2013. 11. 16.

Úgy élj, mintha...



Az egyházi év végéhez közeledünk. Krisztus  király ünnepét  megelőző  vasárnapon  az utolsó  időkre  gondolunk, amikor Krisztus újra eljön a világba. Az Ő visszatérése döntő lesz a világ és az emberek  számára. Ekkor derül ki, hogy ki  volt hűséges az Úrhoz, és ki készült igazán a vele való találkozásra. Minden szentmise a készület egyik főállomása. Malakiás próféta szomorúan látta a babiloni fogság után, hogy sem az elöljárók, sem a nép nem tanult a fogságból, és nem veszik komolyan Isten törvényeit (Mal 3,19-20a). Erőteljes színekkel ecseteli az ítéletet: „Minden kevély és gonosztevő olyan lesz, mint a szalma: az a nap, amely elérkezik, lángra lobbantja őket.” Eljön az idő, amikor Isten igazságot szolgáltat: „nektek, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja - azaz Krisztus - és sugarai üdvösséget árasztanak.”
Jézus szenvedése előtti napokban a jeruzsálemi templomban tartózkodik és tanít (Lk 21,5-19). A zsidók a jeruzsálemi templom szépségével hozakodnak elő, mintha az örök biztonságot és védelmet nyújtana. Jézus e téves ábrándozással szemben felvilágosítja övéit. Kijelenti, hogy kő kövön nem marad, a templomot lerombolják, mert benne, a Messiásban nem hittek. Ez előjele a világ végét  jelző eseményeknek. A bajokat még fokozzák a hamis messiások, az ígérgetők fellépése. Ezek megtévesztő tanítást és hamis jövendöléseket hirdetnek. „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: ’Én vagyok’. És ’Elérkezett az idő’. Ne kövessétek őket.” - int Jézus. 

Aki nincs az Egyházzal és  annak Krisztus rendelte főpásztorával, arra nem szabad hallgatni. Jézus katasztrófákról is beszél és hozzá fűzi: ne rémüldözzetek, mert ezzel még nincs itt a vég! Majd szólt a tanítványok üldözéséről, és hozzáfűzte: én ékesszólást és bölcsességet adok majd nektek. A bajok fokozódnak, mert a szeretetlenség elharapódzik, még a családban is küzdelem támad (vetélkedés, abortusz, válás, eutanázia). Mindaz a sok gyötrő esemény nem a keresztények pusztulására, hanem javára  fog szolgálni. Megígérte, hogy mindenféle üldözés ellenére vigyáz reánk: Veletek vagyok mindennap. Mindaz, aki osztatlan szívvel Őt követi, az győzni fog és örök életet ad. Az Úr eljöveteléig egy keresztény sem lehet tétlen. Élet- és munkaközösséget alkotunk. Mindenki becsületes munkával keresse kenyerét (2Tessz 3,7-12). 
Pál apostol megfedte a munkakerülőket, de védelmébe vette azokat, akik  nem tudnak dolgozni: mert szellemileg fogyatékosak vagy fizikailag rokkantak, és ilyen alapon rászorulnak a közösség támogatására (Szent Erzsébet gyűjtés). Mi hit- és imaközössége is vagyunk, amiből következik, hogy élősködőként mások terhére nem lehetünk. A népi bölcsesség ma is érvényes: Úgy élj, mintha ma meghalnál, és úgy dolgozzál, mintha örökké élnél!       
            „A tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye” (Dán 12,3).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése