Arról elmélkedtem,
hogy mikor vagyunk igazán emberek, mikor mutatjuk igazi arcunkat, ekkor
Shakespeare: Ahogy tetszik című
vígjátékának negyedik felvonásában, Jacques szállóigévé vált híres monológja
jutott eszembe: „Színház az egész világ!”
Itt nem azokra gondolok, akik a színházcsinálók nem éppen könnyű munkáját
választották, akik áldozattal végzik missziójukat, hanem akik naponta álarcot
hordanak. Az álarcnak két olyan oldala van, amelynek senki nem örül. Az egyik
oldalon a hencegők, fölényeskedők, beképzeltek, rátartiak, míg a másik oldalon
a talpnyalók, meghunyászkodók, ravaszul lapulók, bábok találhatók. Mindezek
taszítóak számunkra, mert mi az igazi arcot szeretnénk látni és nem az álarcot.
Milyen az igazi arc?
Az igazi arc alázatos, mely megszerzi az embertársak
szeretetét – hirdeti Sirák fia (Sir
3,19-21. 30-31). Az alázat szó korunkban egyetlen összetételben maradt meg
dicsérő értelműnek: a tudomány és a tudósok alázata. Ez először is kifejezi a
valósághoz való ragaszkodást, alkalmazkodást, másodszor az illető szerénységét,
s végül a szolgálni akarását. Alázatos az a tudós, aki nem elméletekhez
ragaszkodik, hanem az igazságot keresi és szívesen tanul másoktól, elismeri
mások felfedezését, kutatását. Alázatos az a tudós, aki szolgálni akarja a
haladást, az emberiséget. Az alázatos ember a világban Isten ajándékát látja és
megbecsüli. Istennel szembe az alázat azt jelenti, hogy elismerem nagyságát,
ugyanakkor meglátom a magam kicsinységét. Isten kegyelmére szorulok és
megbecsülöm embertársaimat, mint Isten gyermekeit. Az alázat által harmónia
alakul ki a világban. Isten és az emberek értékelését csak szerénységgel és
alázattal lehet kiérdemelni.
Jézus az örök Atya
lakomájára hív (Lk 14,1.7-14). Ezért a baráti összejövetelen is Isten
országáról úgy tanít, hogy ezzel feje tetejére állítja nemcsak a vendéghívást,
hanem az egész divatos gondolkodásmódot. Amit kér, az nem illemszabály, hanem
életforma és istenségének kinyilatkoztatása. Az Istennek tetsző magatartás: az
önzetlen és szociális lelkület. Ezt hirdeti: akkor igaziak tetteink, ha azok
örök célra irányulnak. Szent Pál rámutat, hogy mi az újszövetség
közvetítőjéhez, Jézushoz járultunk, aki segített megismerni önmagunkat, és
megmutatta, hogy milyen legyen Istenhez, emberekhez való viszonyunk. Jézus az
alázatosság és önzetlen jóság legmélyebb oka (Zsid 12,18-19. 22-24a). Ő így
bátorít: „Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és
alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát” (Mt 11,29). A szerénység és
az igazi öntudat nem ellentétesek egymással, hanem segítenek, hogy helyesen
értékeljük Isten előtt önmagunkat és a világot. A keresztény alázatban tárul
fel tehát a lét alapszerkezete, ez alakítja életünket és így alakul ki igazi
arcunk.
„Az igazak feltámadásakor megkapod
jutalmadat.” Lk 14,14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése