2013. 11. 06.

Vatikán és Magyarország modosította szerződését

A Magyar Nemzetben (Közfeladat… 5.o.) Hölvényi György, egyházi ügyekért felelős államtitkár elmondta: a közfeladatot végző egyházi intézmények egyenlő finanszírozását továbbra is biztosítja az 1997-ben kötött vatikáni szerződés módosítása, amelyet a közelmúltban írt alá Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius Budapesten. A módosított szerződést várhatóan heteken belül jóváhagyja az Országgyűlés. A szöveget csak azután hozzák nyilvánosságra.  Az államtitkár közölte azt is, hogy a vallási közösségek, vagyis bevett egyházak elismerését illetően „Nemzetközi összehasonlításban formai szempontból a magyar megállapodásban semmi rendkívüli nincs. Tartalmi szempontból azonban más a helyzet. Látva a nyugat-európai szekularizáció okozta problémákat, mi sajátos megoldást keresünk. Magyarország fontosnak tartja az egyházak jelenlétét a társadalomban, és munkálkodásukat támogatja. Ez a fajta elismerés azonban nem jut mindenkinek osztályrészül, de ne feledjük, hogy Belgium vagy Ausztria például harmadannyi vallási közösséget ismer el, mint Magyarország. Hazánkban jelenleg 32 egyház és felekezet élvez bevett egyházként közjogi státust. Ugyanakkor a többi vallási közösséget is széles körű autonómia illeti meg, és ők is használhatják az egyház elnevezést. Tehát nincs mit egymásnak a szemére vetni. Minden ország a saját útját járja.”
MK

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése