Nem akar mindenáron nyerni

Magyarország egyik legbecsületesebb embere, ugyanakkor a világ első számú és mindmáig legsikeresebb öttusázója, az öttusasport történetének egyik legnagyobb alakja, a Nemzet Sportolója, Balczó András (Kondoros, 1938). 1955-ben egy országos versenyen Benedek Ferenc fedezte fel az akkor 17 éves, vékony fiút, aki miután érettségizett, sportolni kezdett. Tehetsége hihetetlen akaraterővel párosult, amely 1957-től országos, világ- és olimpiai bajnokságokon sikert-sikerre aratott. Az 1972-es  müncheni olimpia egyéni bajnoka, csapatban második – pályája csúcsán negyven napra magányba vonult, hogy átgondolja életét. Elmélkedése kezdetén megkapta válaszát a Bibliából, és otthagyta a sportot. Házasságot köt Császár Mónikával. Az állam nem részesítette a bajnokot megillető támogatásban. S mivel az MSZMP-be sem lépett be, sportvezetői karrierje elé is akadályokat gördítettek. Tanul a Testnevelési Főiskolán, két diplomát szerzett, és a magyar öttusasport irányításához szükséges minden lehető képzést elvégzett. Ezt követően sem engedik edzőként dolgozni. Magának talált munkát és feleségével szeretetben és békességben nevelték 12 gyermeküket Budakeszin.

B. A. családja körében

Pályafutásáról 1976-ban Kósa Ferenc Küldetés címmel filmet készített, melynek nagy sikere volt a mozikban. Mivel portréfilmjében komoly kritikát fogalmazott meg a kommunista rendszerrel szemben, ezért három hét után a hatóság levetette a mozik műsoráról. „Ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül is meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd boldogítja, nagyot téved. A boldogság nem függ a sikerességtől. A nem nyerés félelme állandóan gátolja az örömérzetet. De amikor már nem akar mindenáron nyerni, abban a pillanatban szabaddá válik.…” A testi és a lelki szomjúság egyaránt érlelik emberségünket. Amikor szeretetre, igazságosságra vagy vízre szomjazunk, akkor megismerhetjük magunkat és Istent. 

„Adj nekünk ivóvizet!” – mondta az ingerült nép Mózesnek (Kiv 17, 3-7). A tétovázó Mózest Isten indítja, üssön a kősziklára, hogy igyék a nép. Az életben nincs olyan helyzet, ahol Isten ne tudna segíteni. Jézus Jákob kútjánál „hittanórát” tart a szamariai asszonynak „örök életre szökellő vízről” (Jn 4, 5-42). Az asszony felismerve Jézusban a messiást, otthagyva korsóját és hírnök lett: örömet vitt a városba, nem vizet. Jézus otthagyja az apostolok vásárolta élelmet, és az Atya üdvözítő akaratáról beszél. A szamaritánusok otthagyják árnyékos lakásukat és Jézushoz sietnek. Hallgatják, hisznek benne, befogadják őt, az örök életre szökellő vizet. A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete (Róm 5, 1-2. 5-8). Megszabadulhatunk bűnös kötelékeinktől, hogy igazságban és lélekben, akarással és kegyelemben imádhassuk az Atyát.

„Tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.” Jn 4,42.