A román és a magyar nép együttélését új alapokra kell helyezni
1918. november 30-án a román vezetők és a delegált szociáldemokrata képviselők összeültek az unió elveiben megállapodni. Elkészítették a (Resoluţia din 1918) a rezoluciót, amit december 1-jén kihirdettek. Az alapelvek progresszív jellege biztatóan hatott. A rezolució III. pontja gondoskodik: "Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által."A kolozsvári nagygyűlésre december 22-én a sok fenyegetés ellenére 40 ezer ember gyűlt össze és kijelentették, hogy a magyar állam keretében akarnak maradni. Ezzel már a román királyság nem törődött. A román csapatok lassú előnyomulása Kolozsvár megszállása után a nemzeti célok, az antant megbízatása és a bolsevizmus elleni harc hármas jelszavára hivatkozással tovább folytatódott.
A román vezetőség nem tartotta be a rezolució III. szakaszá a magyarokkal szemben, de a Szász Nemzeti Tanácsnak 1919. január 8-án ígért (Munizipium Sachsenland, 212 község) autonómiáját sem. Közben Berthelot tábornok mindegyre bizonygatta Párizs felé, hogy a szászok is önkéntesen elfogadják az egyesítést Romániával.
Románia 1920. június 4-i Trianoni békediktátum után igyekezett I.C. Brătianu tervét megvalósítani: asszimilálni Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyt és Csíkszeredát, közben két szeszgyárat építenek a Székelyföldre, mert az genetikailag elintézi a székelységet.
Az erdélyi magyarság vagyoni megfosztása: 1919. szept. 20-án közzétett első agrártörvény kimondta az erkölcsi testületek, egyházak birtokának kisajátítását. Az 1921-es Garofild földtörvény pedig az előző törvényen szigorított és az erkölcsi testületek mezőgazdasági területeit kisajátította. A Brătianu-kormány 1922. okt. 25-én az előző törvényen módosított, és gyorsított kisajátítást vezetett be. A nemzeti kisebbségekhez tartozó családokat és az egyházi, iskolai és alapítványi birtokok szenvedtek.
1940-ben a bécsi döntés felszabadulást igazán a közvetlen nyelvhasználat és a kultúra fejlődése terén hozott a magyarság számára. Ismét magyar anyanyelvű állami elemi iskolák jöttek létre, kiszélesedett a magyar tannyelvű középiskolai hálózat, Kolozsvárt új magyar egyetem működött, stb. A dél-erdélyi 500 ezer magyar ember helyzete nagyon megromlott. 100-150 ezeren 1940 után Észak-Erdélybe és Magyarországra menekültek. Az ott maradott férfiakat munkaszolgálatra rendeltek be, másokat internáltak vagy börtönbe zárták.
1944. augusztus 23-i román átállás után Észak-Erdélybe bevonult a román közigazgatás, a Maniu-gárdisták súlyos, véres attrocitásokat követtek el a Székelyföld számos falujában, de másutt is, így a Kolozsvár környéki Egeresen és Biharban. A Szövetségi Ellenőrző Bizottság ennek következtében 1944. november elején Észak-Erdélyből eltávolította a román közigazgatást. Ettől kezdve az oroszok fennhatósága alá került Észak-Erdély.
1945. március 6-án megalakult a Groza-kormány. Azért, hogy a párizsi béketárgyaláson megnyerjék Észak-Erdélyt, Groza elrendelte, hogy a moldvai csángó-magyar falvakban állítsanak fel magyar elemi iskolákat és elrendelte, hogy a katolikus csángófalvakban csak magyarul prédikáljanak, hadd tudja meg a világ, mennyire demokratikus Románia. Azonnal létrehozták a bákói Tanítóképzőt és közel 60 faluban az állami általános iskolák magyar tagozatát. A templomi magyar prédikációt nem sikerült bevezetni, mert a Jászvásári püspök, akit boldoggá avatnak, Anton Durcovici püspök (Durkovitsch ausztriai horvát származású) személyesen elment néhány csángómagyar faluba és előtte kellett a híveknek szavazniok, hogy akarják-e a magyar prédikációt és liturgiát vagy maradnak a román mellett. Ő a román nyelv melletti szavazást kérte. Kalagorban, Ferdinándfalván (Traian), Klézsén (Cleja) a hívek között alig akadt 4 személy aki a magyar nyelvet választotta a püspök jelenlétében. Közben Erdélyben a román és a magyar kommunisták (a Magyar Népi Szövetség) helyi és megyei szervezetei irányították és szervezték az újjáépítést Észak-Erdélyben. Akadt száz magyar kommunista, akik szavazás nélkül kérték Észak-Erdély Romániához tartozását. Félévi orosz közigazgatás után, a román közigazgatás akkor tért vissza, mikor látták a Groza-féle demokratikus nyitást. A. J. Visinszkij, a Szovjetunió külügyi népbiztoshelyettese jelezte Sztálinnak, hogy a feltételek adottak arra, hogy az együtt élő népek jogai és kötelességei érvényesülhessenek. Petru Groza kormánya nevében ígéretet tett a belső béke és a nemzetiségi jogok biztosítására.
Mindez látszat volt, félrevezetés, becsapás.
Amikor 1947. február 10-én aláírták Párizsban azt a békeszerződést, amely meghatározta Románia új határait, akkor a román kormány fokozatosan visszavonta a magyarságnak adott jogokat. Ördögi módon megszüntették a moldvai csángó-magyar iskolákat (amíg a hatalom a magyar tagozaton egyházellenes beszédek megtartására kötelezték a tanítókat, addig a román tanítókat erre nem kötelezték, viszont templomba mentek és a papok a román tanítókat dicsérték: lássátok ezek az ősi hit megőrzését támogatják!). Lassan a szülők mind a román tagozatra íratták be a gyermekeiket és így megszűnt a magyar tagozat. A többi megszorítást már eléggé ismerjük.
Most amikor Oroszország annektálta Krímet, vajon az oroszok nem gondolnak-e arra, hogy Észak-Erdély is egy félévig a markukban volt és visszakérhetik a románoktól? Talán ezért idegesek a politikusok. Éppen ezért, Romániában a békés egymás mellett élésért, a magyarság jogainak (autonómia) tiszteletben tartásáért új alapokra kellene helyezni a román és magyar együttélést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése