2014. 03. 19.

Kányádi Sándor találkozása Ferenc pápával

„Csak a jóhiszemű kételkedés viszi előbbre a világot” – stúdióbeszélgetés Kányádi Sándorral

A neves erdélyi költő és író március 19-én, az általános pápai kihallgatáson személyesen is köszönthette Ferenc pápát. Átnyújtotta neki a Dél Keresztje alatt c. kötetét, amelynek verseit angolra és spanyolra is lefordították, így a Szentatya anyanyelvén is elolvashatja a szülőföldjéről szóló verseket.
A kötet mindössze három példányban készült el Vincze László szentendrei papírmerítő és könyvkötő mester műhelyében.
Sándor bácsi nagyon örült a pápával való személyes találkozás lehetőségének, hiszen már megválasztása óta érezte: Ferenc pápa a szegények pápája.

Kányádi Sándort a Római Magyar Akadémia hívta meg, hogy tartson előadást március 19-én, szerdán délután fél 7-kor.

DÉL KERESZTJE ALATT

az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

a poncsónak nincsen ujja
ritkán telik mégis újra
rojtosul a rojtja rongya
kigyérül akár a condra
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

egy útmenti fogadóban
talán még boldog is voltam
rióból murryba tartón
a gitárszót most is hallom
más a dallam egy a nóta
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje

ó te istenáldott földrész
lenn vagy- a szemem rád fölnéz
érett banán az újholdad
íve, akár a sarlónak
nézem hosszan vágyakozva
ha feljön a göncöl este
szívemen a dél keresztje

(vm) VR



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése