

A Szentatya nagy fájdalmának adott hangot az 1200-nál is több halálos áldozatot követelt pusztító Haiyan tájfun hallatán. A pápát tájékoztatták a drámai helyzetről, amely a távol-keleti országban kialakult, aki lelki közelségéről biztosította a lakosságot illetve imádkozik az áldozatokért.

Az év legerősebb tájfunja pénteken érte el a Fülöp-szigeteket. A legsúlyosabban érintett település Tacloban, ahol katasztrofális károkról számolnak be, csak néhány épület maradt épségben. Itt szedte legnagyobb számban áldozatait a tájfun.

A Vatikáni Rádiónak a helyszínről nyilatkozott Sebastiano D’Ambra atya, a Pápai Misszós Művek (PIME) misszionáriusa: az eltűntek száma folyamatosan növekszik, teljes közösségeket rombolt porig a tájfun. 750 ezer embert kitelepítettek, 130 ezren elsősegély központokban kaptak szállást. A körülmények egyre rosszabbak a tájfunt követő nagy esőzések miatt, amelyek tovább rontják az októberi földrengés után fedél nélkül maradt 350 ezer ember helyzetét.

A kormány mellett a Vörös Kereszt, a Caritas és az UNICEF is megkezdte az elsősegélynyújtást. A becslések szerint 12 millió lakost, az ország egyharmadát sújtotta a tájfun, amely a vietnámi partok felé közeledik – tájékoztatta rádiónkat a Fülöp-szigeteken szolgálatot teljesítő olasz misszionárius.

(sv) VR


Imádkozzunk az elhunytakért és a bajban levő testvéreinkért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése