2015. 10. 31.

Akik kiszabadultak a fizikai és pszichikai törvényszerűségek alól



Örüljetek és ujjongjatok! Egy ünnepen vagy rendezvényen ritkán szokás név szerint köszönteni a megjelenteket, inkább istengyermeki méltóságunk alapján vagy nemek szerint szólítjuk meg. Egy alkalommal, Jézus a 72 tanítványt azzal küldte el, hogy hirdessék az evangéliumot, s ne álljanak meg köszöntgetésre, arra ne vesztegessék az időt, mert feladatuk van. Egyházunk az év folyamán tagjainak különböző rétegeiből származó kanonizált szentjeire irányítja figyelmünket, hogy megismerjük közreműködésüket Isten kegyelmével. Mindenszentek ünnepén pedig a megdicsőült lelkeket, kanonizált és anonim szenteket állítja elénk. Ők is elérték végső céljukat. Életük tanúsítja, hogy Isten szeretete bennük kiteljesedett. Előttünk jártak, üdvözültek, Isten színelátására jutottak. Nekünk is lehetséges, sőt erre vagyunk hívatva. 
Ünnepi szentmisénk kezdő éneke is biztató: „Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén mindenszentek tiszteletére”. A mindenszentek az élő tanúk Krisztus mellett. Ők az élő evangélium. Szentségük és dicsőségük mint világító fáklyák, akikben Isten szeretete lángolt és bevilágították azt a kort, amelyben éltek. 

Boldog VI. Pál pápa írta: „A mai embert inkább érdeklik a tanuk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanuk is.” (EN 1975). Szent János apostol a Jelenések könyvében írja: a győztesek seregében mindenki ott van, aki megőrizte a megszentelő kegyelmet (Jel 7,2–4. 9–14). A száznegyvennégyezer (12x12x1000) és a megszámlálhatatlan sokaság Isten újszövetségi népét jelenti, akik Krisztus keresztségében tisztultak meg és megkapták a megszentelő kegyelem fehér ruháját. Ők a földi küzdelemben mindegy szálig hűségesek maradtak keresztényi hivatásukhoz. Ezt az istengyermeki életet erősítette az áldozatvállalás és az Eucharisztia. A keresztségi kegyelem teljes beérése tehát az életszentség. A szentek életében sohasem a csodák voltak a fontosak, hanem az isteni és felebaráti szeretet hősies gyakorlása és a szív alázata. A szív alázata, egész benső valónkat átjáró mélységesen-mély alázatot jelent. És ezt nem lehet sem csodás történetbe vagy a kortárs-csodálat által teremtett irodalmi műbe beletömni. 
A mai kor emberét a valóság érdekli, s ez dicséretes. Azt viszont  nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szentek életében bizonyos mértékig természetesek a csodák. Mégpedig az űrkutatás analógiája alapján. Abban a pillanatban, amikor a világűrbe kilőtt rakétáink kiszabadulnak a Föld gravitációs teréből, már nem a földünkön érvényes tér- és időbeli törvényekhez illeszkednek, hanem merőben másokhoz. Valószínűleg a tér mozog és örvénylik tovább velük. Ugyanígy a szentek élete is egyszer csak kiszabadul az általunk ismert fizikai és pszichikai törvényszerűségek alól, a „természetesnek” tudott számára ismeretlen „terekben” mozog: rendkívüli események történnek velük, az élet igazi gazdagsága tárul fel előttük (Jn 3,1–3). Meglátják Istent és elindultak az örök boldogságba vezető úton (Mt 5, 1- 12a). Ez a lelkület öltöztette őket Isten végtelen ragyogásába.
 
„Ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben.”   (Mt 5,12)
Darvas-Kozma József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése