2014. 03. 31.

Egy EP-képviselő nyilatkozata

Siettetném az időt. Jó lenne már túl lenni a választáson. Most van a legundorítóbb szakasz, az ellenzék gátlástalan. Gyurcsány a szemétdobra kívánja Orbán Viktort, és ő csak az egyike a mocskolódó szocialista hordószónokoknak.
Mélységesnél mélységesebb a kampányuk színvonala, ezért is volt kiemelkedően üdítő Orbán beszéde, hiszen egyetlen szót sem vesztegetett arra, hogy bárkit is személyében támadjon. Az ellenünk indított európai támadások kapcsán Joseph Daul a HírTV-nek adott interjúban arra emlékeztetett, hogy a szocialisták rendszerének lebontása érdeksérelemmel járt. Ez természetes, mondta, nem lehet rántottát készíteni a tojás feltörése nélkül. Ezt úgy is fordíthatjuk magyarra, hogy ezek a támadások a tojáshéj reccsenései voltak.
A választási győzelem esélyeseként vágunk bele az utolsó hétre. Halljuk viszont a figyelmeztetést: az esély még nem győzelem.
A feladat egyszerű, csupán többen, sokkal többen kell elmennünk szavazni, mint ellenfeleinknek. Ez meg nem kerülhető feladat, két szavazólapot kapunk, mindkettőn a Fidesz-KDNP jelvények mutatják, hová tegyük az ikszet.
Szavaznunk kell, izgulnunk nem. Rossz állapotban van az ellenzék. Látható ez abban, hogy szónokai, főleg Gyurcsány ordítanak. Aki kiabál, annak nincs igaza. De van más is. Bajnai mintha, azt sem tudná, hogy fiú vagy lány. Ez azért jutott eszembe, mert saját fülemmel hallottam egy híradásban, hogy felháborodott azon, hogy Orbán az ő szülővárosában, Baján is kampányol. Érdemes megnézni, mi olvasható Bajnai saját honlapján. Egyértelmű, hogy Szegeden született. Szülőhelyét általában álmából felébredve is tudja az ember.
És még azt hiszik, hogy a választók kezükre adják az országot? Hogy a szocialista pártigazgató szava szerint kifizethessék klienseiket?
Nyugodtan, de határozottan. Már csak hat nap.
Barátsággal köszönt:
Surján László
**
Mesterházy, Gyurcsány és Bajnai beszédének meghallgatása nagy áldozatomba került. Ilyen minősíthetetlen módon még csak Gyurcsány beszélt a Balatonöszödi villában. És ők akarnak kormányváltást? Az ATV-riportere Gyurcsánynak meg is mondotta, hogy Orbán Viktort a szemétdombra küldeni, ez nem tisztességes beszéd. És a böszme hebegni kezdett...
Kedves Olvasó! Menj el szavazni, hogy a közmondás szerint essenek bele Gyurcsányék abba a gödörbe, amelyet Orbán Viktoréknak ástak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése