Forrás: hirpress.hu
– Oroszország új lapot nyitott az ötödik éve tartó szíriai válság történetében. E megnövekedett aktivitással, a katonai fellépéssel mit lehet reálisan elérni?
– Mindenekelőtt a terrorizmus előretörésének megállítását még az orosz határoktól távol, az Iszlám Állam megtörését. Ez a hivatalosan is deklarált, nemzetbiztonsági érdekeket követő cél. Ezzel összefüggésben, de a régióbeli orosz befolyás megőrzése miatt is áll ki Moszkva Bassár el-Aszad mellett. Magáért a szíriai elnökért Oroszország nem küldött volna bombázókat Latakiába, ugyanakkor a törvényes hatalom megvédése a Kreml szemében elvi jelentőségű. A NATO, élén az Egyesült Államokkal ugyanis az elmúlt években Szaddám Huszeintől Moammer Kadhafiig sorra buktatta meg a legitim vezetőket. Aszad legitimációját sem lehet megkérdőjelezni, így Moszkva a nemzetközi jogot, a törvényességet is védi Szíriában.
– Ennek ellenére elképzelhető, hogy idővel Bassár el-Aszad sorsa is alku tárgya lehet?
– Nem, ezt kizártnak tartom.
– Miért, hiszen jó egy éve a Kreml egyszer már belement volna a szíriai elnök félreállításába, fel is ajánlotta közbenjárását, Amerika azonban úgy gondolta, egyedül is megoldja ezt a helyzetet.
– Ez jelenleg elképzelhetetlen. Oroszország egy ilyen lépést nem engedhet meg magának, hiszen ezzel elveszíteni a szövetségesei bizalmát.
– Ez logikus, ám Moszkva az utóbbi időben sokszor mintha másolná az amerikai módszereket. Míg korábban jó két évtizeden át kínosan ügyelt arra, hogy ne kerüljön konfliktusba a Nyugattal, addig most feladva ezt az óvatosságot, hogy úgy mondjam, szabadabban értelmezi a nemzetközi jogot, s akár konfliktusokon keresztül is megpróbálja elérni érdekeinek tiszteletben tartását. E stratégiaváltás során nem egyszer éppen a saját eszközeivel hozza lépéskényszerbe Washingtont.
– Ez azért nem egészen így van. A szíriai katonai beavatkozást például jogi értelemben kétoldalú szerződések alapozzák meg, míg az Amerika vezette nemzetközi koalíció minden törvényes felhatalmazás, a megválasztott hatalom engedélye nélkül bombázza már egy éve Szíriát. De mondhatnám a Krím esetét is, ahol a népszavazásra, az önrendelkezés jogára alapult az elcsatolás.
– Ez formálisan tényleg így van, a konfrontációt is vállaló külpolitikai stratégia azonban elvitathatatlan. De térjünk vissza a konkrét történésekhez. Amikor a szíriai fellépés lehetséges céljairól beszélünk, akkor eredményként már most elkönyvelhető, hogy Oroszország az elszigeteltségből a szíriai ajtón keresztül visszatért a nemzetközi porondra.
– Azért hadd jegyezzem meg, hogy Oroszország soha nem lépett le erről a színpadról.
– Hát, több-kevesebb sikerrel, de csak megpróbálta a Nyugat elszigetelni Oroszországot. Nem gondolja?
– Szerette volna, a vágyakat azonban ne keverjük a valósággal! Az Egyesült Államok álmodozik Oroszország elszigeteléséről, ám mint látjuk, ez nem sikerül.
– Akkor másképp teszem fel a kérdést. Azzal, hogy Moszkva a szíriai rendezésben zsákutcába jutott Európa és az Egyesült Államok segítségére siet, visszaszerezheti az ukrán válság során vele szemben megrendült bizalmat?
– Mindenekelőtt szögezzük le, hogy nem az egyes társadalmak, hanem bizonyos országok politikai vezetői vesztek össze Oroszországgal. Annak ellenére, hogy az európai és amerikai média mindent megtett annak érdekében, hogy megdolgozza az európai és amerikai társadalmat és ez az elhidegülés visszafordíthatatlan legyen. S hogy ez mennyire nem sikerült, azt mutatja Vlagyimir Putyin egyre növekvő nemzetközi, főként európai népszerűsége. Ez a növekvő szimpátia nem utolsósorban annak köszönhető, hogy mint a szíriai török és amerikai fellépés is bizonyítja, lassan Oroszország az egyetlen hatalom, amelynek még számít valamit a nemzetközi jog.
– Ha a népszerűség kétségkívül látványos növekedésének okait boncolgatjuk, akkor le kell szögezni, bizony, sokaknak tetszik, hogy valaki végre megálljt mond Amerikának. Oroszország kínos helyzetbe hozta a Közel-Keleten idáig szabadon randalírozó Egyesült Államokat, amely most kénytelen igazodni a Kreml lépéseihez. Erős megfogalmazás, ha azt mondom, hogy e váratlan, senkitől engedélyt nem kérő fellépéssel Moszkva a szíriai játszma jelen szakaszában lejátszotta a pályáról Washingtont?
– Erről még korai beszélni, nem szaladnék ennyire előre. Egyelőre nem állapítható meg, hogy mennyire érvényesül majd Moszkva akarata. Ehhez mindenképp meg kell várni az első szakasz, a katonai hadműveletek lezárulását, amelyek nagy eséllyel kiterjednek Irakra, de akár még Líbiára is.
– Akkor egyetért azzal, hogy Oroszország kockázatos játékba kezdett? Mi jelenti a legnagyobb veszélyt?
– Az, ha Oroszország sokat hibázik, s ezt kihasználják az ellenfelei.
– Eleve komoly kockázatot rejt magában, ha az Iszlám Állam ellen harcoló két, orosz illetve amerikai vezetésű nemzetközi koalíció képtelen összefogni, s bár közvetetten, de a front két oldalán áll…
– Sajnos a puhatolózások ellenére az összefogásra egyelőre több okból kifolyólag sem látok komoly esélyt.
– Említette Líbiát. A napokban az orosz külügyi tárca közleményben figyelmeztetett arra, hogy Moszkva nem engedi meg a líbiai forgatókönyv megismétlődését. Ez a mondat csak aláhúzza, amit egyértelműen érzek, történetesen azt, hogy Vlagyimir Putyint komolyan megrázta Kadhafi megbuktatása és megölése, s talán még inkább az, hogy a líbiai hadműveletekhez jóhiszeműen Moszkva is zöld utat adott. A jelenlegi határozott orosz fellépést ez csalódottsággal vegyes lelkiismeret-furdalás is motiválhatja, nem gondolja?
– Én is úgy érzem, hogy mélyen megérintette Putyint Kadhafi félreállításának módja, s ez is inspirálja a mostani lépéseket. Ehhez még hozzátenném, hogy Aszad Moszkva szemében egyáltalán nem az a véres kezű hóhér, miként Washington látja és láttatja.
– Az orosz vadászgépek megjelenése Szíria felett színvallásra késztet mindenkit. Egyre inkább egyértelművé válik, ki kivel van? Hogy látja, Törökország most hol áll? Végképp összeveszhet Oroszországgal?
– Sajnos Ankara felelőssége elvitathatatlan az Iszlám Állam megerősödésében. Törökországon keresztül jutnak el az Abu Bakr al-Bagdadi terroristái által ellenőrzött területre a világ minden tájáról az önkéntesek, alapvetően itt jut ki a feketepiacra a dzsihadisták anyagi bázisát megalapozó olaj és a műkincsek is. Emellett a törökök még az Iszlám Állam ellen szárazföldön harcoló kurdokat is bombázzák. De említhetném Szaúd-Arábia, Katar és természetesen az Egyesült Államok felelősségét is. Ezek az erők számára az Iszlám Állam hasznos kártevő, hiszen rajta keresztül növelhetik befolyásukat a régióban, s akkor még nem beszéltünk a gazdasági előnyökről. Ezt a kettős játékot keresztezi most az orosz fellépés, amely mögött felsorakozik a törvényes szír hadsereg mellett Irán és Egyiptom is.
– Nem tart attól, hogy Oroszország beszorul egy a síiták és a szunniták közötti vallási alapú szembenállásba? Ennek jele, hogy néhány szaúdi hitszónok már dzsihádot is hirdetett Moszkva ellen.
– Először is ez nem hivatalos dzsihád, s ne felejtsük el azt sem, hogy Oroszországban szunnita muszlimok élnek, méghozzá összességében többen, mint Szaúd-Arábiában. Nem gondolnám tehát, hogy Oroszország belesodródna vagy beszorulna a szíriai konfliktusba. Ami most történik, azt inkább sebészi beavatkozásnak nevezném. Ami pedig a síita-szunnita vallási szembenállást illeti, azt e konfliktusban sokan csak felhasználják a pozícióik erősítése érdekében, például azért, hogy eltakarítsák Aszadot a katari olaj európai exportjának útjából.
– S hogyan tovább? Szét lehet verni az Iszlám Államot?
– Sok függ attól, hogyan reagálnak a törökök és az amerikaiak az orosz fellépésre, a bombázások hatékonyságára. Kérdés az is, milyen valós erőt képvisel Aszad hadserege, az elnök betartja-e ígéretét, s tárgyalni fog a mérsékelt ellenzékkel a válság politikai megoldásáról. A jövőt tehát három-négy hónap múlva lehet talán majd tisztábban látni, nem előbb.
Stier Gábor
mno.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése