2013. 11. 11.

Szent Mihály ikon tele könnyekkel



Rodosz szigetén Szent Mihály arkangyal képe vért könnyezik. Rodosz múltjáról tudjuk, hogy a dórok szállták meg Kr. e. 1000 körül. Később, Kr. e. 408-ban a szigetnek az anatóliai partokhoz közel fekvő hadikikötője kitűnően kontrollálhatta a part menti hajózását. Nagy Sándor felemelkedésekor, Kr. e. 332-ben Rodosz a szövetségese lett. Kr. e.164-ben a rodosziak szövetségre kényszerültek Rómával, és vállalniuk kellett azt, hogy részt vesznek a rómaiak katonai műveleteiben. A kereszténység Kr. u. 57-ben jelent meg a szigeten, Pál apostol látogatásával. 325-ben, a nikaiai zsinaton Euphronius püspök képviselte Rodoszt. A Római Birodalom felosztása után a sziget a Bizánci Birodalom része lett. 1082-ben a velenceiek Bizánc engedélyével kereskedelmi állomást létesítettek a szigeten. 1204-ben a IV. keresztes hadjárat során a keresztesek elfoglalták Bizáncot, Rodoszt is. Majd Bizánc visszafoglalta, de kénytelenek voltak átengedni a genovaiaknak. A genovaiak pedig eladták a szigetet 1291-ben a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagoknak (a későbbi Máltai lovagok), akik Rodoszra költöztek. A lovagrend rodoszi uralma 1309-től 1522-ig tartott, I. Szulejmán hódításáig. A törökök 1912-ig voltak a sziget birtokosai, ezután Olaszország része lett. 1943-ban a szövetségesek elfoglalták a szigetet, majd 1947-ben Görögországnak ítélték oda.
 
Szent Mihály ikon tele könnyekkel
2013.10.29-én kezdett könnyezni ez a híres, nagyméretű Szent Mihály ikon, amelyet 1896-ban Fr. Apostolos festett.

Gloria.tv: A miraculous icon of St. Michael crying Rhodes

Hasonló még nem volt a világtörténelemben, Szent Mihály képmás még nem könnyezett.
A helyi egyház papjai úgy gondolják, hogy ez minden bizonnyal nagy dolgok bekövetkeztét jelzi.
Szent János apostol Jelenések könyve 12. fejezetében ez áll:
Az égi asszony és a sárkány
  "1Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona. 2Áldott állapotban volt, gyötrelmében és szülési fájdalmában kiáltozott. 3Most egy másik jel tűnt fel az égen: egy nagy vörös sárkány, hét feje volt és tíz szarva, s mindegyik fején korona. 4Farkával lesöpörte az ég csillagainak egyharmadát, és a földre szórta. Ekkor a sárkány odaállt a szülő asszony elé, hogy mihelyt megszül, elnyelje gyermekét. 5Fiút szült, fiúgyermeket, aki majd vaspálcával kormányozza mind a nemzeteket. Gyermekét elragadták Istenhez és az ő trónjához. 6Az asszony a pusztába menekült, ahol az Isten helyet készített számára, hogy ott éljen ezerkétszázhatvan napig.
Mihály legyőzi a sárkányt
 7Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, 8de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. 9Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is. 10Ekkor harsány hangot hallottam az égben: „Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, és az ő Fölkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk színe előtt. 11De legyőzték a Bárány vérével és tanúságuk szavával, s nem kímélték életüket mindhalálig. 12Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le a sátán nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.”
A sárkány üldözőbe veszi az égi asszonyt
 13Amikor a sárkány látta, hogy a földre taszították, üldözőbe vette az asszonyt, aki fiúgyermeket szült. 14Az asszony azonban kapott két nagy sasszárnyat, hogy a pusztába repüljön, a rejtekhelyére, ahol majd a kígyótól távol egy évig, két évig és félévig táplálják. 15Erre a kígyó annyi vizet lövellt a szájából az asszony után, mint egy folyó, hogy elsodorja az ár. 16De a föld segített az asszonyon: megnyílt a mélye, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyót. 17A sárkány haragra lobbant az asszony ellen, és harcba szállt többi gyermekével, aki megtartja Isten parancsait és kitart Jézus tanúsága mellett. 18Kiállt a tenger partjára."

A Nagyboldogasszony templom szerzetesei az egész világot sürgős imára, és engesztelésre  szólították fel.
Eddig könnyeztek a Mária képek és szobrok,  Jézus képek is, most az Arkangyal képe könnyezik, közeledik az egyházüldözés, mikor az emberek fognak könnyezni...

1995. februárjában Cotonou-ban (Benin), Nyugat-Afrikában egy 18×24 cm nagyságú bekeretezett Szent Arc kép vérezni kezdett. Amikor a sürgősen odahívott orvos megérkezett, nem tudott vérmintát venni, mivel a vér közben ...
Szent Mihály könnyező kép:
http://www.youtube.com/watch?v=-fxZs4j7NXU

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése